18. Fejezet - Nyelvlecke kezdőknek.

Sziasztok. Utálom ezt a Bloggert, esküszöm. Alig enged bemásolni akármit is, szenvedtem vele.
Remélem tetszik a fejezet, a vége felé azok, akik nem szeretik az erotikus jeleneteket, ne olvassák. Hihihi.

Szeretlek titeket. Puszi.

- Nézd, Harry, szerintem ebben akkor sincs minden rendben – erősködtem napokkal később, az egyik kitöltendő adatlapot szemlélgetve. Az irodámban ültem, miközben ő úgy döntött a közelembe telepszik, hogy együtt dolgozzuk ki az aznapi utánpótlás rendelés hiányosságait. Kétszer is megforgattam a lapot, és végül tőle kérve segítséget csúsztattam elé. – Felhívom a gazdaságist, és megkérdezem, rendben?

Sután bólintott – látszólag nem értett az ilyesmihez. Csak úgy, mint én – annak ellenére, hogy így nőtt fel, az édesapja közelében, aki köztudottan egy rendkívül munkamániás üzletember -, Harry Osborn is zöldfülűnek állíthatta magát.

Norman még mindig lábadozott – a fia szerint egy nagyobb típusú nátha csapott le rá és az orvosa rendkívüli ágyban pihenést rótt ki rá –, szóval ketten maradtunk. Mondanom sem kell, kissé aggasztott ez az egyből-vízbe-dobás dolog. Azt is megfordult a fejemben, hogy esetleg csak tesztelni akarnak, de Harry arckifejezéséből ítélve ez a lehetőség aligha állt fent. Így hát a délelőttünk tollsercegéssel, kávés bögrékkel, rengeteg aláírandó papírral és rövid beszélgetésekkel zárult. Ebédidő felé már komoly gondok akadtak a hasammal, aznap kihagytam az reggelit, mert igencsak késésben voltam.

Igazság szerint az azt megelőző estén rendkívül elfáradtam. A békülésünk utóhatásai még élénken éltek bennem, reméltem, Harry nem látja, mennyire sugárzom a lelkesedéstől. (Vagy ha teszi is, betitulálja az első munkahetem örömének.) Néha-néha futólag a telefonomra tekintgettem, hátha Steve meglep egy üzenettel, de nagy tiszteletben tartotta a munkaidőmet.

Harry egy újabb köteg kész rendelési papírt rakott le mellém, kizökkentve a gondolataimból. Gyorsan bepötyögtem – még jó, hogy a gépírást kötelezővé tették az iskolámban, különben megszenvedtem volna a tempót – a parancskódot, aztán neki szenteltem a figyelmem. Odahúzta hozzám a székét, és az asztalomra könyökölt.

- Szóval mik a terveid hétvégére? – faggatott kölyökkutya szemekkel. Lassan felemeltem a szemöldökömet, próbálva kiigazodni rajta. – Partik?

- Szerintem megpróbálom kipihenni magam – ismertem el alig halhatóan. – Fárasztó volt a hét. Te?

- Megnézem a barátnőm előadását – dicsekedett el, düledező keblekkel. Nagyon szerethette a lányt, mert csillogott a szeme, valahányszor megemlítette. A két nap alatt, amit együtt töltöttünk természetesen be nem állt a szája róla, és ez elgondolkodtatott, vajon Steve is hasonlóan viselkedik-e. A kis zöld szörnyeteg a hasamban titkon nagyon örült a feltételezésnek, hogy minden csinos lány tisztában van már vele, hogy köztünk határozottan zajlott valami.– Egyébként honnan ismered ezt a Mackenzie gyereket?

- Hosszú történet. – Nem akartam azzal előállni, hogy „az a Mackenzie gyerek” egy részeg kalandom során akadt rám, miközben totál beálltan fetrengtem egy hídon. Közvetlenség ide vagy oda, Harry Osborn mégis a főnököm fia volt. – Miért?

- Csak kérdeztem. – Elvigyorodott, jót mulatva valamin.. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen lányok is szerepelnek a baráti körében.

- Mármint milyenek? – Levettem a szemüvegemet. E kisegítő eszköz nélkül ugyanis mindig megfájdult a fejem a monitor előtt. Kérdően néztem rá, talán egy kicsit feldúltan is. Mégis mire célozgatott? Már épp készültem rákötni az orrára, hogy jobb lenne, ha inkább a saját dolgával foglalkozna, amikor ismét megszólalt.

- Te vagy az Amerika Kapitány barátnője, nem igaz? – kérdezte a tollammal játszadozva. Fel-le dobálta és felettébb szórakoztatónak találhatta, hiszen mindig elkapta. – Láttalak titeket a hírekben tegnap este.

- A miben?

- A hírekben.

- Benne voltunk a hírekben – állapítottam meg, inkább csak magamnak. Úgy nézett rám, mintha legalábbis egy földönkívülire. Nem voltak nehézségeim az információfeldolgozással, egyszerűen csak sokkolt a dolog. Sejthettem volna, hogy minden bizonnyal egyszer csak lekapnak minket valahol, és ez majd bejárja a világsajtót. A bosszúállónak új barátnője van, micsoda eget rengető felfedezés! Na de, várjunk csak! Barátnője? Kíváncsi voltam, Steve hogyan reagálhatott a szalagcímre. Barátnő? Előző éjszaka ide, eget rengető orgazmus oda, nem beszéltünk még ilyesmiről. Plusz, ott lebegett előttem még az is, hogy ha Lydia addig nem sejtett semmit a kettőnk ügyéről, már biztosan a földszintet érintette az álla. (Persze, nyílván, a múltkori „ruhaáthozatós” akció szemet szúrhatott neki is.) Így hát, leplezve idegességemet így kommentáltam a hírt. – Jó tudni.

- Egy kicsit meglepődtem – kuncogott harsányan. Egy bájosnak egyáltalán nem titulálható pillantást vetettem Mr. Tapintatra. – Na, nem azért, tényleg nagyon csinos vagy.

- Kösz.

- Mindegy. Szerintem tarthatnánk egy ebédszünetet, elmúlt dél – mutatott a falon ketyegő órára. Automatikusan a telefonomért nyúltam, ami nagy meglepetésemre csörögni is kezdett. Steve nagyon ráérezhetett az időpontra, mert történetesen az ő neve villogott a kijelzőn. – Milyen pontos a lovagod.

- Szia – csicseregtem rám abszolút nem jellemző lágysággal, s mintha a sokkoló információ nem percekkel ezelőtt jutott volna el hozzám. Ignoráltam Harry színjátékát, amivel láthatólag engem figurázott ki. A mutató ujjam köré tekertem egyik vörös tincsemet, miközben a visszakaparintott tollam szélét rágcsáltam. Hihetetlen, egy hasonló élmény mennyire képes megváltoztatni egy ember viselkedését, jegyeztem meg. Mégsem bántam meg semmit, az igazat megvallva alig vártam, hogy újra láthassam. A reggelünk nem igazán úgy sikerült, ahogy azt elterveztem elalvás előtt. Csupán néhány futó csókot nyomhattam a szájára, mielőtt még elviharoztam. (Így jár az ember, ha az esti örömök elé néz szunyókálás helyett.) – Most van szünetem. Ráérsz?

- Szia, ezért hívtalak – válaszolta mély hangon, még így érzékelni lehetett a mosolyát. A gyomrom ficánkolni kezdett. – Itt vagyok kint. Ha lejössz, akkor mehetnénk.

- Mindjárt megyek – nyomtam ki a készüléket, és biccentettem Harry felé. – Jó ebédszünetet.

- Később látlak, Mrs. Amerika – csipkelődött egy szalutálás kíséretében. Megforgattam a szememet, a reakcióját pedig már nem láthattam, mert a hatalmas liftajtók bezárultak mögöttem. Azért megbazsalyogtam a megjegyzését.

- Még hogy Mrs. Amerika – pufogtam szórakozottan.

***

Mézédes. Kellemes. Puhatolózó. Lágy.

Ezek és ehhez hasonló gondolatok futottak át az agyamon egy kiadós borzongás kíséretében, amint Steve ajkai megtaláltam az enyémeket. Védelmezően átfonta karjait aprócska alakom körül, közelebb húzott magához, és felém magasodott. Arcom minden bizonnyal kipirulhatott, mert érzékeltem égését. Lassan belemosolygott a játékunkba, és mielőtt még elhúzódott volna még egy gyors puszit hintett a helyre.

- Hogy megy a mai nap? – akarta tudni édesen, összeláncolva ujjainkat. Többek között azt a tulajdonságát is szerettem, hogy minden körülmények között érdekelte, hogy érzem magam. Rendkívül figyelmesen viszonyult felém, egy igazi úriemberként.

- Harry és én papírokat töltöttünk ki, aztán bevittük őket a gépbe, hogy a gazdaságis le tudja adni a rendelést – meséltem az egyébként érdektelen információt. – Ez nem volt olyan érdekes, viszont… Figyelj, te tudtad, hogy benne voltunk a hírekben? Harry mesélte az előbb.

- Igen. – Kerülte a tekintetemet. – Olyan zűrzavar volt mostanában a központban, hogy valószínűleg elfelejtették letiltatni. Sajnálom.

- Nem probléma. – Megvontam a vállamat közönyösen, igyekezve nem bűntudatot kelteni benne. Az elmúlt időszakban eleget marcangolta magát. Egyébként is, a fotók része nem zavart még úgy sem, hogy nem láttam őket. Már hozzászoktam a túlzott médiaérdeklődéshez, a családom dúskált a pénzben. Egyedül a váratlansága rengetett meg, de tudtam, ketten átvészelhetjük a dolgot. Elmondása szerint amúgy sem kellett ettől tartanom, hiszen a „központ” ezzel foglalkozó része ismételten kezdte összeszedni magát. – Viszont most már tényleg el kellene beszélgetnem Lydiaval, nehogy azt higgye, hogy szándékosan nem mondtam el neki.

- Lehetséges – hagyta rám, megszorítva a kezemet. Kellemes melegség járta át a bensőmet. – Mit ennél?

- Mi lenne, ha elmennénk… mondjuk a Burger Kingbe? Egy hamburger jól esne. – Sohasem kellett sokáig kérlelnem, nem utasította el a felajánlásaimat. A tenyerén hordozott, és ez egy részemet zavarta is.

- Rendben. – Megállított, hogy megpuszilhassa a homlokomat és kisöpörjön néhány oda nem illő tincset a hajamból. – Tegnap nem úgy zajlott az este, ahogy szerettem volna.

- Tessék? – hebegtem. Gyorsan megrázta a fejét.

- Nem arra gondoltam – javította ki a hibáját. Egy hatalmas kő esett le a szívemről. – A fojtatás csodálatos volt, ne is kétségezd ezt meg. de előtte nevetségesen viselkedtem. Én…

Az ujjammal finommal megakadályoztam a beszédben.

- Az én hibám volt, nem a tiéd. – Közelebb araszoltam, lábujjhegyre állva. – Egyszerűen csak összezavarodtam tegnap. Sohasem tekintettem Ethanre úgy, ahogy te hitted. Egyáltalán nem. Tudod, már régóta nem tekintek úgy másra. Túlságosan feszültek voltunk ahhoz, hogy normálisan megbeszélhessük ezt, de Steve, nekem nincs szükségem rá, vagy… a többi férfire.

- Beteg vagyok a gondolattól is, hogy mással látlak – ismerte el feszengve. Az orra hozzádörgölődzött az enyémhez. Minden erőmet belevettem a feléréséhez, mégsem sikerült. A szemem nem engedte el az övét, úsztak a kék tengerben. Megremegtem. – Tehát Ethan tényleg csak egy barát?

- És mindig az is marad – bólogattam sűrűn. – Elégedett vagyok a sráccal Brooklynból. Nem tervezem lecserélni. Feltéve, ha szándékozik megtartani az idegesítő, bugyuta nőszemélyt az Upper East Sideról.

Még sohasem láttam ilyen szélesen mosolyogni.

***

- Mondd, mikor is szándékoztad közölni, hogy Amerika Kapitánnyal randizgatsz, kisasszony? – rontott rám Lydia, amint ledobtam a táskámat a kedvenc fotelomba. Már ott várt a szobámban, felhúzott lábakkal, és tüntetően kinézve az ablakon, így az arckifejezése rejtély maradt számomra. Lassan felkapcsoltam a villanyt, és elhelyezkedtem mellette. Megérintette a karját. – Nem szoktunk titkot tartani egymás előtt, te mégsem mondtad el nekem.

- Csak nem rég tudtam meg – sóhajtottam zavartan. – Én…

- Nem is értem, miért nem vettem észre, hogy másfél évig fanportált vezettem a Vasemberről, és ő végig mellette volt – nyöszörögte bosszúsan, aztán legnagyobb meglepetésemre a kezemért kapott és száz wattos vigyor terült szét az arcán. – De most már el kell mondanod mindent, megértetted? Tudni akarok minden mocskos részletet! Milyen az ágyban?

- Lydia – dorgáltam meg, noha vörösre pirultam. – Ez tényleg…

- Igen, ez fontos – dalolta. – Ugyan olyan kemény a feneke, mint amiről fantáziálgattam az elmúlt hónapokban?

- Nem igazán… szexeltünk még és a fenekét sem fogdostam még meg. – Rögtön beugrott, hogy Steve mindig kijavított. Az nem szex, hanem szeretkezés és zavartan az ujjaimat kezdtem tördelni. – Csak öhm, tudod.

- Aha, szóval belenyúltál a nadrágjába – kacarászott. – Ő is a bugyidba?

Az ajkamat harapdáltam.

- Nem hiszem el! – tapsikolt önfeledten. Megkönnyebbültem, amiért ilyen jól fogadta a hírt. Láttam rajta, mennyire szórakoztatja, és rájöttem, ő egy sokkal jobb barátnő, mint amilyen én valaha is leszek. Lehet akadtak köztünk kisebb összetűzések a különböző jellemünkből adódóan, de ez eltörpült. Bűntudatot éreztem, amiért nem hívtam el a múltkori „csajos partinkra”. – Jó volt?

Bólintottam.

- Tovább nem is mentetek? – megnyalta a szája szélét, aztán csalódottan legyintett egyet. – Már az is meglep, hogy ebbe belementél. Mennyit is vártál Jamesszel? Egy hónapot?

- De ő más – susogtam. – Ő teljesen más.

- És tényleg jégbe fagyott hetven évig?

Lesütöttem a szememet.

- Ezt meg ne kérdezd tőle! – szisszentem fel. – Tényleg ne, Lydia.

- Eszem ágában sem volt, csak kíváncsi vagyok – védekezett. – Olyan vagy, mint egy anyatigris. Tényleg jó lehetett akkor.

Felnyögtem.

- Nem tudom, mit csináljak. – Úgy döntöttem, a szakértőhöz fordulok segítségért. – Még szűz. Ez nem is baj, egyszerűen csak nem tudom, hogyan, tanítsam meg…

Hirtelen nevetni kezdett, a térdét csapdosta. Olyan jót mulatott, hogy nem is szándékozott abbahagyni legalább öt percig. Fájhatott már a hasa, mert azt fogta és közben nehezeket szippantott a levegőből.

- Szóval tanács kellene? – törölte le a könnyeket a szeméből. – Hát miért nem adsz neki nyelvleckéket?

- Nyelvleckéket?

Lydia sötéten heherészett.

***

- Szia – köszöntöttem, amint kinyitotta az ajtót. Lydia elment, hogy Noahval aludjon és kettesben hagyjon bennünket. (Bele sem mertem gondolni, Noah hogyan reagálhatott az újdonságokra. Ő is tudta, hogy Lydia bele van bolondulva a szuperhősökbe.) Körülbelül másfél órát beszélgethettünk, s közben valami vacsit is összedobtunk, hiszen Steve egy megbeszélésről jött Thorral és bizonyára már nagyon koroghatott a gyomra. Elmúlt már hét óra is. – Ugye minden rendben van?

Amikor betoppant, ledobta a táskáját – az egész hétvégét nálam szándékoztuk tölteni –, azonnal megölelt és egy lágy puszit hintett a nyakamba. Már rituálévá vált az ilyesfajta „összeborulás” köreinkben.

- Persze, csak egy kicsit stresszes volt a megbeszélés – mormogta, végigsimítva a gerincem vonalán. A homlokát az enyémnek döntötte. – Minden rendben volt?

- Megoldottuk, Harry bírta a strapát. Aztán Lydiának is, nos, beszámoltam. Amikor jöttem, már azzal fogadott, hogy miért nem mondtam el, bár ha engem kérdezel egyáltalán nem zavarta. – Örömmel érintettem meg most már megborotvált állát. Ráfért már. – Most teljesen odavan, és szerintem arról csacsog Noahnak, mennyire egy szerencsés csitri vagyok.

- Az vagy? – kérdezett vissza. Szívverésem felerősödött. – Nem hinném.

- Ne kezdjük ezt – rebegtem alig halhatóan, átkarolva a nyakát. – Szerintem nagyon jó páros vagyunk.

- Ez a szerencsém.

Az íriszeiben megnyugvó mérhetetlen áhítat ismét elgondolkodtatott, vajon hogyan szerezhettem magamnak egy ilyen hihetetlen férfit. Áldottam a sorsomat, és magam sem mertem bevallani, de kezdtem beleszeretni Steven Rogersbe.

***

Nem telt bele sok idő, hogy felkeltsem az érdeklődését. Részben nem is akartam, a spontánság engem jobban lázba hozott, viszont amikor tekintete a kissé felcsúszott szoknyámra vándorolt – annak ellenére is, hogy észrevettem, mennyire küzd magával – automatikusan remek lehetőségnek találtam. Mosogatás közben egy kicsit előrébb nyújtózkodtam, mint kellett volna, hogy a fenekem egy része kilátszódott. Idegesen megköszörülte a torkát – nehezen tudtam visszatartani a kitörni készülő elégedett kuncogásomat. Vizes pólóval fordultam felé, a lehető legártatlanabbul.

- Minden rendben? – akartam tudni egy kissé eldöntött fejjel. Nem válaszolt, természetesen átlátott rajtam. Lassan elzártam a vizet, és megtöröltem a kezemet. Éppen időben végeztem. – Feszültnek tűnsz.

- N-Nem vagyok feszült – dadogta összeráncolódott homlokkal. Idegőrlő tempóval közelítettem meg, és lassan felé hajoltam.

- Hazudós – doromboltam közelebb húzódva. Egyik kezem lassan a combjára vándorolt és feljebb simult, amitől összerezzent. Azon a napon teljesen kivetkőztem magamból, az ő tekintetéből ítélve ez teljesen kizökkentette. Szerintem egy pillanatra azt sem tudta, hol van, az állkapcsa megfeszült, én pedig lassan megcsókoltam a száját, majd elindultam és az álla vonalán is puszikat hintettem, elérve a fülét. Piszkálódva megharaptam a cimpáját, aztán belesuttogtam a fülébe. – Lazulj el egy kicsit… Hunyd le a szemed.

- M-Mire készülsz?

- Szokatlan lesz, de nagyon jó – meséltem neki, a gyomrom összezsugorodott a várakozástól. Lassan kigomboltam az ingjét. – Csak hunyd le a szemed, és élvezd.

Steve azt tette, amit kértem. Lassú, forró csókokat szórtam el a mellkasán, és a térdemre helyezkedtem. Néha-néha megremegett az érintésem alatt, körmöm időről-időre belevájt a bőrébe. Elértem a vágyakozását, állapítottam meg – a segítségével – letolva a nadrágját. Nem kellett túl sok női eszközt bevetnem az abszolút sikerért, és dagadtam a büszkeségtől. Csak én kellettem neki. Rám koncentrálódott, engem akart. Lydiának igaza volt.

Hálás lesz neked, ha megteszed, idéztem fel szavait, mert ennél aligha van jobb érzés.

Én azt akartam, hogy neki jó legyen. Megfogtam az alsója szélét és végigcirógattam az ágyékát. Egy nyöszörgésszerű sóhajtással kommentálta az eseményeket. Tisztában volt vele, mit szeretnék, azonban meg sem bírt szólalni. A vágy tüze lassan terjedt szét bennem, minden porcikám borsódzott, és megkeményedtek a melleim. Akár előző este, ismételten belesimult a tenyerembe. A spotlámpák lágy fénybe burkolták kettősünket, erotikusabbá téve a pillanatot.

A lángok felcsaptak körülötte, és morgással hajolt egy kicsit előrébb, amikor a számba vettem őt. Az arca eltorzult a gyönyörtől.

- Chealsea – kapkodta az oxigént. Eltűrtem a hajamat a hátam mögé, s szorosabban tartottam. Legérzékenyebb pontom lüktetni kezdett. – Kicsim… Kicsim…

Még sohasem hívott kicsimnek azelőtt. Aztán újra megtette. Imádkozásképp. Reméltem, megtartja ezt a szokását.

Először a számmal kényeztettem, aztán a kezem is becsatlakozott – már nem csak tartotta, lassan mozogni is kezdett férfiasságán.

Amerika Kapitány teljesen az enyém lett. Az én nevemet skandálta, és az én nyelvemtől nyöszörgött hálaimát. Miattam jutott el arra szinte, hogy egy remegő káosz legyen, és miattam lett izzadtságtól nedves a mellkasa.

Én voltam az oka, hogy csúcsra ért, s amiért a légzése percekkel később sem állt be. Én néztem őt elégedetten, és végül – noha nem heverte ki az átélteket – engem húzott fel és csókolt meg szenvedélyesen. Megérte.

Nyelvlecke kezdőknek: teljesítve.