21. Fejezet - Szeretlek.

Sziasztok!:D OLVASD EL! Először is... 

Összeállítottam a történet első felének zenelistáját. Remélem minden betű olvasható.

Valamint szeretném közölni, akivel még nem tettem, hogy a történet két részre lesz osztva. Az első rész a 34. fejezetig tart, ha minden igaz. :)

Másodszor! Bocsi azoknak, akiket átvertem. (Szándékos volt.) Az átverést úgy értem, hogy azt mondtam, szomorú fejezet lesz. Egyáltalán nem az.:D:D:D Bocsi, Lugia! Tudod, hogy szeretlek! Amúgy is kárpótol majd ez a fejezet, remélem tetszik. (Kevésnek tűnik, mert nincs sok párbeszéd, ezért bocsi.)  A többieket úgyszintén imádom. (Miután felteszem, válaszolok az előző kommentekre, csak nagyon elfoglalt voltam ma.:D) Mindenkinek hatalmas puszi!

- Ezt… Ezt te csináltad? – kapkodtam levegőért fellendülten, hevesen dobbanó szívvel. A tüdőmben felszaporult a levegő, a vérem lávaként forrongva szaladt végig az ereimben. Milliónyi rózsaszirom hevert az ágyon és az a közötti részen egészen az ajtóig, miközben milliónyi kis mécses minden értelem nélkül, rendezetlenül lett elhelyezve a szobában – az üvegasztalon, a bútorsoron végig, az éjjeli szekrényeken, egy-kettő a padlón is messze az ágytól –, az egyetlen fényforrásként szolgálva a szobára vetülő káprázatos sötétségre. Biztosan Jarvis is „benne volt a buliban”, mert éppen akkor kapcsolódtak le a villanyok, adva egy pluszt a hangulathoz. Steve ott állt az ablaknál, a homályban is kivettem büszke – gondolom hasonló reakciót várhatott – mosolyát.

Oly’ sokszor láttam már hasonlókat a romantikus filmekben, hogy unásig lehetne sorolni, de abban a pillanatban mégis ezt tartottam a világ legegyedibb, legnemesebb gesztusának. Steve és én immáron megmásíthatatlanul összekovácsolódhattunk – a lelkemet könyörtelenül, mégis örömtelien széthasító szerelem darabokra törte engem, hogy egy teljesen új formációban újra létrehozzon. Minden porcikám rá vágyott, teljesen hozzákapcsolódtam. Elindultam felé, ügyelve, nehogy rálépjek a szirmokra. Megszaporodott a lélegzetvételeim száma.

Félénken bólintott, valószínűleg izgulhatott, mert zavarában egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát. Ez azt a benyomást keltette, hogy nem tudja, miképpen helyezkedjen. Ragyogóan elmosolyodtam, és a tenyereim közé simítottam az arcát, hüvelykujjam lágyan cirógatva a kissé szúrós felületet.

 - Csodálatos – leheltem alig halhatóan, lábujjhegyre állva. Gondolkodtam rajta, vajon miért adott ki olyan furcsa hangot percekkel azelőtt, ám ekkor megpillantottam a jobb hüvelykujját. A nagy sietségben megégethette, amikor rájött, megérkeztem. – Had nézzem.

- Ez semmiség – szólt mély hangon, még közelebb araszolva hozzá. Megvontam a vállamat, és lassan felemeltem a kezét. Megpusziltam, végig tartva a szemkontaktust. Egy kissé közelebb araszoltam, éppen csak megmozdulva, s orra immáron majdnem az enyémhez ért. Igyekezett nem az ajkaimra nézni, láttam lélektükreiben a komoly dilemmát, vajon megcsókoljon-e, vagy hagyja, had mondjam, amit szeretnék. – Sajnálom, hogy nem reagáltam ma, de nem akartam elszólni magam.

- Szeretlek – bukott ki belőlem. Nem mondhattam, hogy túl korán volt, mert hazudnék. Három hónapja ismertem, átmentünk a létező összes lehetséges határon, amik elénk kényszerültek. Féltékenység. Félelem. Baleset. Fájdalom. Átszeltük őket, és közben egyre közelebb kerültünk. Törődött velem, beengedett lelkének legmélyébe. Megtette értem a lehetetlent is. Igen, határozottan szerelmes voltam belé. Egyszerűen és világosan.

Nem válaszolt, reakcióját sem tudtam kiolvasni testbeszédéből. Kezdtem pánikolni, ebből adódóan mentegetőzni is.

- Nézd, én…

Olyan gyorsan kapott utánam, hogy szemem még nyitva maradt, amikor keményen csókolni kezdett, belemarkolva a felsőm szélébe és a tarkómon pihentetve másik kezét. Érezte a lábaim remegését, s felkapott, én pedig készséggel fontam át lábaimat dereka körül, míg ujjaim adrenalinnal fűtötten működtették magukat az ingjénél, küszködve a gombokkal. Segítségével lazán lesöpörtem a feleslegesen takaró anyagot, szabaddá téve így mellkasát. Megtartott, ahogyan lerángattam magamról a pólómat, révén, hogy ő nem tudta. Homlokomat az övének döntöttem, igyekezve, nehogy teljesen elvonjam a figyelmét az ágyhoz érés előtt. Győztesen süppedtem bele a virágszirmokba, vele rajtam.

Áttért a nyakamra, forró csókokat eloszlatva a helyen, megjelölve sajátjaként. Azt akartam lenni – teljesen, és örökké az övé. Csillagok táncoltak a szemeim előtt, a saját meseországomba merülve. Automatikusan reagáltam a mozdulataira, a hátamat kissé megemelve, hogy eltávolíthassa a zavaró tényezőnek bizonyuló melltartómat. A gyertyafényben tökéletesen kivettem a kifejezését – mint egy istennőre, úgy nézett rám, és én még sohasem éreztem magam ennyire értékesnek. Kívánatosnak. Odaillőnek. Szeretettnek.

- Annyira gyönyörű vagy – súgta a fülembe édesen, megremegtetve alattam a biztos takaróréteget. A belőle áradó forróság felmelegített engem is, a hideg levegőről érkező csípés már nem kínzott. Megmozdult és a melleimnek feszülő mellkasa ellenére immáron megcsodálhattam meseszép lélektükreit is. A fülem mögé tűrte a tincseimet, bár nem akartam neki mondani, hogy valószínűleg feleslegesen tette.

Kicsatoltam az övét – nagy nehezen -, és megszabadítottam a – valószínűleg kényelmetlen – nadrágjától. Szerencsére az ágy mellé nagyon nem tett gyertyákat – nyilvánvalóan óvatossági célzattal – ezért a ledobásakor nem ütközött egyikkel sem. Elnevettem magam, mire piszkálódásképpen belecsípett a combomba. Aztán, ahogy a játékosság jött, úgy is távozott és ajkaink ismét összeforrtak.

- Maradj így – utasított szelíden, és a nyakamba csókolt. Engedelmeskedtem, noha kíváncsian figyeltem minden rezdülését. Lassan a szívem feletti pontot is becézgetni kezdte szájával, nyelvével megízlelve a helyet. Hosszú ujjai megtalálták az egyik mellemet, lazán megmarkolva azt. Felnyögtem. Átkozottan, már-már őrjítően lassan haladt lefelé, a melleim közötti részt kifejezetten szerette. A köldökömbe is lehelt egy puszit, aztán elérte a nadrágom szélét. Kigombolta, és megfogta a fenekemet, hogy feltolhasson a ruhadarab leszedése végett. Az hasonló sorsra jutott, mint a sajátja. Elégedetten felsóhajtott a sikeres „akció” után.

Az anyagok távozásával a levegő egyre inkább felperzselődött közöttünk, a bőr-a-bőrön effektusnak köszönhetően mindketten teljes földöntúli állapotba kerültünk. A gondolat, hogy már csak egy-két gát akadt közöttünk bezsongatott, ugyanakkor vörössé is varázsolt. Átkulcsoltam jobb karomat a vállánál, a másikkal a hátába karmoltam. Tetszett neki, ítéltem meg az általa hallatatott remegő – az enyémnél sokkal mélyebb – nyögésből.

Tökéletesen passzolt a lábaim között, ügyelt a súlyának rám nehezedésére. Egyáltalán nem találtam kellemetlennek, sokkal inkább örültem neki. Szánk ismét találkoztak, ezúttal a szenvedély csak megnyugvó hátsó szereplő volt a szerelmes nyelvcsatában. Fürtjeim – megjósoltan – bájosan szétterültek a párnahuzaton, az övé nekem köszönhetően kócosan meredezett a négy égtáj felé.

- Biztos, hogy ez szeretnéd? – kérdezte alig halhatóan, megtörve a csókot.

- Még sohasem voltam ennyire biztos, Steve – nyugtattam meg, az előbbi tevékenységünk fojtatását indítványozva. Még jobban szétnyitottam lábaimat, talpammal ügyetlenkedve az alsónadrágja letolásában. – És te?

Mélyen a szemembe nézett.

- Te és én, mindig – válaszolta. Ez lett a közös mondatunk.

Összerezzentem érintse nyomán a lábam között. A bugyimat szélénél szedte le, egyúttal lerúgva magáról a boxerét is. A pillantása azt sugallta „kész vagy?”, s én pilláim alól azt üzentem „mindvégig”.

Valóban az voltam.

Én szorosan átöleltem, ő megtámasztotta magát a könyökein. Szemeink kapcsolódását fent tartva visszacsusszant a helyére és belélegezte az illatomat. Szívem hatalmasat dobbant, s az ereimben lévő vér egyszerre hűlt meg és kezdett el forrongani, ahogy Steve figyelmeztetett, ha fáj, mindenképpen szóljak neki.

És aztán megtörtént – a világ felrobbanni látszott, ahogy testünk összeforrt. Lehunyta a szemeit, arca a legelképesztőbb gyönyörbe formálódott. A fülemben egy ismerős dobolás „süketített” meg, nem kaptam levegőt. Egy kissé kényelmetlen volt először, mert már egy jó ideje nem voltam senkivel, de aztán lassan, az első puhatolózó lökése után már puszta élvezet vette át a helyét. A torka legmélyéből felszaladt egy hangos sóhaj, követve az enyémet. Fulladozva csókolt meg, valamit motyogott az orra alatt, ami csak valami össze-visszaság lehetett, mert nem értettem belőle semmit. Felvettünk egy tempót, s ez teljesen kiszorított mindent a külvilágból. Azt sem tudtam, hol vagy, ki vagyok, mi a nevem, hol lakom – semmit. Csupán azt, hogy Steve ott volt velem, bennem, és szerettem őt. Ez egyáltalán nem zavart. Ha belegondolok azt is mosolyogva tűrtem volna, ha szívinfarktusban – amihez, be kell valljam, elég közel álltam – nyomban meghalok.

- Szeretlek – suttogta az ajkaimba, combjaimra záruló kezekkel, és egy nagyobb, immáron erőteljesebb lökés keretében. Észre sem vettem, hogy a körmeimet végigszántottam a hátán, és feltüzelte. – Úgy szeretlek…

Minden mozdulattal a melleimet súrolta, amitől azok megkeményedtek, és szinte már fájóan könyörögtek a tapintásért. A hátam ívbe feszült, mikor végre megtette és újra velük kezdett foglalkozni.

A nevét skandáltam, erősen a takaróba markolva. Folyékonynak éreztem magam, ugyanakkor a lángra lobbanás lehetősége is erősen beleitta magát a bőrömbe. A lökései egyre mélyebbek lettek, úgy fogott, mintha az élete múlna rajta.

Szinte fel sem fogtam, mit mondott néhány perccel azelőtt, testem-lelkem remegett az ostroma alatt. Az agyam már rég nem működött normálisan, a legalapvetőbb funkciókra – a normális beszéd, a látás – is képtelen voltam.

- Mondd… még… egyszer – nyöszörögtem neki, de szám mozgását nem érzékeltem a sok sóhajtástól és nyögéstől. Egyre közelebb és közelebb jártam a beteljesüléshez, mert a legérzékenyebb pontom pulzálni kezdett. – Mond… oh… még egyszer.

-  Szeretlek – csókolt meg hevesen. – Őrülten szeretlek.

És ekkor megtörtént. Eget rengetően. Földinduláshoz hasonlóan.

Megérkeztem, a menny kapui kinyitódtak előttem. Már nem is emlékeztem, milyen ez az érzést, és átélni olyannal, akibe ennyire szerelmes voltam teljesen idegen volt. Steve Rogers lett az első és egyetlen igaz szerelmem – az övé voltam, és ő az enyém.

Meg akart állni, de tudtam, hogy ő még nem fejezetbe be és csak miattam tenné.  Megráztam a fejemet, és indítványozva a fojtatást megmozdítottam a csípőmet. Sziszegésszerűen hagyta el a levegő a tüdejét, és újra mozogni kezdett bennem.

Azt hallottam, hogy a szűz férfiak sokkal hamarabb esnek át a beteljesülésen, ám Steve meglepően jól bírta. Kellemesen ringattuk egymást az ő első, nekem pedig a második kielégüléshez. A testünk rendesen megizzadt, nedves hajamat úgy kellett eltűrnie a homlokomról, mert már rátapadt, s a teste sikamlósabbá vált az enyém felett.

Aztán hirtelen gyorsabb lett, s mivel ő közelebb volt, mint én, lassan megtalálta azt a bizonyos pontomat, és óvatosan masszírozni kezdte. Robbanásszerűen, egy csókba fojtott férfias nyögéssel érkezett meg. Ettől bezzeg nem állt meg, addig ügyeskedett a keze, mígnem újra összeszorultam körülötte és fennakadt a szemem.

Mindketten erősen kapkodtuk a levegőt, a homlokát az enyémnek támasztotta. Pihegve végigcirógattam az arcát.

- Erre nincsenek szavak – mondta gyengéden.

- Nem is kellenek – válaszoltam, és megcsókoltam.