2014. február 6., csütörtök

15. Fejezet - Csak sejtik.


.Sziasztok drágáim! Meghoztam a fejezetet, remélem tetszik. Ígértem, hogy Ethan is benne lesz, de aztán meggondoltam magam. Nem igazán említem a Bobbi/Clint kapcsolatot sem, szóval teljesen meggondoltam magam az írásakor.:) Remélem nem bánjátok. Váltakoznak a szemszögek, a vége pedig "wooooooh". .;) Puszi!Amikor végre levánszorogtam a tetőről és visszamentem Steve lakosztályába, hogy összeszedjem a cuccaimat, Pepper már ott várt a kanapén. Átható tekintettel nézett rám, minden bizonnyal átlátva – az egyébként teljesen béna – álcámon. Összeszorított fogakkal próbálkoztam mosolyt csalni az arcomra, ám az idegességem minduntalan visszatért.
Megpaskolta a mellette lévő helyet, jelezvén, hogy üljek le. Félszegen úgy tettem, ám azzal nem számoltam, mennyire kellemetlenül fogom érezni magam ebben a szituációban. Az igazat megvallva az érzéseket, amik tomboltak bennem hihetetlenül kislányosnak éreztem, mégsem tudtam kontrolálni. Nem szoktam még bele a szituációba, s tisztában voltam vele, hogy nem ez nem olyan gyors folyamat, mint arra számítottam. A gondolat, hogy egyszer csak elmegy és soha többé nem tér vissza kikészített – ez valami olyasmi, mint amikor a katonafeleségek búcsút intenek a férjüknek, mielőtt a frontvonalra térnek, a hazatérés különbségének. Már régóta nem a barátságunk kötött minket egymáshoz, és nem mertem elrévedni azon, vajon milyen érzés lenne végleg elveszíteni őt. Már a feltételezésbe is beleborzongtam.


- Ne idegeskedj – szólalt meg néhány percekkel később Pepper. – Semmi gond nem lesz.
- Ez mindig ilyen marad? – fordultam felé tanácsért. – Olyan mintha sohasem tudnám majd jól kezelni.
- Valószínűleg. – Nem kamuzott, megmondta kerek perec. – Nem sokan képesek ezt kezelni és érthető, hogy most még nem megy annyira, de ez az életük, Chealsea. Ez Steve hivatása, úgy is fogalmazhatunk, hogy ő maga.
- Tudom – sóhajtottam megsemmisültem. Elfojtva remegésüket, az ujjaimat kezdtem tördelni, miközben lábam még mindig dobolt a szőnyegen. – És ő fontos nekem, mégis úgy érzem, hogy ezt nem leszek képes megszokni.
- Én is így voltam vele – ismerte el. – Az első évben. Tony épp csak hazajött Afganisztánból és teljesen máshogy viselkedett, mondhatni kifordult önmagából. Akkor kezdte el elkészíteni az első páncélját, én pedig halálra aggódtam magam miatta. Eddig maximum azért kellett, nehogy túl sokat igyon, most pedig… hirtelen tervezett magának egy gépet, amivel megpróbál megmenteni másokat. Képzelheted, idegroncs voltam egy darabig.
- És hogyan sikerült… kezelni?
- Láttam, mennyire felvidítja ez – mesélte. – Az, hogy szembe kellett néznie azokkal a terroristákkal, akik a fegyvereit használták, hatalmas sokk volt neki. Így most valahogy visszaadhatja az embereknek, amit elvett. Tulajdonképpen ezért is szerettem bele. Még mindig egy kontrollálatlan seggfej, de egy jó ember.
Megmozdultak az ajkaim – végre egy őszinte jel.
- Steve is elmesélte, mi történt vele. – Eltűrtem egy a szemembe lógó hajtincset. A helikopterpropellerekből érkező levegőáradat rendegesen összekuszálhatta a hajamat. Igyekeztem látatlanban helyreállítani.
- Bátor lány vagy.
- Úgy gondolod? – Hatalmasat nyeltem. – Szerintem pont az ellenkezője. Mindentől megijedek, és mindig van valami rossz körülöttem. Talán csak egy tehet lettem Stevenek.
- Megőrül érted – vigyorgott Pepper. – Állandóan rólad beszél, és egyszer tényleg bele kellene kukkantanod a mappájába.
Viszonyoztam a gesztust.
- Tényleg sokat rajzol rólam?
- Néha leülök mellé és nézem. Nem igazán bánja, és az esetek többségében tudok egy kicsit pihenni, míg ő alkot. – Összeráncolódott a homloka. – Tulajdonképpen nem is emlékszem, hogy mostanában mást is rajzolt volna. Úgy tűnik, te vagy a múzsája.
Elpirultam.
- Barbara is ügynök? – kérdeztem rá, hiszen már régóta cikázott a fejemben. – Barbara Morse.
Lassan bólintott.
- Tulajdonképpen már nagyon fiatalkora óta, legalább Tony ezt mondta. – Megforgatta a szemét. – Mindenkinek utána nézett, ezzel is nagy port kavart, tudod? Szóval Bobbi nemrég csatlakozott újra a manhattani csapathoz, Bostonból jött. Ő… Steve kollégájának, Clintnek, az ex-felesége. Röviden ennyit tudok róla. Igazság szerint kedves nő, csak nem igen akadt alkalmam beszélni vele.
- Ő segített nekem a beszédterápiában – mutattam rá, bár valószínűleg már tudta. – Egy biztos, hatalmas a türelme.
- De még mekkora – hangzott fel egy dallamos női trilla. Meglepetten összerezzentem. Nem is hallottam megérkezni. – Csak vicceltem. Leülhetek?
Pepper vállat vont.
- Persze. Mi újság?
- Natasha és Maria a kezükbe vették az irányítást. – A szája érdekes mozdulatot produkált, amikor kimondta annak a bizonyos Natashának a nevét. Gyanítottam, nem szívlelhetik egymást túlzottan. –Rám már nincs ott szükség, szóval gondoltam megnézem, mi a helyzet veletek.
- Nemrég mentek el a fiúk – mondta Pepper. – Leültünk beszélgetni.
- Akkor csatlakozok – huppant le az egyik fotelba. – Ugye nem bánjátok? Elmehetek…
Azonnal félbeszakítottam.
- Dehogyis!
Pepper rákacsintott.
- Szóval, sikerül belerázkódni a dolgokba? – A szőkeség felemelte az egyik ijesztően tökéletes ívelt szemöldökét.
- Nagyjából.
- Még zöldfülű – ugratott a másik vörös hajú. – Menni fog neki.
- Nem olyan egyszerű. – Bobbi vállat vont. – Van valami tervetek mára? Míg a fiúk haza nem jönnek, csinálhatnánk valamit.
- Nekem nincs – válaszoltam. – Felőlem mehet. Pepper?
- Nem igazán szoktam… Én…
- Lazíts már! – szóltunk rá egyszerre, aztán összenéztünk, s mindhármunkból kitört a nevetés.
- Szóval benne vagy egy csajos napba? – akartam tudni vidáman. Az egész „misszió” dolog kevésbé nyomta a vállamat a kibeszélése után. Úgy tűnt, ők ugyanannyira szeretnék, ha beilleszkedhetnék a kis csapatukba, amennyire én vágytam erre. Jóleső melegség járta át a mellkasomat. Kedveltek engem.
- Legyen – adta meg magát. – De ahhoz kell néhány dolog, nem?
- Nem probléma – nyalta meg az ajkát Bobbi. – Az én szobámban minden van.
Lepacsiztunk.
***
Barbara kétségtelenül sok fajta édességet tárolt a szobájában. Akár a kisgyerekek, úgy vetettük rá magunkat a csokoládéra és hamarosan befaltuk nagyjából a felét.  Nugátos. Epres. Fehér. Minden mi szem-száj ingere.
- Szóval te és Steve – tapintott rá a témára Barbara, miközben kólával kísért le egy nagyobb kockát. – Hogy álltok?
- Ez hogy érted?
- Hogy máshogy lehetne? – kuncogott Pepper. – Végre megtette az első lépéseket, nem igaz?
Elpirultam.
- Igen – feleltem. Nem találtam értelmét hazudni. – Tegnap randiztunk.
Közelebb húzódtak.
- Mesélj! – csicseregte Bobbi. – Komolyan! Már alig vártam, hogy valami szaftos pletykát hallhassak!
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy – vigyorogtam rá ragyogóan. Az a professzionális nő, akit a beszédórákon megismertem merőben sem hasonlított az előttem ülőre. – Szóval randiztunk. Főztünk spagettit, miközben ő mesélt az életéről. Tudod, akkor békültünk ki.
Pepper kuncogott.
 - Azután?
- Megcsókolt – sóhajtottam. – Az ablaknál.
Barbara közénk dobott egy nagyobb zacskó gumicukrot. Törökülésben ültünk a hatalmas szőnyegén, a hátamat nekivetve az egyik fotelének. Pepper közvetlenül mellettem foglalt helyet, időközben átcserélve a szoknyáját egy nadrágra. Bobbi előttünk helyezkedett el, elterülve.
- Volt szikra?
- Szerinted? – ugratta Pepper. Sokkal felszabadultabbnak tűnt a munka nyomása nélkül. – Amikor tegnapelőtt átjött ide és Steve meglátta, olyanok voltak, mint valami gerlepár.
- Ne mondd, hogy szem-szexeltek!
Összeráncoltam a homlokomat. Bobbi a szájába süllyesztett egy gumikukacot.
- Szem-szex?
- Tudod, az amikor…
Befogtam a füleimet, ezzel is tiltakozva.
- Ne! Inkább nem akarom hallani! – kacagtam. Barbara belemarkolt a zacskóba és nekem dobott egy nagyobb adagot. – Pazarlás!
Kinyújtotta a nyelvét. Akár a kislányok, úgy viselkedtünk – mégsem éreztem még ilyen jól magam sohasem.
***

Steve szemszöge:
A fiatal nő sejtelmesen nézett ránk, először csak végigmérve, valóban megbízhatónak titulálhat-e minket. Amikor Barton röviden elmagyarázta a szituációt, kissé összezavarodtam. Hill ügynök nem adott messzemenő tájékoztatást az indulásunk előtt, csupán azt, hogy valami baj van Dakotában, ám a bázison semmi gyanúsba nem ütköztünk. Tony már a leszállásunk alkalmával ecsetelni kezdte, hogy biztos valami „húzós” államtitkot sózhatnak a vállunkra, amiért – Romanoff ügynök kivételével – mindegyik közelben lévő bosszúállót – elvégre Mr. Banner épp nem tartózkodott az országban, míg Thor éppen az otthonában gondoskodott Loki bebörtönzéséről – sürgősen odahívattak. Bevallom őszintén, a megérzéseim többet sugalltak ennél. Csak remélni mertem, hogy Fury igazgató ezúttal nem mesterkedik semmi hasonlóban a manhattani esethez viszonyulva.
- Mit is mondott, mi a neve? – Tony felemelte az egyik szemöldökét, a szokásos pökhendi modorával.
- Nem mondtam a nevemet – válaszolta a hölgy, és szőke hajzuhatagát hátrább csúsztatta. Kék íriszei hasonlítottak Chealseaéhez, bár azt mindig is sokkal szebbnek találtam. – Smith ügynök vagyok.
- Hány éves is? – szegezte neki a következő kérdést a milliárdos. – Tizenhét? Tizennyolc?
- Elég idős, hogy szétrúgjam a hátsóját, ha nem fogja be, Stark – csendesítette el, s legnagyobb meglepetésemre Tony szó nélkül ült le mellénk. Idegesítette, hogy a páncélját a repülőn kellett hagynia. – Köszönöm.
- Térhetnénk a lényegre – kezdtem halkabban, a maszkomat levéve. – Gondolom nem véletlenül küldtek ide.
Clint helyeselően bólintott mellettem – nem igazán beszélt, különösen nem akkortájt. Még mindig magát okolta Loki esetéért, s amúgy sem mondhatta magát a szavak emberének. Egyedül az Özveggyel és Seregéllyel láttam néha beszélgetni.
- Remélem, megértik, miért kellett így tennünk. – Papírokat halászott elő az egyik fiókból, s elénk csúsztatta. – Valami nincs rendben.
- Ez hogy érti? – akarta tudni Clint.
Tony unta meg elsőként.
- Mi lenne, ha félretennénk az utalgatást, és végre elmondaná, miért kellett ennyit utaznunk?
- Egyelőre semmi biztosat nem tudhatunk még – kezdte. – Miután a Tesseract project befejeződött és a fegyverkészítési terveket lefújtuk, az istenek távoztak a Földről, gondolom ezzel maguk is tisztában vannak.
- Nyilván. Ott voltunk.
- Néhány hónapja betörtek a SHIELD biztonsági rendszerébe. Magára gyanakodtunk, Stark, de az igazgató megerősítette, hogy nem erről van szó.
- Betörtek a rendszerbe? – Döbbenten közelebb csusszantam az asztalhoz. – Mégis ki tehette?
- Nem tudják, Jégkirálynő. Pontosan ezért hívtak ide, nem?
Már fel sem tudott idegesíteni, idővel megszoktam a faragatlan megjegyzéseit. Sokkal inkább zavart a tény, miszerint valaki rendelkezhet olyan technológiával, ami képes átverekedni magát a számítógépes gátakon. (Nem igazán értettem az ilyesmihez.)
- Nem – sötétedett el az arca. – Másról van szó és erről soha, semmilyen körülmények között nem beszélhetnek senkivel sem. Megértették?
***
E/3 - Alpok.
A férfi kisvártatva oldalra nézett, az őrök azonnal megemelték a fegyvereiket – ez egy gondosan begyakorolt jelzési gyakorlatnak minősült. Elégedetten pásztázta végig az embertömeget, mielőtt kiadta a helyreigazítást és az szertefosztott. Ezek után immáron kitárultak a hatalmas vasajtók, amiken oroszlánszerű karmolások díszelegtek. A főnök már ott ült, a hatalmas elefántcsont ülőalkalmatosságát szemlélve.
- Megszerezte?
A nemleges válaszra az álkapcsa összeszorult.
- Akkor tegyen meg mindent érte – hangzott az utasítás. – Különben tudja, milyen következményei lesznek. Gondolom, szeretné elkerülni őket.
Egy bólintás.
- Legalább pontos lokációja van?
Igenlés.
- Lehetőleg kerülje a figyelemfelkeltést – szisszent fel. – Így is áthágtuk már a kiszabott határokat, a Nagyok egyáltalán nem elragadtatottak a teljesítményével.
Csak meredt rá, szeme összeszűkített.
-  Elmehet, katona – köszörülte meg a torkát.
A férfi távozását csak egy kattanás jelezte – a szobában tartózkodó személy azonban tovább beszélt és a tükör felé tekingetett.
- Megoldja – erősítette meg. – Végre visszakaphatjuk azt, amit megérdemlünk.
Egy kívülállónak bizonyára hatalmas megdöbbenést okozott volna a hirtelen hörgés és a dorombolásszerű hang, amit a tárgy adott ki. Egy furcsa, idegen nyelven szólalt meg, s habár az ember belenézett, nem látta benne a saját profilját. Mintha koromtól lenne fekete a felszíne, mégis csillogott.
- Újra fénybe hozhatjuk – mosolygott alig láthatóan. – A sötétség évszázada már a múlté. Nincs oka félelemnek.
Egy újabb mondat.
- Nem – cáfolta meg rögtön. – Valóban megtalálta. Már csak meg kell kaparintani.
Elégedett dörmögés.
- Így van – szólt újra. – A rég elvesztett ereklye többé már nem jelenthet számodra veszélyt. Többé már nem létezik lehetetlen.
Egy kacaj – bármilyen nyelven vészjósló.

Nem értetek semmit és ez vicces.

20 megjegyzés:

  1. Dupla fejezeeeeet :D <3 De azért imádat érte!
    Kezd beindulni a gépezet; akciót, vért, kiabálást és puskaport szimatotok! Kiráááyl! *jeeeeeeah!*

    Az a kibeszélősdi nagyon dukor volt. Szem-szex??? Az meg mi a szösz? XD Hát én állatira perverz közegben dolgozok, de erről még sosem hallottam, bááár, van némi ötletem :D wáhhh......

    Komoly kis izgatószerrel zártad a fejezetet, igazán kíváncsivá tettél! Mély, és súlyos dolgok vannak itten a háttérben, és ez tetszik!
    Amúgy mondtam már, hogy szeretem, hogy fanolhatlak? :D :D
    Kitartást a hétköznapokhoz, te hős! <3 PUSSZ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te kis bolond!:D Elmagyaráztam a szem-szex dolgot. :)
      Tudod, hogy mi a véleményem a fejezettel kapcsolatban. Utálooooom. Nem is kellett volna feltennem.
      Súlyos dolgok lesznek, persze, de ezt már mondtam.D: <3
      Hős?:P

      Törlés
    2. Ez az önértékelési zavart csitítani kéne benned... :)

      Óóóóó, igen, tudom, tudom, a szem-szex csak a lenge előmelegítés, ismerlek már ennyire, hogy sejtsem a többit.... :D az a halovány hangocska amit küldtem semmi lesz ahhoz képest, amit te még ki fogsz csalni belőlem a képernyőre vetett szavaiddal és én ettől már most, komolyan félek....

      Törlés
    3. Ha-Ha-Ha.
      Minden okod megvan a félelemre, barátom, ezt garantálhatom neked, csak mert imádlak.:D <3
      Fagyi-effektus. Kékeres-elmélet.

      Törlés
    4. neeeeeeeee.... és én még a szabadesés-elmélet nehézségi gyorsulással és légellenállással való képletein bajlódtam egy jelentetnél... XD

      Törlés
  2. Szia!
    Öhm. Most leheth. vmit én rosszul olvasok, de kétszer lett bemásolva az első bekezdés. Az E/3 után. Vagy tévedek?
    Egyébként tetszett, ahogy a csajok beszélgettek. S most már az akció is kezdetét veszi. Már alig várom a többi részt.
    üdv: crucio

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Igen, valami gebasz - bocsi a fogalmazásért - történt a blogspottal. Mostanában gyakran nem úgy tervezi a dolgokat, ahogy én és valahogy kétszer másolta be. Remélem most már nem szándékozik ilyesmiket.
      Én személy szerint utálom a fejezetet. Ez az egyik legrosszabb.

      Törlés
    2. Elgondolkodom rajtad. Nagyon. Valahova... már nem tom hova, azt írtad, nem vagy megelégedve a fejezetekkel, pedig szerintem nagyon jók.
      Kíváncsi lennék arra a fejezetre, amivel te tényleg meg vagy elégedve, mert ha a jó részek nem tetszenek, akkor ami neked tetszik azt mennyire lehet fokozni a kitűnő skálán??? :D Uhh. remélem érted a gyenge megfogalmazásom ellenére is. Szóval kíváncsian várom azt a részt, ami neked tetszik :D
      S örülök, hogy érdemes volt minden nap napjában 20x megnézni, h. van-e friss. :D

      Törlés
    3. Nekem tényleg sohasem tetszenek a munkáim. Valószínűleg azért, mert túlságosan is a tökéletességre vágyom. Nem tudom, a maximalizmusom néha tényleg az egekbe tör és olyankor nem tudok mit csinálni.:D
      Ezért is fura, amikor azt mondjátok, hogy jól sikerült, mert én nem tudom elképzelni, hogy amit írtam, az - ahogy te mondtad - "kitűnő".
      Egyáltalán nincs gyenge megfogalmazásod, drága!
      Sietek a következőkkel.

      Törlés
  3. Annyira jó, hogy már fáj... *fangirling a szobában*

    VálaszTörlés
  4. hidd el tényleg jó a fejezet:) Úgy tűnik egy ütős kis trió van kialakulóban:) Azt hiszem Tony-ék elég érdekes képet vágnának ha látnák hogy a csajok ilyen jól elvannak nélkülük:) Azért remélem Chealsea majd Natsha-val is megtalálja a közös hangot ha megismerkednek. Az utolsó jelenet pedig határozottan érdekes. Egy hatalmas kérdőjel tenger van a fejemben:) Kik? Milyen ereklyét akarnak? Milyen céllal? Bár mivel az Alpokban van a bázisuk ha fogadnom kéne,elég nagy összeget tennék rá hogy ez a Hydra. Kíváncsian várom a folytatást:) Viktor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vártam már, hogy írjál. Naponta háromszor feljöttem, hogy megnézzem, írtál-e. :D Te vagy egy azon a személyek közül, akiknek a véleményére teljes mértékben támaszkodom. (Szóval nagyon fontos.)
      Nagyon elvoltak a lányok, szükségük volt egy kis kikapcsolódásra. Különösen Chealseanek fontos, hogy beilleszkedhessen.
      Natashával is fog beszélgetni, csak neki most dolga volt Maria társaságában.:D
      Nem csoda, szándékosan hagytam kérdőjeleket, mert fejezetekkel később hatalmasat csaptok majd a homlokotokra. Rengeteg jelet adtam (nem csak most) és majd ez összeáll és BUMM.
      Egyébként egyik személy sem volt a Hydra. ;)
      Kösziköszi!

      Törlés
    2. (Egyébként ezt abból is megértheted, hogy a személy nem emberi nyelven beszélt. A Hydra nem hinném, hogy szisszegne.:D)

      Törlés
    3. hűha nem hittem volna hogy ennyit számít a véleményem:) Ha engem kérdezel nem megállapítható hogy a Tesseract megölte vagy eltranszportálta e Schmidt-et,szóval akár ő is lehetett volna annak kommunikátornak a másik végén. A nyelvre valahogy nem figyeltem:)Viktor

      Törlés
    4. Persze, hogy számít!
      Azt sem írtam, mi lett a Hydrával, csak azt, hogy egyik sem ő.:P Azt nem mondtam, hogy nem él.:P
      Fontos.

      Törlés
    5. Kősz ha lehet most még több kérdőjelet tettél a fejembe:P:D

      Törlés
  5. Én kb másfél órája bukkantam rá a blogodra, és most fejeztem be az olvasását. Eddig ez az első Amerika Kapitány fanfic, ami magyar, másrészt fantasztikus ahogy írsz, a sztorit is imádom, úgyhogy FOLYTATÁST A NÉPNEK! <333
    Amelie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok!:)
      Remélem, hogy a történetem ugyanúgy belopja majd magát a szívedbe, ahogy az enyémbe.:)

      Törlés