2014. január 2., csütörtök

3. fejezet - A kötés


CapÚristen. Végre. Úristen. Hogy őszinte legyek, alig vártam, hogy végre kész legyen. Ideje volt már, nem? Ismételten szeretnék bocsánatot kérni az eltűnéseimért, ígérem, nem fordul elő többé. Valamint köszönöm a kommenteket. Tudom, hogy már írtam, de akkor is. Nagyon aranyosak vagytok mindannyian, teljesen elámultam. A vicces az, hogy egyikőtök Lokis ficcének első fejezetét valamelyik nap olvastam el.Megtennétek nekem egy szívességet? Az egyik legjobb barátnőm blogján található egy Éhezők Viadala történet. Örülnék, ha csekkolnátok, mert nagyon jó. Link.Na jó... akkor tessék!


- A most ébredő nézőinket is köszöntöm, ez itt a Jó reggelt Amerika – hangzott fel egy reggeli televíziós show házigazdájának nyálas köszöntése. Belevigyorgott a kamerába, mielőtt belekortyolt volna a már előre kikészített vizébe, s folytatta a szemlátomást érdekfeszítő beszélgetést az egészséges életmódot támogató iskolák pályázatának nyertesével. A sors iróniája, hogy épp az intézet, amelyik nyert legjobb barátnőm középiskolája volt. Szkeptikus tekinteteket lövelltünk egymás felé. – És Clark, mondja, mik a terveik?

- Köszönöm a kérdését. Kiépítjük az iskolánk menzahálózatát, s reméljük, hogy még ennél is nagyobb sikert aratunk. Ez egy hatalmas lehetőség.

- Még hogy menzahálózat! – nevetett Lydia nem messze tőlem, az asztalok letakarításával foglalkozva. – Csak azért nyerték meg, mert Clewich ismeri a zsűris spinét. Az egész suli tele van kövér kölykökkel.

Felemeltem a szemöldökömet.

- Te, mint médiakommunikációs hallgató, mégis mit vártál? – csipkelődtem belekortyolva a reggeli kávémba. – Nagyon nem lesz meg az A idén.

- Nagyon vicces!

Sohasem értettem, hogy a főnököm miért ragaszkodik az ilyen adások sugárzására a kávézóban, tekintetbe véve, hogy az esetek többségében, ha meg is állnak a vendégek, hogy leüljenek, akkor is inkább kiélvezik az ingyen internetelérés lehetőségét, nem pedig a plazmára tekintgetnek. Mivel komoly üzletemberek családjából jöttem, felajánlottam neki, hogy egy-két marketingtervvel előrukkolhatnék – elvégre annyi eltöltött év után talán ragadt rám valami tehetség -, de közölte, hogy maradjak a pincérnő-kiszolgáló funkciómnál. Így történhetett meg az, hogy vevő hiányában kénytelen voltam az agymosásra szakosodott adóra koncentrálni.

- Reméljük, a százezer dolláros nyeremény kisegítőként szolgál majd – kacsintgatott a megjegyezhetetlen nevű műsorvezető. Már éppen kommentáltam volna a remek alakítást, amikor a férfi hirtelen a füléhez kapott. – Megszakítjuk műsorunkat, és élőben közvetítjük a New Yorkban zajló eseményeket. Átadom a szót Tinának. Tina, mesélj, mi a helyzet?

A helyzet New Yorkban? Átfutott az agyamon, hogy valamit félremondhattak, mert amikor kinéztem az ablakon, minden a legnagyobb rendben volt, de aztán hangos robbanás rázta meg az épületet. A ricsaj arra késztette a pultot, hogy megremegjen, és egy sor kávés pohár hulljon a földre.

- A Zöld Manó ismét ámokfutásba kezdett – jelentette ki a szőke riporternő, beszéde alig volt érthető a pánikba esett menekülők kiáltásaitól, valamint a hangos helikopterpropellerek és fegyverelsülések zajától. – A rendőrség minden erejét beveti, hogy megelőzze a katasztrófát. Szerencsére az űrlények támadása után felkészültebben fogadták a hírt a rendőrőrsön, így most úgy tűnik, a béke hamarosan ismét visszatér városunkba. A Pókember és Ame—oh!

Egy vörös alak jelent meg a háta mögött, s kapta el a derekát, mielőtt még a vihorászó manó bombája eltalálhatta volna. A Pókember ugyan megmentette a nő életét, de a kamera valószínűnek tartottam, hogy totál káros lett, így az adás is megszakadt.

- Most mi a francot csináljunk? – Lydia kétségbeesett segélykiáltására felkaptam a fejemet. – Ha kimegyünk, a tömeg akár el is taposhat. – Bassza meg!

- Akkor maradjunk idebent – javasoltam és már fogtam is a kulcscsomómat, hogy belülről bezárjam a kávézót. – Le kell húzni a redőnyöket valahogy, elromlott az automata zár.

- Basszus!

- Abbahagynád a káromkodást, és mondjuk… segítenél? – ráncoltam össze az orromat, a nagy erőlködésben megfeszültek az izmaim. Megfogadtam, hogy a legközelebbi edzések során többet fogok dolgozni az erőmön. Úgy éreztem magam, mint egy hangya, aki megpróbál elcipelni egy rakás téglát egyik helyről a másikra. Gyűlöltem a tehetetlenséget, és attól tartottam, hogyha tovább csimpaszkodom, talán leszakítom az egészet. Annak ellenére, hogy a káromkodássorozat már az én nyelvem hegyén is elhelyezkedett, nem engedtem, hogy gyengeséget mutassak. Helyette inkább a fagyosszentként álló szerencsétlenség segítségéért kiáltottam. – Lydia!

Megrázta a fejét, mintha csak ki szerette volna söpörni a félelem gondolatait a fejéből, s már rohant is, hogy mellém érve megragadja szerkezet másik oldalát. Nem jártunk túlzott sikerrel, csak félig tudtuk megmozdítani a fájdalmasan nehéz redőnyt és miután újabb robbanások sokasága próbálta áthasítani a dobhártyánkat, úgy döntöttünk jobb lenne elbújni a védettebb helyekre. Pont akkor bújtunk a pult alá, amikor egy ablaktöréshez hajazó durranás remegtette meg a helyiséget. Valaki nekicsapódhatott a falnak, mert utána egy halk nyöszörgés adta tudtunkra, hogy a tulajdonosa velünk tartózkodik egy helyen. Lydia megszorította a kezemet, amikor megpróbáltam kikászálódni a rejtekhelyünk alól, jelezve, hogy jobb, ha most maradok. Összeszorított ajkakkal ráztam meg a fejemet, halkan susogva, hogy „csak kipillantok”.

- Ne – tiltakozott aggodalmasan. – Ne csináld!

- Lehet, hogy baja esett – erősködtem, megragadva a pult szélét. Erősen lehunyta a szemeit, arckifejezése meggyötört. - Segítenünk kell!

Óvatosan – ügyelve arra, hogy ha támadó az illető, ne lásson meg – emeltem fel a fejemet, épp úgy, hogy a szememmel képes legyek körbepásztázni. Pillantásom megakadt egy alakon, aki a földön feküdt, mellette egy kör formájú tárgy. Hagytam, hogy a szemem hozzászokjon a füsthöz, s ennek köszönhetően hunyorítással már ki tudtam venni az alakot. Milliószor láttam már őt a televízióban, tudtam kicsoda ő – minden ember, aki éppen aznap New Yorkban tartózkodott tisztában volt vele, hogy ő is egyike volt azoknak a hősöknek – a Bosszúállók szövetségének -, akik megvédték a világ szívét Loki ellen.

Eszméleténél volt, világító kék szemei áthatoltak a pánik okozta sokkomon. Esküdni mertem volna, hogy láttam már valahol, de amint megpróbált felállni, figyelmemet már inkább a mellkasán kiszakadt egyenruhájára szenteltem. Erősen vérzett a seb – elég mély volt, szinte megijesztett –, amelyet fogalmam sem volt, mi ejthetett.

Megfogtam az asztalterítőt és bár tudtam, hogy a hatás nem lesz olyan jó, mint amennyire neki szüksége lett volna rá, megközelítettem őt. Lassan – tartva vele a szemkontaktust – letérdeltem mellé. Vettem egy mély lélegzetet a pillanatban, mikor felült. Megragadta a kezemet, megakadályozva engem az anyag eltépésében. Kesztyűt viselt, a bőr csiklandozta a tenyeremet.

- Nem… szükséges.

Kellett egy kis idő, hogy felfogjam, hozzám beszél. Azt is alig vettem ki, mi volt az én válaszom. A szám mozgott.

- Elvérzik – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, a terítő megadta magát kezem szorítása alatt. A célnak ugyan nem tűnt elég megfelelőnek, a semminél több volt. Hálát adtam az iskolámnak és a remek életmentői tanfolyamoknak, hiszen az agyamban megmaradó tanácsok nélkül eszembe sem jutott volna, hogy ilyen módon próbáljam elszorítani a sebet. Benyúltam a ruhája alá – a részen ahol kiszakadt könnyedén befért a kezem – és nem törődve a furcsa érzéssel megkötöttem a csomót a háta mögött. A hatás nem maradt el, elégedett sóhajomtól zengett a kávézó.

- Köszönöm. – Teljesen zavarba hozott, ahogy felemelte a kezét és engedte ujjait végigszánkázni az arcomon. A fülem mögé söpört egy kósza tincset és mondhatott valamit, de nem tudtam leolvasni a szájáról, a ritmusos dobolás lehetetlenné tette, hogy bármit is kivegyek. Megfeledkeztem a szituáció veszélyességéről, az agyam zsongott és a szívem megveszekedett módon kalimpált. Nem voltam az a szentimentális típus, mégsem voltam képes figyelmen kívül hagyni azokat a gyönyörű szemeit – méricskéltek, szinte óvatosan.

Kipirultam.

- Nem kellene visszamennie – böktem a mellkasa felé. – Ez nem fog sokáig tartani.

Amerika Kapitány szája szélén megjelent egy félmosoly.

- Volt már rosszabb is.

- Vigyázzon magára.

Megszorította a kezemet és – meglepettségemre és eufóriával vegyülő zavaromba – a szájához emelte, hogy megcsókolja a kézfejemet. Beleharaptam az alsó ajkamba és mire kettőt pislogtam ő milyen gyorsan jött, olyan tempóban fogta meg a pajzsát és távozott.

****

- Az utcákra visszaállt a béke, hála Campbell rendőrfőkapitány kiváló lélekjelenlétének – zengte boldogan a híradósnő. Lydia, Noah és én letelepedtünk a kanapéra. Hálás voltam legjobb barátnőm szerelmének, amiért gondoskodott a vacsoránkról és még teát is készített nekünk: mindketten remegtünk még a sokktól, felkaptuk a fejünket minden kisebb zajra. – A város ismét biztonságos.

- Meg sem említik a többieket – mormoltam összeráncolva a homlokomat.

- Mit vártál? A média mindig ízekre szedi őket – kommentálta Lydia. – Elég, ha mi tudjuk az igazságot, a többit amúgy is csak kiszíneznék.

- Ugyanezt csinálták a múltkor is – mondta Noah, íriszei megértően csillogtak, keze minduntalan szorosabban fogta Lydiaét. – Kértek még chipset?

- Köszönjük édes – búgta a barna hajú lány mellettem. Halványan elmosolyodtam, amikor megcsókolta, akaratlanul is megsimogatva a kézfejemet. A bőrömön bizsergett. – Elég lesz.

Bólintottam.

- Szerintem is, édes – próbáltam feldobni a hangulatot egy kis viccelődéssel, szemben azzal, hogy én is ramatyul éreztem magam. Lydia érzelmileg instabilabb volt, én már megedződtem az idők során. – Most, ha megbocsájtotok, elmegyek megfürdeni. Próbáljatok meg nem egymásnak esni a távollétem alatt, vagy bánom is én!

 Noah rám kacsintott, jelezve, hogy vette a próbálkozásomat és vigyorogva konstatáltam, hogy barátnőm is viszonozva a gesztust.

- Basszus – mormoltam, mikor végre becsuktam magam után a fürdőszoba ajtaját. Belenéztem a tükörbe, felemelve egyik vörös szemöldökömet. A nap eseményei ismét lepörögtem a szemeim előtt, mindig megállva annál a bizonyos kézcsóknál. Az égszínkék szemei, formás ajkai a bőrömön. Ahogy mosolyra húzódnak... – Basszus…

Lydia kiabálása megtörte a csendet.

- Minden rendben odabent, Cheals?

- Igen – kiabáltam vissza. -  Persze.


Az voltam? Basszus.

16 megjegyzés:

  1. végre új rész :D DAMN DUDE... Ímádom *-* Gyorsan hozzad a kövi részt mert alig bírok megülni a helyemen.
    U.I: Szerintem nálam olvastad a Loki fan fictiont ;)
    U.I 2: Hamarosan jön a mozikba a Winter Soldier...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, végre. Köszönöm a kommentet.
      Nem ígérem a hétre az új részt, de lehetséges.
      Igen, nálad olvastam.:)
      És tudddoooom, megnézem a mozikban.:D

      Törlés
    2. Én is :D Alig bírom már kivárni...
      Különben találtam egy videót ami szerintem tetszene, nézd meg én fál órán át sírtam a röhögéstől: https://www.youtube.com/watch?v=zI1eio9v4vo

      Törlés
    3. Basszus!:D
      Amúgy írtam hozzád kommentárt.
      Nem tudom, hogy Captashára utalgatsz-e, de hozzá kellene még szoknom, mert túlságosan rá vagyok hangolódva Steve/Chealseare, :DD

      Törlés
    4. Én se tudom hogy még mi lesz, mindig random írok ;)

      Törlés
  2. Kíváncsi vagyok mennyi idő kell Chealsea-nek hogy rájöjjön, Steve és a Kapitány ugyanaz a személy:) A Kapitányba határozottan belesett, remélem Steve-ből nem ábrándul ki rögtön:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Észrevett már hasonlóságokat, ő egy okos lány.

      Hát igen, ez elég furcsa. De majd meglátod, nem lesz ezzel semmi probléma.:D
      Köszönöm a kommentárt!

      Törlés
    2. Azthiszem könnyen megtalálhatja ha rászánja magát:) Ha jól értem a családja ugyanazokban a körökben forog mint Tony,Tony-n keresztül pedig könnyen eljuthat Steve-hez:)

      Törlés
    3. Igazság szerint mindkét találkozásuknál sötét volt (a másodiknál a füst miatt), ezért nehezen kivehető volt az arcuk. Érhető, hogy még nem esett le neki. De le fog, nemsokára.
      Nos, igen, ez is egy út.:D Nem spoilerezek nyilvánosan.:D

      Törlés
  3. :D Wáááá, vééégre! VégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégreVégre! Huh, király volt, rögtön leizzadtam, olvasás közben majd megfulladtam, annyira nem kaptam levegőt XD Szóval, nyugalom, mély levegő, lélegezz, huh, oké. :D Tehát,
    A fejezet király volt, a váratlan akció és a berobbanás nem volt semmi. Ahogy Chealsea beszélt a Kapitányról, hát az szép volt.
    A megbűvölés is nagyon szépen felépített jelenet, igazi láw és rózsaszín felhős fluff, de a szerethető féle, nem a heveny mérgezést okozó.

    Bevallom, hogy volt egy pont, ami szöget ütött a fejembe és a gondolat kibontása erős röhögőgörcsöt okozott; az a bizonyos terítő. Nyilván én nem értettem vagy izgalmamban összeolvastam szavakat, esetleg kihagytam párat (ez nem kizárt ilyen érzelmi hullámokon lovagolva), de ahogy elképzeltem Steve-et egy piros-fehér kockás terítővel a mellkasa köré csavarva beugorni egy harcba, hát én MEGHALTAM (persze a röhögéstől)! Ráadásul Cheals még meg is csomózta neki, hogy tuti legyen :D Ne haragudj, tudom, nagyon élénk a fantáziám és túl szőrszálhasogató vagyok, de hát na, ezt le kellett írnom :P

    Köszi a frisst am, nagyon vártam! És hát tanulni kell, szóval noh, megesik a csúszás. Sok sikert mindkettőhöz, várom a kövit! ;)

    Üdvözlettel: Depression Lugia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. TE JÓ ISTEN!: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Piros-fehér kockás. :D Nos, mivel a Starbuckról beszélünk - nem említettem, de így van -, ezért úgy gondoltam, hogy a terítő fehér. Mégsem írhattam, hogy letépi magáról a ruhát és betekeri azzal!:D Körülbelül háromszor olvastam el a hozzászólásodat, mondanom sem kell, hogy én is fulladoztam a nevetéstől. Nagyon aranyos vagy, tényleg köszönöm szépen a kitartásodat. Tudom, hogy sokat késtem, de - hogy őszinte legyek -, azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Nem fogom többé elhagyni ennek a történetnek a magyar változatát - mert ugyan nem írtam még, de angolul is írom - soha soha soha többé. Hihetetlenül hálás vagyok, hogy ennyire remek olvasóim vannak. Minden ódzkodásomat most kikacagom, hiszen eléggé féltem feltölteni blogspotra ezt a történetet. Tudod, a Marvel nem annyira híres, pontosan ebből ered a dolog. Úgy gondoltam, minek, mert nem fogja érdekelni az embereket. De ez bődületes!

      Nos, Chealsea nem az a Mary-Jane alkat, azért szögezzük le. (Nem tudom, láttad-e a hagyományos Pókembert Tobbyval.) De azért, ha egy szuperhős berobban az ablakon, mégiscsak nőiesen reagál és lecsekkolja. :D Hiába, az egyenruhás férfiak a legjobbak!
      Szóval majd meglátod, hogy nem az a tipikus - ahogy mondják - "love interest". Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.:D

      Remélem, sikerül még leizzasztanom téged.:D

      Törlés
  4. :D No igen, csak hát ugye nem írtad le ezt a két tényt (itt legalábbis), és az én fantáziám olyan, hogy megindul rögtön, ha nincs leszabályozva a keret, amiben mozoghat XD
    Valamelyik bnőm mondta egyszer az egyik sztorim frissülésével kapcsolatban, hogy ha megint ilyen tájleírásba fogok kezdeni, akkor idő lesz, míg megemészti (végez az olvasásával) :D

    És igen, hogyne láttam volna AZ IGAZI Pókembert. Minden más csak utánzat, sosem múlhatják felül igazán. ;) Nah, ennek örülök, mert MJane egy tipikus női hős, akit unok, de Cheals talpraesett és okos, nem fél cselekedni, és ez tetszik!

    A leizzasztásomhoz elég csak frissítened; amint meglátom a frisst, már lefövök, mint a kávé :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem írtam le, hagytam a fantáziára. Nekem igazából elég érdekes az agyam. Ha valaki leírja, hogy pl: "kék terítő", akkor természetesen fehéret képzelek el.:DD

      Igyekszem még a héten hozni azt frisst, örülnék, ha leizzaszthatnálak újból.:D

      Kedvelem MJ-t, Pepper Potts-ot, Jane Foster-t, Peggy Carter-t és a többit, de Chealsea egy merőben más női karakter lesz. Pfúúha. :D Nem csak, hogy talpraesett, elég dilinyós, hogy a Zöld Manó garázdálkodása alatt képes odamenni segíteni. Nem normális, nem?:D

      Törlés
    2. Ha egy szőke, kék szemű, magas egyén szorul segítségre? Viccelsz, ugye? :D Csak az lenne zakkant, aki maradna. :D

      Végre valaki kilép a "Nő vagyok, úr isten, ez mi?, egy kis üvegszilánk, megtámadtak és lőnek is, te jó ég, vége a világnak, valaki mentsen meg mert én mindjárt bepisilek" uncsi, életképtelen, tipikus-nő képéből. Fujj, a hideg is kiráz az ilyen jellemektől, jó már ez a változás... XD És am. szeretem a nem teljesen ép elméjűeket is, szóval nyugi, és...

      http://sd.keepcalm-o-matic.co.uk/i/keep-calm-and-shower-with-chris-evans.png

      Törlés
    3. JÉÉÉÉZUSOM.:D
      Hát, én sem szeretem. De persze azért próbálok realistának maradni. (Már ha lehet ilyesmit írni egy ilyen történettel kapcsolatban). "Nő vagyok, úr isten, ez mi?":DDDD

      Törlés