2014. október 26., vasárnap

36. fejezet - Arkangyal



Sziasztok!
Meghoztam a friss fejezetet, így három hét után szerintem már illően. Sajnos nagyon kevés időm van mostanában, élni is alig, nemhogy írni. Azért remélem tetszeni fog, amit összeütöttem nektek.
A csodálatos képért köszönet Abbeynek! 
Plusz mindenkinek köszönöm azt a sok támogatást, amit az elmúlt hónapokban kaptam tőletek. Ömlengés, csokinyuszi. 
Köszönöm és puszi. :)

Nate szemöldöke olyan magasra repült, hogy jóformán túlhaladta a homlokát. Hitetlenkedésének hangot is adott:
- Nathaniel arkangyal? Gabriel arkangyal? Te részeg vagy?
Gabriel elnézően mosolygott, mintha csak egy ostoba kisfiúval próbálna társalgást kezdeményezni, ami még inkább ingerelte a férfit.
Végignézett az idegenen, és most először állapította meg, mennyire szokatlanul embertelennek tűnt. Álla markáns formát adott az arcának, a másodnapos borostája nyoma éppen meglátszott. Világosbarna haja elegánsan fésülten is azt a hatást keltette, mintha a szél érzéki játékának főszereplője lenne, mígnem mogyoróbarna szemei mögött egy kemény és sok mindent megélt személy lakozott.
A testét szövetkabát takarta – Nate majdnem megforgatta szemét a gondolatra, hogy valószínűleg ott tarthatta a szárnyait –, de még így is látszott erős kidolgozottsága.
Elég a bámulásból, szólt magára vehemensen, melegnek tűnhetsz.  
Gabriel azonban a legkevésbé sem zavartatta magát, a gunyorossága megragadt egy féloldalas mosoly keretében.
- Mint mondtam – kezdte nyugodtan, a sírra vetve egy gyors pillantást – Nathaniel arkangyalért jöttem. Aki te vagy. Pontosabban: te leszel, hogyha megkapod a megfelelő kiképzést.
Nate megforgatta a szemét.
- Nem lettem madár, Sherlock. Ha nem vetted volna észre, nincsenek szárnyaim.
- Fogd vissza a nyelved – utasította ellentmondást nem tűrően. – Megengeded, hogy elmeséljem, vagy továbbra is jártatod a szád?
Ha másért nem is, azért engedte beszélni, hogy bebizonyítsa, a férfi teljesen hibbant és diliházban a helye. Alig tudta követni a szavait, a hátában két pontra összpontosuló fájdalom vegyült a zavarodottság és kétségbeesés foszlányával. Lüktetett, égetett – a fájdalom már nem is a hátából, hanem közvetlenül a gerince belsejéből szivárgott. Nem tudta, vajon a közben mesélt történet váltotta-e ki belőle ezt a hatást, mert hirtelenjében megborzongott és a hideg áthatolt a koponyáján, egészen az agyáig. Méregként lepte el a düh.
Gabriel eközben egy pillanatra sem függesztette fel a mondandóját, a nyers információáradattól szédülni kezdett – és a legrosszabb az egészben határozottan azt volt, hogy a zsigereiben is érezte, Gabriel nem hazudik.
Teljesen lezsibbadt, mint aki egy lórúgásnyi nyugtatóra szeszes italt fogyasztott. Egy csapásra megváltozott minden, ezzel együtt azok az emberek is, akikben biztos lehetett.
Lucifer. Sindra Cariellien. Fonseca Astrumian. Aurora Cariellien. Rubyn Astrumian.
Új emberek. Régiek. Igaziak.
Rubyn.
Chealsea nem Chealsea, hanem RubynR-U-B-Y-N – a világok urának gyermeke és ezzel együtt az unokatestvére is volt.
Miranda nem Miranda, hanem Sindra – S-I-N-D-R-A –, és feléledve a manipulációból megölte annak a férfinak a lányát, aki szerinte felelős az ő gyermekének – Nate és Benjamin vérszerinti testvérének – haláláért. Gabriel azt mondta, már nem beszámítható: a fájdalom és a hatalom megfertőzte.
Az apja nem az apja – az igazi valahol rohadt vagy darabokra hullott, vagy bánta is ő. Lucifer. L-U-C-I-F-E-R.
Ez nem igaz. Az imént eltemetett lány – a kishúga –, igenis hozzá tartott. Nem unokatestvérként, rendes, igazi, vérszerinti testvérként.
Nem ismert semmilyen Rubyn-t, Lilith-et – L-I-L-I-T-H –, Sindrát, Fonseca-t – F-O-N-S-E-C-A – vagy Lucifert. Nem. Nem. Nem.
- Hogy hihetnék neked? – sziszegte meggyötörten, összeszűkített szemekkel. A fájdalom nem maradt el, résztvevője lett a beszélgetésnek, ezúttal azonban sikerült félretolni egy üres fiókba.
Gabriel elnevette magát – hidegen, és furcsán dominánsan –, majd egy határozott mozdulattal ledobta a kabátját. Nate közel állt a hányingerhez.
A hófehér szárnyak magasztosan emelkedtek ki a hátából. Méretük szerint nem voltak túlzottan nagyok, nem magasodtak a viselője felé, mégis látványuk bizonyságot adott erejükről. Nem zavarhatta harc közben, azonban elbírhatta a testsúlyának ezerszeresét is-
- Az arkangyalok Fonseca nagyúr hadseregének vezetői – mondta Gabriel merengően, a hirtelen felhő takarta égboltot tanulmányozva. – Háború készülődik a világok között, s valószínűleg hamarosan Midgardot is bevonásra ítélik. Sindra jelenleg ingázik a világok között. Miután kivégezte a trónörököst, a sötét seregek vezetője lett és mindenkire veszélyt jelenthet. Nem beszámítható.
- A nagyuratok nem tesz semmit? – Nate köpte a szavakat. – Még csak meg sem bosszulja a lánya halálát?
- Hidd el, mindvégig a megfelelő válaszért harcolt. Hovatovább, még most is azt teszi. A háború megkezdésétől teljesen világos volt, hogy lesznek halálesetek, s vérzápor takarja majd be az eget.
- Ezt nem tudjuk elkerülni?
- Nem, csupán csillapítani. Ha megállítjuk az édesanyádat, visszaállíthatjuk a békét.
- Arra kérsz, hogy csatlakozzam? – kérdezte rekedtesen Nathaniel, hirtelen fel sem ismerve a saját hangját. – És megölve az anyámat Fonseca talpát csókolgassam? Miért beszélsz rébuszokban?
- A te döntésed, Nathaniel. – Gabriel arca egy egész másodpercig kedvesebb kifejezést öltött.  Akarva-akaratlanul is a spártai harcosokra emlékeztette a férfit. – Neked kell eldöntened, hogy a lojalitásod az anyádban van, vagy pedig idelent nyugszik.
Chealseare – Rubynra, mindegy – gondolt.
- Kapok időt?
Az angyal bólintott.
- Egészen pontosan tizenkét óra áll a rendelkezésedre. – A szárnyai automatikusan igazodtak a kabátjához, ahogyan ismét annak ujjaiba nyúlt és felhúzta magára. Hátat fordított a férfinak, szinte már távozva sétált a sötétségbe. – Hajnali háromkor indulunk.
- Hogyan értesíthetlek?
Gabriel megállt egy fa tövében, onnan nézett hátra:
- Rá fogsz jönni.
Aztán eltűnt.
Rubyn. Sindra. Lucifer. Fonseca. Aurora. Lilith.
Rubyn.

* * *

Dr. Barbara Morse összeszorított fogakkal meredt ki az ablakon, a sötétségbe takaródzó nagyvárost fürkészve, mely most a lábai előtt hevert. A lágy esőcseppek monoton kopogása betöltötte a szobára nehezedő fülledt gyász csendjét. A szeme végigkísérte útjukat, körmei az üveget kaparászták, miközben a háttérzajként szolgáló szócsata egy pillanatra sem szűnt meg.
Úgy tűnt, hiába gyűltek össze, komolyabb tervvel egyikőjük sem huzakodott elő. Az két biztos, és megkérdőjelezhetetlen pontjuk a bosszúvágy és annak helytelenítése lett – egyszeriben a kitörni készülő belső vulkán erősebb lett a szavak hatásánál. A nyilvánvaló revansra szomjazás és a jeges érzéketlenség éles késként hasította a levegőt, és az ügynöknő idegei lassacskán adtak utat a stressznek.
A csapatuk két jelentősebb táborra oszlott szét.
Nem mindenki értett egyet azzal, hogy feltétlenül meg kell bosszulni Chealsea halálát – a csapat egy bizonyos részét bár nyugtalanította az esemény, mégsem támogatták egy újabb földönkívüli támadást lehetőségét –, és ez vezetett a belső konfliktusok kialakulásához. A pillanat hevében olyan szóváltások is történtek, amik normál esetben biztos, hogy nem okoztak volna különösebb nézeteltérést.
Tony láthatólag nehezen viselte, hogy ilyen könnyedén csődöt mondott a biztonsági rendszere. Fejébe vette, hogy a történtek kizárólag az ő hibája, és addig nem nyugszik, míg meg nem bosszulják. Pepper – ugyan megpróbálta jobb belátásra bírni –, nem ellenezte, hogy megtalálják Mirandát. Végignézve a videó felvételeket, a bánat mellett megjelent egy teljesen furcsa fellobbanás: mindennél jobban vágyott arra, hogy az a nő megkapja a méltó büntetését. Chealsea megérdemelte az igazságtételt.
Bruce erősen igyekezett nem a harag középpontjába kerülni, de mivel valamilyen furcsa erő görcsösen markolta a gyomrát, végül ő is Tony oldalán állapodott meg. (Noha a veszekedésben nem vett részt – érthető okok miatt.)
Thor már egy teljesen más körbe tartozott. Úgy vélte, Midgard védelmezőjeként kötelessége megvédeni az ott lakókat, és ezért ugyan részt kívánt venni, a háborút nehezményezte.
Natasha és Clint azonban merőben más véleményen voltak. Határozottan ők képviselték a másik félt.
- Ha megtámadjuk, rengetegen meghalhatnak – ellenkezett Natasha szárazon. – Sajnálom, ami történt. Mindannyian őszintén sajnáljuk. A Kapitány mellett vagyunk és leszünk, ha kell. Azt is tudom, hogy Chealsea nem érdemelte meg a halált, de nem kockáztathatjuk milliárdok életét… Ez olyasvalami, amit nem tehetünk kockára.
Tony felemelte jobb szemöldökét, mint aki nem érti, miről beszél az Özvegy.
- Nem kell benne lennetek – mondta szárazon. Pepper keze megnyugodott a vállán, és az apró szorítás észhez térítette. – Már amúgy sem vagyunk csapat. Nem így.
Thor összeszorította a szemöldökeit, a ráncok mély vonalakat formáltak homlokán.
- A veszteség meg kellene erősítenie bennünket.
- Úgy tűnik, nem minden halad úgy, ahogy a mesékben szokott – válaszolta a milliárdos tömören. Noha Barbara nem feltétlenül értett egyet a közlési módszerével, bizonyos szempontok szerint igazat adott a milliárdosnak. – Nem fogok leállni, mert számunkra családtag volt. Máskülönben, mi a garancia rá, hogy másokat nem fog megölni? Ez a nő nem beszámítható, ráadásul szerintem nem is földi. Ha olyan, mint Loki… Lehet, hogy az ijesztő, szótlan pasinak, akit odalent őrzünk, köze van hozzá. Lehet, hogy most megnyílna, megfelelő módszerekkel.
Barbara hangosan felsóhajtott. A felesleges kérdések és feltételezések nem vezettek válaszokhoz, csak egyre mélyebbre ásták magukat. Ezúttal még a harag sem szolgált megfelelő csapatformáló eszközként, sokkal inkább olaj lett a tűzre.
Clint megrázta a fejét az irányába, jelezvén, hogy nem ajánlja a közbeavatkozást. Ő azonban fittyet sem hányt az ex-férje javaslataira – Sólyomszem véleménye érdekelte a legkevésbé az állásfoglalása után –, és kemény hangszínen csatlakozott a beszélgetéshez. Szavait inkább Tonyhoz intézte, tüntetőleg nem is nézett többé a „gyilkos duó” felé sem.
- Örökké veszekedhetünk ezen – szólt komoran –, de véleményem szerint összességében nem számít, hány órát töltünk még el itt, nem jutunk dűlőre. Nem erőszakolhatunk senkit sem arra, hogy tartson velünk. Ez mindenki saját, egyedülálló döntési lehetősége.
Megköszörülte a torkát, és nehéz szívvel hozzátette:
- Szerintem Chealsea sem akarná, hogy ölre menjetek. – Egyszeriben nehezebbnek érezte a mellkasát, mintha nehéz súlyokat aggattak volna rá. – Ugyanakkor, nem fogok tétlenül ülni, míg ti kiveszekeditek magatokat.
Öngyilkos küldetés ide, kevés túlélési lehetőség oda, Morse ügynök tudta, hogy nem fogja egykönnyen feladni – hovatovább, nem is tervezte.
Bobbi évekre ledobta az egyenruháját, hogy fehér köpenyt öltsön és biokémikus diplomája mellé megszerezhesse a doktorit is. Visszavonult, hogy egy másfajta munkakörben is segíthesse társait, de ez a poszt számára a liftajtó kinyílásával megszűnt – immáron újult erővel és ambíciókkal visszatért a harctérre.
Seregélyként.

* * *

Arkangyal.
A gerincében sajgó pontok egyetlen fájdalmas masszává egyesültek, lávaként folytak össze az ereiben lángoló vérével, s lettek úrrá rajta. Az egész teste átállt a lüktetést ritmusára, a külvilág egy homályos rejtély lett körülötte.
Nathaniel sosem hitt Istenben – tulajdonképpen ateista volt. Úgy gondolta, nem léteznek az embereknél magasabb teremtmények, vagy ha mégis, soha semmi közük nem lesz az emberi fajhoz. A legőszintébben kijelentve is: sosem sejtette, hogy ő magának van akár szemernyi köze is a nem-földi emberekhez.
Az anyja – az a pszichopata – istennő. Az apja – nos, – angyal. Senki sem volt az, akinek hitte, és ez az egész annyira elcseszett lett.
Ő maga, félig isten, félig angyal teremtményként jött a világra. A kishúga istennővé alakulását néhány hónap választotta el, ám Sindra közbeszólt.
Valójában…
Chealsea nem is volt a testvére – illetve mégis, az unokatestvére. Rubyn. Rubyn. Bár mindez kétségtelenül – és megmásíthatatlanul – igaz volt, nem tudott sem Rubynként, sem unokatestvérként gondolni rá. Chealsea a húgaként halt meg, és az is marad, örökké. Pont. Vessző. Új bekezdés.
Pontosan ezért kellett Gabriellel mennie, és legbelül sejtette, hogy az arkangyal a lelke legmélyebb részére látott – nem csak Chealsea-t említette, névtelenül ugyan, de a „Midgard becsatolása a háborúba” zóna alatt nem Natere, hanem célzott.
Az egyetlen emberre, akit képes volt még szeretni.
Az egyetlen emberre, aki megtanította, hogy a szerelem nem önző, hanem tiszta és nem függ az ember személyiségétől vagy az előítéletektől, amik őt övezik.
Nate tudta, hogy bármit megtenne Barbara Morseért.

* * *

Ki kopoghat ilyen későn?
Nem tudhatták sokan sem az idevezető lift kódját, sem pedig azt, hogy az emelet pontosan melyik szárnyán feküdt a hálószobája. A szintet néhány másik labortársával is megosztotta, de valószínűtlennek tartotta, hogy az esetre tekintettel lévén bárki is fogadna olyan vendéget, aki még a pontos szobaszámot sem ismeri. Ez azt jelentette, hogy őt keresték.
Megigazította magán a fürdőköpenyt, és kinyitotta a bőröndjét.
A biztonság kedvéért – bár, ha valaki meg akar ölni valakit, kopogna? –, a háta mögött tartotta az acélötvözetű harci botját. Mondhatott bárki bármit, Seregély sokkal jobban kedvelte a botjait, mintsem a fegyvereket. Egy esetleges kézitusában sokkal előnyösebb szerepet kapott.
Lassan nyitotta ki az ajtót, s Nate alighogy az kitárult, be is lépett rajta és bezárta maga mögött. Barbara a mozdulatsort szemöldökeit ráncolva nézte végig, majd a vonalak ellágyultak a meggyötört szempár láttán.
- Vártalak – suttogta az ügynöknő lágyan. – Sokáig maradtál?
Nate nagyon sokáig nem válaszolt, s a szőkeség azon töprengett, vajon mikor aludhatta ki utoljára magát rendesen. A szemei alatt megbúvó karikák semmi jót nem eredményeztek, a megviseltség minden megnyilvánulásában jelen volt.
- El kell mondanom valamit – tört ki belőle hirtelen. – Valamit, amit nem mondhatsz el senkinek, legfőképpen nem a csapatnak. Még nem. Bízhatok benned?
Bízhatok benned?
Amilyen irracionálisnak tűnt, Nathaniel Roth volt az egyetlen ember, akiben Barbara maradéktalanul megbízott – a kezdeti ellenszenv lassacskán elmosódott, akár a tenger homokjába írt felirat.
Megérintette az arcát, ahol a sebhelye nyugodott. Nate lassan felemelte a kezét, és rásimította a tenyerét a kézfejére. A forróság lassú hullámokban oszlott szét a nő testében, de figyelmesen hallgatta.
A történet hosszú volt, és abszolút hihetetlen. Egy pillanatra – bevallottan – megfordult a fejében, hogy vajon milyen drogot használhatott Nathaniel, amiért ilyen sületlenségeket hord össze, ám aztán összevetve a videofelvételhez kapcsolható audioanyagot a magyarázattal, az egész egy teljesen más fényt kapott. Loki és az űrlény támadás után megtanulta, hogy az univerzum nem az emberek kezében van, csupán hangyák egy hatalmas terráriumban. Thor talán egyszer-kétszer még említette is, hogy az Odin felett járók nem igazán tesznek szívességeket sem az asgardi népeknek, sem a földieknek. Lehetséges lenne, hogy Chealsea, Nathaniel, és a többiek nem csupán nem földi teremtmények, hanem egy uralkodócsalád tagjai? Chealsea, mint Rubyn, trónörökös. Nathaniel, mint a bukott Lucifer arkangyal fia. Hirtelenjében olyan sokkhatásként érte a megvilágosodás, hogy alig vette ki a férfi szájából jövő szavakat.
- Gabriel azt mondja, háború lesz, és képes kiképezni engem – mondta halkan, nem törve meg a szemkontaktust. – Elárulta, hogy gyanítja, a Földet is előbb-utóbb bevonják, hiszen Sindra nem kíméli az emberek életét.
- Akkor a többiek miért nem tudhatnak róla?
- Ha most mindenkit beavatunk, tömegpánik lesz, Bobbi. – Felsóhajtott. – A félelem túl sok problémát szült, elég, ha erről később szereznek tudomást.
- Úgy gondolod, hogy ez a helyes?
- Azt hiszem, éppen elég információt adtunk nekik azzal, hogy az anyám kibelezte a kishúgomat a közös nappali közepén. – A fájdalom agresszívvá tette, s Barbara nem hibáztatta érte. Hasonló esetben ő maga sem kezelte volna máshogy a szituációt. Egyszersmind elveszteni a kishúgodat, aztán rájönni, hogy minden, amiben valaha hittél és éltél hazugság borzalmas lehetett a számára. Az ő terve csak ekkor körvonalazódott a fejében, ugyanakkor már azt is elhatározta, hogy semmi sem állíthatja meg.
- Elmész?
- Igen. – Nem maradhat és veszélyeztetheti a többieket. Ha Sindra esetleg megpróbálja megkörnyékezni, a lehető legtávolabb kell lennie, gondolta komoran.
- Veled megyek – jelentette ki.
- Nem.
- Dehogynem. – Barbara szomorúan elmosolyodott.
- Neked itt van az otthonod, itt vigyáznak rád.
- Te vagy az otthonom. És ha azt hiszed, hogy egy pillanatra is megfordult a fejemben, hogy téged is elveszítselek azért, mert szerinted csak egy törékeny nő vagyok, hát rögvest meggondolhatnád magad, mert egyáltalán nem így van.
- Barbara…
- Nem – szakította félbe ellentmondást nem tűrően. – Seregély vagyok. Több embert ütöttem ki, mint ahány éves vagy megszorozva harminccal, és nem érdekel sem a magyarázat, sem a kételkedés, sem a félelem. Nem leszek kevésbé veszélyben egy olyan helyen, ahova most menni fogsz, mint itt. Különben is, nekem már csak te maradtál.
- Gabriel nem biztos, hogy…
- Nagyívből tojok rá, mit gondol Gabriel – sziszegte. – Annyi ideig küszködtél, hogy engedjelek közel magadhoz, és most ellöknél?
- Nem ellöklek, megvédelek.
- Nincs szükségem védelemre, Nathaniel.
- Chealsea-t sem tudtam megvédeni.
Barbara megrázta a fejét.
- Pontosan azért fogunk küzdeni, hogy soha többé ne kelljen elveszítenünk olyanokat, akiket szeretünk. Együtt.
- Együtt.
Nate két kezébe fogta az arcát, és közelebb húzta őt. A nő minden lélegzetvétele és szívdobbanása hívogatta őt, egyszeriben bármire képes lett volna, bármikor és bárhogyan. Ilyen a szerelem? Testében-lelkében megmozdult a melegség.
Lassan a nő füle mögé tűrt egy kósza szőke tincset, és a bizsergés pislákolt a tenyerében.
Ekkor Barbara lenézett az ajkaira, és immáron mindketten tudták, mit szeretnének. A testük, mint két mágnes, egymással kölcsönhatásban mozogtak. Míg Bobbi vett egy mély, megnyugtató lélegzetet, Nate a mellkasát közelebb préselte a nő megkeményedett melleihez, s az egyik karját gyengéden átfonva a dereka körül a sötétségben összekeveredett forró lélegzetük.
Bobbi csókját semmihez sem tudta hasonlítani – több a víz a szomjazónak hasonlatnál, sokkal inkább a dal a hangszerhez és a fény a sötétséghez.
Észre sem vette eddig, mennyire az életének szerves része lett ez a férfit. Amennyire idegesítette a kezdetben, olyannyira szüksége lett rá. Függött tőle, és noha kezdetben pontosan ettől félt, beletörődött. Elfogadta, és ezzel együtt szabad lett.
Chealseanek igaza lett, a szerelem mindent felülírt. Nate tudta, bárhol is van most a kishúga, büszke rá, amiért legyőzte az akadályait és utat engedett. Nem csak Bobbinak kellett megnyílni – az ajkai az övén felért a győzelemmel és az érdes megváltással.
Nate, nos, a levegő lett, amiért ölni is képes lett volna.
Úgyhogy belélegezték egymást.

* * *

Bobbi hagyott egy levelet Peppernek, afféle futó magyarázatot, mielőtt nekileselkedtek a hajnalnak. Nem tudta, mit kerestek, de Nathaniel arckifejezéséből ítélve ő igen. Egymás kezét szorongatva mentek vissza a temetőbe.
Nate küldött egy szomorú pillantást a húga felé, aztán beljebb mentek, a parkosabb részre.
- És most? – suttogta Bobbi alig halhatóan.
- Készen állok – jelentette ki Nathaniel magabiztosan, s varázsütésre feltámadt a szél.
- Ideje volt – szólalt fel egy ismeretlen férfihang, s míg Bobbi azzal volt elfoglalva, hogy felmérje a három termetes fiatalember külsejét és lehetséges támadási felületet keressen, Nate hunyorított feléjük.
A középső férfi felemelt szemöldökkel vizslatta az ügynöknőt.
- Nem mondtam, hogy bárkit is magaddal hozhatnál. – A magas barna hajú valószínűleg Gabriel lehetett, hiszen a két szőke angyal árnyékként követte minden mozdulatát.
Ezek komolyan egymásra vannak hangolódva, ítélte meg Bobbi.
- Ezt megpróbálhatnád neki is elmagyarázni. – Barbara kihallotta a büszkeséget a hangjából, ami halványan megmosolyogtatta. Megszorította Nate ujjait. – Velem marad.
- Embereket és nőket nem hozhatsz a bázisunkra – mondta a magasabbik szőke. Bobbi megforgatta a szemét, és keze kicsúszott a finom érintésből, egészen a nadrágja széléig.
Gunyorosan elmosolyodott, Szőke 1 és Szőke 2 felé.
- Szeretném látni, ahogy megállítotok.
- Ez nem részletkérdés – közölte Gabriel. – A nő nem jöhet.
Szőke 2 megrándította a vállát:
- Nem fogunk vigyázni rá, nem ez a küldetésünk.
Seregély megnyalta a szája szélét, és egy jól irányzott, gyors mozdulattal kipattintotta a zsebét és előhalászta a harci botját. Nem tétlenkedett, olyan erővel vágta gyomron az egyik angyalt, ahogy csak képes lehetett rá és a következő milliszekundumban megcélozva a szemét jókorát behúzott neki.
Az angyal ugyan meg sem rándult, egy erőteljes taps megfeszítette a triumvirátust. Bobbi nem akart odanézni, ellenben Nate összekapcsolta a tekintetüket, és alig halhatóan nyugtató szavakat mormolt neki.
Egy idegen férfi lépett ki a fűk sűrűjéből, mélyszürke szeme a sötétség ellenére is kivehető volt. Arckifejezéséből sugárzott az erő, és Nate azon kapta magát, hogy automatikusan kerüli a pillantását.
- A nő velünk tart – deklamálta mélyen búgó, mégis kellemes hangszínén. – Donovan vagyok.

* * *

Sötét.
Ott ült a sarokban, bámult maga elé, ahogy az elmúlt huszonnégy órában folyamatosan tette.
Mások azt mondták volna, megőrült, de ő tudta, hogy nem így van – még az elméjénél volt, tisztában a gyötrelemmel, és azzal, hogy a lány, aki mellette ült a legkevésbé sem volt valóságos.
- Ó, dehogynem – duruzsolta édesen a fülébe, egyik keze finoman megpihent a karján. – Hát megengedném, hogy megőrülj, Steve?
Édesen kacagott.
- Nem vagy őrült – állapította meg szelíden, arca eltorzult, a fájdalom szemeiben világos. – Csak éppen… egyedül vagy. Nem létezem.
Ő kacagott tovább, míg Steve a lélegzetvételeit számolta.
Itt nincs fény.

9 megjegyzés:

  1. Gyuhff! Nem semmi... Azigen, mondhatni...

    Hát Nate elindult az útján, és Barbara... Bobby vele tart. Egy ember az angyalok között. Bizonytalan vagyok, még nem tudom, mit gondoljak róla. Nem ismerem annyira a "harci" karakterét, szóval... majd meglátjuk.

    Már égek a vágytól, hogy mi sül ki még ebből.
    És basszus, Steve... O.o Jézus, mi történik..?! WTH?! Hát leesett az állam... Szegény.. ;(

    [Talán neki se ártana küldeni egy adag sót a szobájába, hogy kiszórhassa...]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Ma a barátnőmnél vagyok, és míg ő a cosplayes dolgaival foglalatoskodik, én megírom a kommentválaszokat.(Ez az igazi munkamegosztás!)
      Nate és Bobbi, Bobb és Nate. Szerintem már azzal, hogy Bobbi eldöntötte, hogy vele megy, az utuk is közös lett. Így inkább helyesbíteném: "Nate és Bobbi elindultak az útjukon". Tudom, hogy számodra furcsa, hogy az angyalok nekem inkább a harci szervet képviselik, mert a magadfajta SPN zombiknak az angyalság a szeretet, a béke, meg a harmónia. :D (Vagy nem.:D)

      STEVE. Stevie fiú, mi történt veled? :D
      Szegény teljesen ki van, igen, tudom. :D
      Szeretlek.
      Ja: és imádom az álomcsapdámat!
      Szia.

      Törlés
  2. Hát nem semmi.Pont akkor válnak 2 pártra amikor össze kéne tartani,és Natasha,pont Natasha akitől az ember a legvadabb vérengzést várná lesz békepárti? Érthető hogy nem akarnak áldozatokat,de úgysem maradhatnak ki,és akkor már jobb lenne ha ők ütnének elsőnek. Barbara határozottan, teljesen belezúgott Natebe:) Remélem hihető indokkal állt elő a távozásukról. Az Angyalok nem naprakészek az eseményekből?:) Ha azok lennének nem becsülnék el Barbarát,hiszen Loki is lebecsülte az embereket és jól rá is fizetett:) Donovan felbukkanása kicsit meglepett. eddig azt hittem egyszerű halandó aki tud pár dolgot,de most mégis parancsot ad Gabrielnek meg az embereinek?Ezek szerint nem egy szimpla öregúr:) Kíváncsian várom a folytatást:) Viktor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Viktor.
      Hát, Natasha és Chealsea azért nem álltak annyira közel egymáshoz. Persze-persze, ha szükséges volt, beszéltek egymással, de igazság szerint nem voltak kimondottan BFF viszonyban.
      Nyilvánvaló, hogy egy számára majdnem teljesen vadidegen emberért nem akar majd sem háborút indítani, sem a saját és mások életét kockáztatni.
      Nos, a másik, amit szükséges kiemelnem, hogy az angyalok egy nagyon komoly egység. Teljesen természetes, hogy nem fognak tárt karokkal beengedni egy ember nőt. :)
      Donovan... Donovan... mivel már korábban elkezdte mozgatni a szálakat, azt hittem alap, hogy nem ember. :D Úgy tűnik, ezt hamarosan tisztáznom kell.
      Szia. :)

      Törlés
  3. Szia!
    Ajjjhh! Ez nem semmi fejezet volt. Imádtam és örülök, hogy bár Chealsea meghalt tényleg rengeteg minden van a tarsolyodban. Most már kíváncsian várom Nate felkészítését, és most átpártoltam rájuk.
    Már alig várom a kövi fejezeteket. Pedig én tényleg azt hittem, hogy Cheasea halála után már nem lesz valami jó a történet, de... elismerésem érte.
    Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a kövi fejezetekre.
    S köszi, hogy mégegyszer összegezted a történet elején, hogy ki-kicsoda, mármint hogy ki milyen néven fut.
    Üdv: crucio

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Mit mondtam arról, hogy noha Chealsea meghalt, a történetnek ezzel szemben egy fikacnyit sincs vége? :D Természetesen még nincs.
      Ne aggódj. Remélem, nem okozok csalódást.
      :D Szívesen!
      Szia.

      Törlés
  4. Szia!
    Gabriel és a stílusa már most szimpatikus. :D Meg tudom érteni Natasha-t és Clint-et is, meg Toni-t is. De Bobbi az már csak Bobbi. főképp ahogy elbánt az angyal pajtással. :D Donovan? Az utolsó részt mondjuk nem teljesen értem. De a gondolataimat majd megbeszéljük. Légy pajkos
    Szandra voltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Gabriel. Stílusa. SZIMPATIKUS.
      Meglepődtem. Nagyon. :D
      <3

      Törlés
  5. piece of writing he/she keeps the image of a

    VálaszTörlés