2014. szeptember 1., hétfő

33. Fejezet - Soror

 Na, basszus. Akivel mostanában beszélgettem, az tudja, hogy mennyire paráztam ettől a fejezettől. Huszonnégy oldal lett, és noha nem érzem egyáltalán jónak sem, már nem tudom tovább húzni ezt a fejezetet. Aki nem ért valamit, az nyugodtan írja meg, és elmagyarázom. Nagyon nehéz így, és sajnos csak egy fejezetet adtam magamnak a részletes magyarázatra. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem osztok meg később információkat.
Egy kis magyarázatot találtok az alján, ha nem értitek. Nem írom ide, mert spoiler. Tudom, hogy rossz, de kérlek, emiatt még ne adjátok fel a történetet, mert így is eléggé parázom. :D puszi.



E/3
Lassú pelyhekben hullott a hó a fejük felett, s a lányok élvezettel vetették bele magukat a hatalmas hókupacba, ami összegyűlt a kihalt földréteg felett.
Úgy nézték a fehér felhőkkel ellepett égboltot, ahol Exael vöröslő holdja – az édesanyjuk szerint hasonlított a Midgardot éjszakáként bevilágító égitesthez – kihívóan csalogatta magához a szemet gyönyörködtető magasztalt lelkek fátyolát. Odafentre azok kerültek, akik hazájuk védelmében estek el – legalább Aurorának ezt mondta az édesapja, ez a hiedelem pedig szájról-szájra, atyáról gyermekre szállt, amióta Orphanin nemzettsége átszelte a vulpes törzs területét és megalapították a közös hont.
Ezen a helyen nőtt fel, édesanyja, az asgardból származó – a „bölcsnek” keresztelt – Gressil királyné oltalmazó kezei alatt, s nővérével karöltve együtt tanulták meg a jövendőmondás csínját-bínját. Habár Sindrát – aki a „elszánt” nevet kapta – inkább a vulpes-féle tettrekészség irányította és emiatt hamar feladta a tudományt, hogy inkább más ágakban – leginkább a politikában, habár az apjuk aligha hagyta érvényesülni – fejlődhessen, ő maga tökéletesre csiszolta tudását és a birodalom egyetlen jóskútjában kamatoztathatta képességét. A carielli kút nemes vize megnyitotta előtte a jövőt – és ekkor találkozott vele. A nagyúrral. Az univerzum leghatalmasabbjával.
- Izgatott vagy a menyegző miatt? – kérdezte Sindra egykedvűen.  Aurora tudta, hogy valószínűleg azért keserű az esküvő miatt, mert ő még nem kelt el.
- Természetesen. – A fiatalabbik nő felnevetett, nővéréhez hasonló gyönyörű vörös hajába apró hópihék fészkelték magukat.  – Bár egy kicsit félek, itt hagyni Cariellit.
- Ugyan már – hessegette el testvére félelmeit Sindra. Szürke szemei furcsán villantak meg és ugyan Aurora nem gyanakodott, tudta, hogy ez akkor sem a megszokott stílusa. – Fonseca nagyon bőkezű ember. Biztos vagyok benne, hogy minden megtesz majd és elkergeti a honvágyad.
- Úgy beszélsz, mintha a pénzéért vagy a rangjáért mennék hozzá, soror. – Aurora összeráncolta az orrát, és felhorkant. (Nem jó, kishölgy, képzelte maga elé illem tanítója elégedetlen hangját, dülledt barna szemeit és pattanásos orrát, ne viselkedjen malacként!) – Ő csodálatos. Tekintélyt parancsoló, igaz, de legbelül egy kedves ember.
Aurora szíve szerelemmel csordultan zakatolásba kezdett, míg a testvére csak forgatta a szemeit.
Fonseca a legkülönlegesebb ember volt, akivel valaha is találkozott. Nem csak tanult uralkodó lett belőle, hanem okos, tisztelettudó és kedves ember volt – tökéletes arra, hogy családot alapítsanak és elindítsanak egy új dinasztiát.
És beleszeretett mielőtt észbe kaphatott volna.
Meglepte, hogy a nagyúr ugyanezt érezte – és a kezén nyugvó gyönyörű eljegyzési gyűrű és henna jelölés pontosan ezt jelezte. (Carielliben szokás volt, hogy az eljegyzettek úgy nevezett „jelölő hennát” viseltek. Ez a viselője személyiségéhez igazodott. Aurora kezén rózsák rajzolódtak ki.)
- Meglásd, Sin, hamarosan neked is bekötik a fejed – viccelődött Aurora, s megkereste a nővére kezét a hóban. Nem néztek egymásra. Nem is kellett. A nélkül is képesek voltak rájönni a másik arckifejezésére. Ismerték már egymást. – Vagy te nem szeretnél udvarlót? Maradnál inkább a politikában?
- A politikában? Nem tudom, hogy milyen világban élsz mostanában, de apánk sosem engedélyezné… Nő vagyok. Semmibe vesz.
 - Ez annyira ódivatú elképzelés! – A fiatalabbik megmarkolta a havat, jól esett a finom nedves csoda érintése. – Annyi mindent kivívtál már magadnak, miért lenne ez olyan nagydolog? Addig bármiben is hittél, megvalósítottad és szerintem nagyon jól mutatnál azon a bársonyszéken a nagyteremben.
- Nem fog sikerülni – tagadta Sindra. Máskülönben, más tervei voltak, amiket nem szívesen osztott meg a kishúgával. – A sok harc és az eredménynélküliség az őrületbe kerget. Megtanultam, hogy elégedettnek kell lennem, bármit is hoz a sors.
Ismerte már a kifogást, és tudta, Sindra nem fog tenni apja furcsa viselkedése ellen. Tele volt a hócipője. (Sindra bizonyára forgatta volna a szemét a kifejezésre. Midgardi.)
- Azt mondják, Midgardban csak éjjelente jár fel a Hold –terelte hát a témát. Talán, ha valami megszokott vagy teljesen hétköznapi témáról beszélgetnek, Sindra szíve megnyugszik egy kissé. Tudta, mennyire fáj neki. – Jotunheimben pedig nem is látsz semmit, mintha az is megfagyott volna. Asgardnak pedig három is van, hát nem furcsa?
Miért pont a Hold? Az apja átnevezte a saját nevére. Exael holdja. Képmutató.
- Midgardnak van Napja is – ment bele a játékba fancsali képekkel a másik. – Nekik nem olyan magas a bolygójuk hője. Nem fűti magát. Igaz, nagyjából az évszakok rendben vannak. A tél hideg, mint itt. A tavasz kissé más, de ugyanúgy nálunk is virágoznak a fák. A nyár nálunk sokkal forróbb. Az ősz meg’, nem tudom. És tudod, ott a vizeket is szabályozzák az égitestek. Hát nem furcsa?
- Nincsenek isteneik, sem mágia, se semmi. Pontosabban, ha van is, nem ismerik el.
- Néha azt kívánom, minket is csak egy emberöltőig ringasson ez a bolygó – bukott ki a nőből. – Vagy az összes. Száz év. Egy emberöltő. Nem akarok huszonhárom éves korom után istennő lenni, hogy utána… annak tiszteljenek. Ember akarok lenni. Normális. Egyszerű. A saját hibáimmal és nézeteimmel. Lehet, hogy istenek leszünk, és mindannyian… a lábaink előtt hevernek majd, de én szeretnék büszke lenni a bukásokra, nem pedig elkerülni őket.
Ketyegett az órájuk. Sindra már csak három hónapig maradhatott ember, míg Aurora kapott még másfél évet.
Szóval megint terelte a témát. Valahol mélyen, Sindra megköszönte a tapintatot.
- Furcsa lesz máshol élni – sóhajtotta Aurora szomorúan. – Másik birodalomban… Úgy szerettem itt lenni. A hegyek, az erdő, a tavak, a tengerek, az óceánok, a barlangok, még a madarak is… Itt minden ismerős, ott pedig semmi. Hallottam a gyönyörű égboltról, a mesés pipaccsal tarkított mezőkről. A véget nem érő hegysorozatokról. De félek.
- Mindannyian félünk valamitől. Kivéve, aki nem ismeri be. De valószínűleg egy idő után tényleg megszokod. A gazdagság és erő ellenére is lesznek majd nehézségek.  Olyan furcsa… te leszel a tanácsadója, nem?
- Ha hallgat rám.
- Meglátjuk – gúnyolódott Sindra. – Üdv az új világban, soror.
A lány csak mosolygott a „testvér” kifejezésre, mégsem tudta levakarni magáról az aggodalmat.
* * *
- Nagyúr, a jövő még nagyon befolyásolható – mondta a királyné, és hosszú vörös haját hátrakötötte. Ez amolyan családi vonás volt, mindkét lánya örökölte. – Túlságosan is. A döntéseink irányítják a folyamatot. Nem mondhatom meg, mire számítson, amíg ő maga nem határozta el magát.
- Bosszút fog állni Lilith miatt, mindenképpen megkeresi majd a módját. – Fonseca hangosan felsóhajtott. – Tudja Lilith a felesége volt. Nem tehettem mást, meg kellett ölnöm.
- Hiszen magára támadott – szólt közbe Gressil. – Nézze, néha komoly döntéseket kell meghoznunk. Nem védhetünk egy életet emberek milliárdjaival szemben. Ha valamit meg lehet tanulni abból, hogy egy uralkodóhoz mentem hozzá, ez az.
Fonseca elmosolyodott, s a nőt meglepte, mennyire közvetlen személyiség.
- Atyáim száműzték a helyéről és emiatt bosszút akart állni – kezdte az univerzum ura, - de most, hogy meg tudta, nem hozhatja őt vissza, még veszélyesebb. Mint egy vad, akit meglőttek.
- Megpróbál majd kijátszani minket – értett egyet a királyné. – Beszéltem a bátyámmal a vulpes hegység határánál. Azt mondta, Odin a szolgálatodra áll, ha szükséged lesz rá.
- Tudom. – Bólintott. – Azt tudniuk kell, hogy Aurora velem a legnagyobb biztonságban lesz. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy még egyszer ne forduljon elő az a vérfürdő. Világok pusztultak el.
Ő az univerzum ura, gondolta Gressil, mégis olyan fiatal. Alig huszonhét évesen trónra ültetni valakit merész húzás.
Hogyan irányíthatná valaki az egész univerzumot, ha még egy gyerek?
- Ilyen többé nem fordulhat erő. – A nő kinyújtatta a kezét, tenyerével felfelé. – Adja a kezét.
Aztán már csak mormolt.
* * *
A lány sétált – egy habitus, ha ideges volt.
Pam. Pam. Pam.
A lépései szinte durrogtak az avaron.
A hó nemrég olvadt el, a bakancsára tapadt a sár és falevelek keveréke. Undorítóan piszkosnak érezte magát, fogadni mert volna, hogy az arcára is tapadt a koszrétegből. Közben azon merengett, a nagyapja – isten nyugosztalja – miért nevelt az édesapjából egy ügyeletes barmot.
Azt is hallotta, hogy Carielliben a férfiak másfajta neveltetést kapnak, többségében azért, mert a nők mágiája erősebb az övéknél, ezért inkább a harcművészetek irányába irányították a kiképzést. Kőkemény harcosok lettek, vért izzadtak, míg el nem érték a kívánt eredményt.
Talán természetes, hogy a gyermekek felé emiatt teljesen bénán állnak? Nem szeretetre nevelték őket, hanem fájdalomra.
Sindra akkor sem értett egyet.
Gyakran megesett, hogy összekülönböztek az apjával. Pusztán azért, mert a nagy király lehet, hogy tökéletes uralkodóként állta a sarat, de az apa szerepet a lehető legpocsékabbul játszotta. Sem Aurora, sem ő nem kapta meg a szükséges szeretetet, vagy legalább azt a maximális gondoskodást. Odafigyelést. Talán ez volt az, ami végül meghatározta a jellemüket. Mindkettőjükön máshogy hatott. Aurora lett az igazságos, a jámbor és a kedves. Sindra tele volt dühvel, haraggal és sértődöttséggel. Daccal.
Szóval ment, néhol meg-megállt, de a dühe nagyobb volt a fáradtságnál. Átment a tiltott zónán, átszelte a határokat és újakat hozott meg.
Vágyott a veszélyre.
Megkapta.
* * *
Talált egy hasadékot, olyan kicsi rés volt, hogy jóformán alig tudta magát betuszkolni, és nagyjából másfél métert zuhant. Majdnem eltörte a kezét, de végül jól landolt.
Egy pillanatra megtorpant – hisz miért is akart bemenni oda? Az, hogy ő lett az „elszánt”, még nem jelentette azt, hogy minden butaságot el kellett kövessen. Mégis…
Megesküdött volna, hogy hangokat hallott odabentről. Lehet, hogy valaki segítségért kiállt és ő lehet az egyetlen, aki rátalál?
Hogy birkózna meg a lelkiismeretével, ha nem nézné meg, legalább szükség van-e segítségre?
Szóval megnézte – és az, akit ott talált, sokkal több és szebb volt, mint a rémtörténetekben, amiket róla kreáltak.
Talán pontosan azért találta meg, már rá vágyott. Valaki olyanra, mint ő.
* * *
És ezután elment még egyszer. Aztán megint.
A személy egyszerre volt rémisztő és csodálatos – még sosem látott hozzá hasonlót. Gyönyörű.  Csábító. Varázslatos.
Olyan kihívó. Tiltott.
És mindannyian ismerik a mesét a tiltott almáról és annak édességéről. Iróniával gondolt erre.
* * *
- Hova jársz éjszakánként? – kérdezte édesanyja egyik este, rosszallóan meredve idősebbik lányára. Az édesapja nem figyelt, valószínűleg túlságosan lefoglalta a „királyi teendői”. Aurora pedig hallgatott, talán megneszelhetett valamit, de Sindra nem kötötte az orrára. Szerették egymást, igen, viszont nem közöltek mindent egymással.
- Szeretek sétálni.
- Ez nem helyes – mondta a nő ellentmondást nem tűrően. – Olyan fiatal vagy még, és az erdőnk túl sok mindent rejt. Megtiltom, hogy kimerészkedj éjnek idején!
Szóval kiszökött. És vadászott – mert az odalenti lakó pokoli éhes teremtés volt.
* * *
- Elhoztad?
Sindra hangtalanul bólintott, és – noha nehézségekkel, mégis sikeresen – maga után húzta a gida tetemét. Beletelt egy kis időbe, mire megtanulta, hogyan ejtsen el úgy vadat a kastély környékén, hogy az őrök ne vegyék észre. Maga is jól tudta, mekkora kockázatot vállal azzal, hogy meglátogatja azt a helyet. A Hágót. Viszont – amilyen makacs, és elszánt volt – a legkevésbé sem érdekelte. Hajtotta a kaland izgalma, az adrenalin, és az ismeretlen – idegen – vágy.
Senki sem beszélt róla - nem mertek, a félelem láthatatlan kézként simult nyakuk köré -, mégis mindenki hallotta hírét. Tudták, ki ő. A követői. Az istenfélő emberek. Midgard. Asgard. Jotunheim.  A többi hat birodalmat nem is említve.
Na meg, az univerzum királyságát ki nem hagyva, odafent. Fonseca otthonát. Az Astrumot.
Ott találkozott az Alvilág a fény népével. A jó a gonosszal. (Legalábbis azt mondták. Bár Sindra jól tudta, hogy a fényben is léteznek nagyon gonosz emberek.)
És Ő odament.
Ezután pedig újra megtette. Újra és újra. Hibát hibára halmozott és a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy soha nem élvezett még így semmit.
Elárulta a családját.
Mégis mi sarkallta arra, hogy hagyta, így történjen? A dac? Az apja iránt érzett ellenszenv és az örökös bizonyítási vágy eltiprása, az anyja örökös okoskodása, vagy az eszméletlenül mázlista húga esküvője?
Szerette a családját. Nem erről volt szó – de sem vér hatalma, sem szava nem csillapította vágyát iránta. Vonzódott ehhez a szinte csupasz, mosdatlan, s – ahogyan a húst marcangolta – vérrel borított gyönyörű angyalhoz.
Hófehér szárnyai ragyogtak a sötétségben, ahogyan úrrá lett rajta az éhsége csillapításának heve.
Nem tudta, miképp nevezze.
Egy biztos. Asgard, Jotunheim, Midgard, Carielli és az Astrum emberei úgy ismerték: Lucifer.
* *  *
Két nappal az esküvő előtt Fonseca látogatást tett nála.
Fehér inget viselt, egyszerű fekete nadrággal, karjain és a nyaka kilátszó részén fekete tetoválások díszelegtek, Sindra nem igazán tudta kivenni a mintájukat. Aurora magyarázott valami tradicionális viseletről, de mivel az összes astrumi szokást butaságnak tartott, nem igen figyelt a részletekre.
- Miben állhatok szolgálatára? – kérdezte Sindra a lehető legártatlanabbul. A szolgálónő szó nélkül kihátrált a férfi kézmozdulatára, becsukva maga mögött az arannyal burkolt ajtót. (Sindra inkább aranykalitkaként gondolt rá.)
- Szeretném megismerni a jövendőbelim családját – válaszolta Fonseca. – Talán elfoglalt vagy?
- Igazság szerint… - Igazság szerint menj vissza oda, ahonnan jöttél, akarta mondani. – Nem.
- Valamint tudomásomra jutott, hogy éjszakánként elhagyod a kastélyt. – Na, ne, ne, ne, ne. – Nem szeretnék beleszólni az ügyeidbe, hiszen tudom, milyen a szerelem. – Barom. A férfi mosolygott, mintha ők lennének a legjobb barátok. A lány gyomra összezsugorodott. Nem tudott nem Luciferre gondolni. – Viszont arra kérlek, vigyázz magadra. Hiszen nem tudhatod, milyen szörnyű dolgok történhetnek éjszakánként, s a lények az erdőben nem mindig a barátaid.
Azért jöttél, hogy apámként kezeltesd magad?
- Anyám már figyelmeztetett a veszélyre – oktatta ki az nagyurat. – Máskülönben, megtárgyaltam vele, hogy nem teszem ki a lábam a kastélyból, ha elmegy a fény.
- Értem. – Nem hitte el egy szavad sem. – Nos, nagyon remélem, hogy ma este jelen leszel a vacsoránál. Ezúttal én is veletek tartok.
- Hát persze.
- Hallottam, milyen remekül bánsz az íjjal – mondta a férfi. – Ez egy nagyon dicséretes képesség egy nőtől. Nem mindennapi, az biztos.
 - Az, hogy erről beszélünk sem mindennapi, nem igaz?
A nevetése érdekes volt. Olyan ragadós.
- Hamarosan találkozunk.
* * *
- Parancsol még egy kis almabort, uram? – kérdezte a felszolgálónők egyike. Az édesapja megparancsolta, hogy csókolják meg még a nagyúr lába nyomát is, ha az kell, hogy lenyűgözzék. Arra persze nem gondolt, hogy a lánya pontosan elég lesz erre a célra. Fonseca le sem vette a szemét a jegyeséről a leves nagy része alatt.
A legkövérebb fácánt vágták le miatta.
- Nem, köszönöm. Talán majd később. – Udvarias volt. Zavaróan udvarias. Közvetlen és intelligens.
Sindra szájában gyűlt a méreg.
Aurora belement a játékba, nevetett minden butaságon, amit az a bájgúnár előhozott.
Noha Fonseca egy szóval sem említette, tudja, kihez járt nap, mint nap Sindra, a látogatása egy határozott veszélyt jelentett.
Addig nem mehetett el, míg ő ott volt.
* * *
A menyegző csodálatos volt.
Egybekeltek. Boldogok voltak.
Aurora még utoljára félre húzta a testvérét, indulás előtt. Hófehér ruhája tökéletesen kiemelte apró, ámbár tökéletes alakját. Gyönyörű vörös haja végigomlott a vállánál, bár Sindra nem tudta jobban leírni a külsejét. Nagyon nem értett az ilyesmihez. A mondandója egyébként is fontosabb volt:
- Bármit is teszel most, bárkivel is, jól fontold meg. – Mosolygott. Mégsem volt igazi. Tényleg megneszelt valamit. – Nem akarom, hogy bajba keveredj, mert már nem tudlak kihúzni belőle. El kell mennem innen, most már nem Carielli az otthonom, de te mindig a testvérem leszel.
- Nem kell aggódnod értem, soror.
- Nagyon remélem, hogy így van – mondta a nő és bólintott. – Szeretlek.
- Én is szeretlek téged.
Sindra végignézte – most látta először ilyennek az univerzum urát –, ahogy a testvére elhagyja a birodalmat – és végül már semmi sem maradt, ami komolyan érdekelte. Mert az anyja okoskodó volt – igen, „bölcsnek” keresztelték –, az apja pedig barom. Egy személy maradt az életében, aki megmozgatta őt.
Lucifer, a sötétség hercege. Az arkangyal.
* * *
Sindra istennő lett.
Képessége kiteljesedett.
Elemeket bírt szóra, igézett és irányított. Képes volt rá.
De ez közel sem volt elég – edződnie kellett még hozzá. Az édesanyja népe szerint legjobban az érzelmek és a szándékok irányítják az erőt.
Fonseca gratulációit küldte, valószínűleg Aurora mondhatta el neki. Furcsa mód, Sindrát a hányinger kerülgette tőle.
* * *
- Miért jössz el hozzám, hercegnő? – kérdezte egyik este Lucifer, kék szemében vadsága kíváncsisága áldozatává vált. Sokadára akarta tudni, minden éjjel.  Talán azt remélte, választ kap. – Csáberőddel miért kísértesz, mit keres lelked a rothadó falak között? Nem vagy ide való.
- Fogalmam sincs – válaszolta Sindra, vöröslő sáros tincsei arcához tapadtak. Megpróbáltak tűzet gyújtani, de a fa nehezen gyulladt meg. Ráadásul az angyal bámulatba ejtő, őt kísérő szemei, és a lángok közelében megcsillanó gyönyörű szárnya is elvonta a figyelmét.  – Talán pont ezért. Nem vagyok ide való. Már sehova sem vagyok való.
Talán a válasz egyszerűbb volt, mint bárki gondolná.
* * *
- Midgard bizonyos szempontból jól hiszi – mormolta az arkangyal sokkal később. – Tényleg nincs bennem semmi szép. Semmi jó. Gonosz vagyok. És nincs a világon olyan dolog, amit jobban élvezek.
Majdnem három hónap is eltelt. Sindra nem tudta megunni. Kellett az adrenalin, és az érzés, amit csak ő adhatott meg.
És sosem bántotta őt.
Ez tehát a szerelem?
* * *
Az apja nézte őt, összeszűkültek hideg zöld szemei.
Ősz haja már a derekáig ért, arcvonásai inkább Aurorához hasonlítottak – egy ponton a lány még örült is, hogy nem igazán hasonlítottak.
- Te vagy a trónörökösöm – suttogta a férfi. – Láthatod, milyen jó sora lett a húgodnak. Csak remélni merem, hogy te is megállod majd a helyed.
Sindra sóhajtott.
Luciferrel.
* * *
- A szégyen szikrája sincs benned – mormolta a sötétség királya. – Nem tudom, miben reménykedsz, mit keresel minden napnyugtakor, és találod a nap felkeltével, mégis elégettnek tűnsz. Ez az, amit nem adnak meg neked? A gúnyt, és ártást, amit én sugárzom? Az ok, amiért elárulsz mindent és mindenkit, ilyen egyszerű lenne?
A lány szeme megvillant a tűz fényében.
-  Kérdezd tőlem százszor, ezerszer. Napról napra, újra-újra. – Kihúzta magát. – Megvetettem a lábam egy ponton. Ott maradok örökké.
- Mit kérsz tőlem tehát?
Sindra torka kiszáradt, nehezen nyelt, aztán szóra bírta magát:
- Mindent. És semmit. – A hercegnő feloldotta vadászruhájának legfelsőbb gombját. – Hálj velem.
Lucifer halkan kuncogott, ám ekkor arca elsötétedett.
Még sosem látta átváltozni.
Hatalmas, magasztos szárnyai büszkén fordultak felfelé, szemei pedig gyönyörű kékből egyre sötétebb, feketés színre váltottak. Ajkai – ha lehetett – még vörösebbek lettek – olyan csókolhatóak és hihetetlenül csábítóak –, bőre mintha megtört volna Sindra kezei alatt. Igen.
Az árnyékok lassan vetődtek a barlangjuk falára, ahogyan az arkangyal fölé magasodott, és szinte belepréselte a talajba…
* * *
Megtették.
Egymáséi lettek – és Sindra sosem érzett még ekkora bűntudatot és örömérzetet egyszerre. Úgy tanították, hogy csak a férjének adhatja oda magát, de ő megszegte a szabályokat. Felhágott mindent Luciferrel, újra és újra.
- Én is az úr palotájában éltem – mesélte egy napon Lucifer, szőke haja lassacskán szemébe lógott. Sindra elhatározta, hogy hamarosan levágja azokat a fürtöket. – Náluk az angyalok amolyan testőrség. Mi vigyáztunk a rendre, a fegyelemre.
- Miért száműzött téged?
A lány didergett, meztelen mellkasát nem takarta semmi, és a tűz már csak pislákolt odabent. Odakint javában tombolt az ősz, s noha még nem tértek át a télre, az éjszakák hidegebbek lettek.
- Mert ellentmondtam a számításainak, és megkérdőjeleztem. Aztán jóval később már beláttam, hogy nem az én helyem az Astrum – Lucifer pillai lassan érintették az arcát, ujjai játszottak a hercegnő vörös hajával. Az Astrum Fonseca király és leszármazottjai otthona volt. A leghatalmasabbak, az igazi uralkodóké.  – Fiatal voltam, tele gúnnyal és kétségekkel. Azt mondják, gonosz vagyok.
- Nem vagy az.
- Te nem tudhatod – nevetett hamiskásan a férfi. – Valóban semmi jó sincs bennem. Én akkor érzem jól magam, ha árthatok. Nem véletlenül féltenek mindenkit tőlem, s nem léphetek a fényre. Akkor vagyok jól, amikor mindenki más szenved. Bolygókat és világokat tettem tönkre, és sokan a szellememmel járnak. Midgard úgy hiszi, saját istenük bukott angyala vagyok, de valójában csak a nagy király emléke.
- Úgy gondolod, hogy Fonseca apját hiszik saját istenüknek?
- Valószínű, mert valamiben hisznek, a többségük legalábbis. – Világoskék szemei megvillantak. – Úgy gondolják, én miattam nem élhetnek örökké.
- Engem nem bántasz, akkor miért hiszed, hogy gonosz vagy?
- Mert bántalak, csak túl naiv és fiatal vagy még, hogy ráeszmélj, hercegnő. – Az angyal kivillantotta fogsorát, az egyik foga aranyként csillogott. – Azzal, hogy megkértél, hogy lehess az enyém, aláírtad a saját ítéletedet.
- Önként tettem. Nem kérted.
- Hát tényleg nem érted? – Lucifer körbenyalta az ajkát. – Arra születtem, hogy kísértés legyek.  Azért jössz, mert azt akarom, hogy az én asszonyom legyél. A sötétségé. Elveszlek az apádtól, elveszem mindenedet, hogy sötétséget adhassak érte. És te visszatérsz, minden nap, hogy részesülhess ebben.
Sindra bólintott. Legyen.
* * *

Néha hallott a húgáról. Állítólag boldogan fürödhetett az örök kiváltságokban, a lenyűgöző életben és az őt körülvevő szeretetben és ámulatban. Sindra örült, hogy az élete teljes – annak viszont még inkább, hogy nem volt ott.
Főleg, mert teherbe esett az angyaltól, és az apja kitagadta. (Megbecstelenítettek mielőtt megértél volna rá, mondta Exael, nem fizethetsz véreddel, mert az én lányom vagy, de otthonomat se szennyezd!)
Már nem élhetett a palotában, bár nem is akart.
Ő is asszony lett – Luciferé.
* * *
A kisfiúk a leggyönyörűbb dolog volt a világon. (Lucifer fia, életének kiteljesedése, hallotta a férfit suttogni a gyermeknek, dicsőséget hozol a számomra, fillius.)
Gyönyörű kék szemei ragyogtak, akár a legnemesebb gyémánt, s sötétbarna haj keretezte szépséges vonásait. Az első fiú.
A nő a „dicsőséges” nevet adta neki kiegészítésképpen.
* * *
Bronzhajú szépséges kisfia három évvel később érkezett. A másik épp csak meg tanult összefüggően beszélni.
Lucifer türelmetlenebb lett, és nehezebben viselte a bezártságot. Sindra vadászott, és igyekezett nem arra gondolni, mit szólhat a kishúga. Biztosan tudta már, de sosem kereste őt.
Nem érdekelte.
A fiú a „ravasz” nevet kapta. Sindra bízott benne, hogy kiérdemli. (Kiérdemelte.)
* * *
- Nem örökölték az erődet? – kérdezte egyszer Sindra, ahogy a fal mentén feküdtek, és a gyermekek a tűz melletti melegebb zónában aludtak.
- Mindketten megkapták – válaszolta Lucifer. – Csak idő kérdése, hogy megmutatkozzon. Érzem rajtuk.
- Próbálok kiigazodni az én erőmön – sóhajtotta a nő. – Nehéz irányítani, ha sohasem tanítottak meg rá, hogy használhassam. Időbe telik, mire megerősödik.
- Emiatt ne fájjon a fejed, asszony – bíztatta az angyal. – Ha sikerül megölnünk őt, és már fényben járhatok, nem lesz szükséged rá. Mi uralkodunk majd.
- Nem akarom megölni a húgomat. – Sindra összeráncolta a homlokát. – Ő nem tett semmit ellened.
- Megmondtam neked – vágta rá hűvösen Lucifer. – Én nem vagyok jó. Tőlem ne várj könyörületet senki iránt.
A terv az volt, hogy ha a fiaik megnőnek, megölik az univerzum urát, s apjuk újból felhasználhassa rejtett erejét.
Ám még aznap este megfogant a lányuk.
* * *
A Lilith nevet kapta, hozzá pedig a „,megváltót”.
Az volt. Annyira szép, olyan okos és hihetetlenül erős.
Halálos fekete szemekkel jött a világra, amik barnává változtak, amikor megnyugodott.  Lucifer tudta, hogy végül ő lesz az, akinek hatalma előtt minden birodalom behódol. Köztudott volt, hogy Sindra családjában a nők erősebben rendelkeztek varázserővel, s ez megmutatkozott.
Lilith volt a vágyálmaik megtestesítője. A tökéletes.
Az egyetlen probléma az volt, hogy ezt ki akarta használni, ezért félre kellett állítani az anyját valahogyan.
Ő megmondta előre: nem érez semmit sem a nőért, nem többet testi vágynál.
Azt pedig megkapta.
* * *
A kislány túl erős volt.
Az ereje kezelhetetlenné vált.
Sindra félt, hogy lebuknak. Lebuktak.
* * *
Hónapok teltek el. Általában nehezebben.
Aztán hirtelen Sindra már azon kapta magukat, hogy menekülniük kellett.
Rájuk találtak.
 Futottak, ő, Lilith és a fiúk – a legmélyebb óceánokon keltek át, fákon aludtak, és sajnos enni való hiányában ráfanyarodtak a rossz dolgokra is.
De így is megtalálták őket.
És Lucifer a kisujját sem mozgatta. Sindra a szerelmet és az árulást választotta, Fonsecanak pedig gondoskodnia kellett róla, hogy megkapja a büntetését.
Senki sem pártolhatott a gonosz mellett, s szülhetett gyermekeket neki büntetlenül.
* * *
Egy cellában feküdtek. A lányával a mellkasán, a két fiával az oldalai mellett.
Olyan kicsik voltak még, mégis tudták, hogy bajban vannak, s az életük forgott kockán. Ha megismerik Lilith erejét, Sindrán átsuhant a pánik szele, azonnal megölik. Az nem lehet. Ezt nem tehetik. Nem. Nem. Nem. És Lucifer nem tett semmit. Nem tudott.
Kinyílt a hatalmas kőajtó, és egy vékony alak lépett be rajta. A nő nem látott mást, csak az árnyékát, de még így is érezte az illető bűntudatát.
Lilith szorosabban ölelte őt magához, szemei csukottak voltak, ám a belőle áradó energia tapintható volt a levegőben.
- Sin? – Aurora.
- Sajnálom – nyöszörögte vissza. – Én nem akartam semmi rosszat, csak…
- Szerelmes lettél – értett egyet vele a kishúga, és kilépet a sötétségből. Idősebbnek tűnt, hiszen évek teltek el, amióta látta. Sötétkék selyemruhát viselt, vörös haja immáron a fenekéig ért és égszínkék szemeit fájdalom burkolta. Fájdalom, iránta. – És gyermekeid vannak.
Közelebb húzta őket magához, védelmezően, akár egy igazi anya.
- Az én kislányom most lett 9 hónapos. – Pont, mint Lilith. – Rubyn, a „nemes lelkű”.
Aurora megtartotta a hagyományokat – ahogy ő is. Talán valami még megmaradt kettejüknek. Valami, ami nem változott drasztikusan. Minden más, nos, igen.
- Miért jöttél?
Tudta, hogy nem csevegni érkezett.
- Közelebb hozták a tárgyalásod – mesélte szomorúan, helyet foglalva a zárka előtt. Sindra nem tudta rávenni magát, hogy körülnézzen a helyiségen. Csak azt tudta, hogy a falak fehérek, és kőszobrok veszik körül. – A karma hozza az ítéletet, ha Fonseca jóváhagyja. – Magyarul: nem számíthatott semmi jóra.
Sindra nagyot nyelt.
- Bármit elvehettek tőlem, Aurora. – Észre sem vette, hogy sírt. Szánalmas látvány lehetett. – Bármit, amim van. Vakíts meg, vedd el a hallásom, vágjátok le valamimet, de ne… könyörgöm, ne bántsátok a gyermekeimet. Olyan kicsik… nem bántanak senkit.
A kishúga szemei megcsillantak a könnyektől.
- Nem tehetek semmit, Sin, meg vannak kötve a kezeim é-én… - Letörölte a nedves cseppeket. Ő már nem az a kislány volt, aki sírva rohant hozzá, miután felhorzsolta a lábát játék közben. – A karma irányítja az ilyesmit. Fonseca bele fog egyezni, ha… szóval, ha lát rá okot, hogy a gyermekeid veszélyesek.
- Nem azok…
- Te ezt nem értheted, Sin. Teljesen a bűvkörébe vont. – A királynő az alsó ajkába harapott. – Ezt teszi. Irányít téged. Manipulál.
- Nem manipulált engem, önként mentem. – S ettől a bűne még erősebb. – Önként választottam ezt. Engem büntessetek, ne a gyermekeimet.
- Nem igaz, csak te nem látod. – Aurora a testvére mellkasára bökött, ahol a gyermeke nyugodott, s nagyokat szuszogott. Mindketten érezték a belőle áradó sötétséget, de Sindra hazudott magának. Egy anya mindent megtenne a gyermekeiért.  Hogyha Aurora valóban életet adott a kislányának, lány gyermek létére Fonseca hite szerint trónörökösének, Rubynnak, akkor tudnia kellett, hogy milyen érzés lehetett a halál szélén táncolva látni az alig öt hónapos csemetéjét. – Akármennyire is tudom, hogy ő egy ártatlan kisgyermek, azzal is tisztában vagyok, hogy ha olyan pontra merészkedik az ereje, amit nem tud irányítani, nem csak saját magát pusztítja el, hanem mindent és mindenkit rajta kívül.
- Megtanítanám kezelni az erejét.
- Tudom, hogy megpróbálnád – susogta megértően. – Ha a kislányomról lenne szó, én is ugyanezt tenném.
- Akkor miért nem segítesz nekem?
- Mindent megteszek, hogy segítsek neked – biztosította ellentmondást nem tűrően, -, de csodát tőlem sem várhatsz. A férjem dühös, és joggal. A szüleinkről nem is beszélve!
-  A szüleink? – Sindra nevetett. Gúnyos volt. Megkeseredett. Egy kicsit talán hisztérikus is. – A szüleinket abszolút nem érdekeltem.
Aurora megrázta a fejét, aztán felsóhajtott, és kihátrált a zárkából.
* * *
- Tilos gyermekeket gyilkolni – mondta a helyi varázslónő, zöld szemei ragyogtak megöregedett, ráncos arcán. Csupán megerősítette, amit évekkel ezelőtt Gressil királyné mondott neki. Fonseca elégedetlen volt az eredménnyel. Hát nem haladtak semmit? – A törvényeket nem szegheti meg senki…
- Tisztában vagyok vele – vágott a szavába Fonseca. – Nem fogom megölni a gyereket, de valamit tennünk kell vele. Nem maradhat így.
- Had fejezzem be, kérem. – A nő furcsa mozdulatot tett, a levegő körülötte felkavarodott. A levelek a gravitációnak teljesen ellentmondva emelkedtek fel körülöttük. Egyikőjük sem mozdult. – A törvényt nem szegheti meg senki, kivéve Ön.
- Egy ártatlan gyermeket megölni helyes lenne? – A saját erkölcsi normáival ütközött. Hiszen a kislánya, az a gyönyörű teremtés alig lehetett idősebb nála. Nem tudott úgy Lilithre gondolni, hogy ne a lányát képzelje a helyére. Hogy dönthetett volna apai és uralkodó ösztöne között így?
- Mindketten tudjuk, hogy a gyermeket teljesen megfertőzte az apja. – A nő arca hamuszürkévé változott Fonseca pillantása alatt, s a levelek visszahullottak a földre. Tudta, hogy Fonseca őszintén hallgat a véleményére, kiskorában édesanyja hiányában ő nevelte. – Amilyen tragikusnak hangzik, a saját gyermekét használta fegyverként.
- Hilda…
- Tudom, hogy adni fog a gyermeknek egy esélyt, uram. – Hilda összeszorította a száját. – Csak arra kérem, legyen óvatos. Lucifer kiszámíthatatlan, s szerintem nem véletlen, hogy nem tesz semmit.
Csak hátra dőlve várja a fejleményeket, gondoltam Fonseca.
* * *
Rubyn az apjára mosolygott – még csak az első néhány foga volt meg – és kitárt karokkal igyekezett odajutni hozzá. Néha-néha elbotlott, kis szoknyácskája máris sárosan tapadt hozzá, de ő nem adta fel, és végül apja ölelésében végezte.
A kislány hatalmas kék szemei kíváncsian meredtek apjáéba, majd apró kis tenyerét kitárva megtapogatta az arcát.
Fonseca megcsókolta a homlokát. Észrevette, hogy furcsán melegebb a kelleténél, de először nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget.
- Te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam – suttogta neki gyengéden. – Apád büszkesége vagy, ezt soha se felejtsd.
- Papapa – gügyögte a lány, hangja halkabban csengett, mint általában.
A férfi fejében – ahogy mondani szokás – megszólalt az apai vészcsengő, és rögtön megtapogatta a kicsi arcát. Összeráncolta a sajátját, aztán amint a kislány szeme elkezdett lecsukódni, és szemmel láthatóan harcolt az ébren maradásért, már nyílt is az ajtó.
Aurora aggódva meredt a férjére.
- Csak egy pillanatra ugrottam le – mondta. – Orvosságért. Lázas.
- Miért nem értesítettél? – Megcsókolták egymást, aztán a téma visszaterelődött a kislányukra. – Tudod, hogy bármikor rendelkezésedre állok.
- Azt hittem ez is hasonló, mint a múltkor – védekezett az asszony. – De úgy tűnik, ez erősebb.
- Mit teszünk most? Menjek le orvosért?
- Beadom neki a fiolát, aztán meglátjuk, mi történik. – Aurora felsóhajtott. – Nem szeretném ilyenekkel zargatni Zorát.
Fonseca bólintott.
- Várunk néhány órát, addig szerintem takarjuk be, és itassuk rendszeresen. – Laikus létére tudta, mit kell tennie. Aurora tisztelte a férjében, hogy mindig tettre készen állt hozzá a dolgokhoz. Ő, mint uralkodó, nem volt köteles gondoskodni a gyermekéről.
Ekkor a nő torka összeszorult.
- És mi lesz a nővéremmel? – kérdezte, amint a kislány már az ágyában feküdt, kedvenc játékaival mellette. A szolgálójuk, Matilde egy nagyobb üveg teával tért vissza, meghajlással üdvözölve az uralkodót.
(Az Astrum egy merőben más hely volt, fejlettebb, mint Carielli. A kastélyuk elérte a felhőkkel burkolt eget, messziről is látszott a csodálatos építmény. Ablakokkal tele építették, hogy az egész helyet átjárhassa a fény. A falakat gyönyörűbbnél gyönyörűbb freskók és festmények borították, s sokszor az ember szobrokba is ütközhetett.
Aurora nem tudta évek alatt sem felfedezni az összes helyet, hiszen annyi lehetőség felé mehetett. Gyönyörű könyvtárak várták, kincstárak, titkos búvóhelyek – bohóbb korukban ők is sokszor használták őket, megbeszélések szüneteiben –, ám mégis… a nő kedvenc helye a nagyterem volt. Általában ott étkeztek – az ízlelő bimbókat kényeztető ételekről és italokról nem beszélve –, ám gyakran hivatalos találkozók színhelyévé is avanzsálódott. Példának okán, Odin – földjén „mindenek atyja” – nagyon élvezte a helyiségből áradó szépséget. Nem is beszélve a kilátásról, ami pontosan az Astrum legnagyobb tengerére esett.
Az égbolt hasonlított Midgardéhoz. Éjszaka szinte feketébe hajló színben pompázott, csillagok takarták, ám ők is rendelkeztek a holtak hálójával. Így is gyönyörű volt.
Nappal ismeretlen eredetű melegség áradt az északi részen fekvő holdból – ugyanis nekik is legalább négy holdjuk volt, attól függött az év melyik szakaszában voltak – finom melegség áradt.
Cariellivel ellentétben a kastély közelében nem volt erdő. Az előbb említett tenger mellett a hatalmas piactér és a királyi udvar vette körül a kastélyt. Sokkal emberibbnek, szebbnek és hívogatóbbnak bizonyult.)
- A tárgyalásig gondoskodom róla, hogy normális ágyban aludjanak – adta tudtára az úr. – Csupán azért, mert a rokonaid.
Aurora hálásan mosolygott.
- Tudom, hogy máris mekkora áldozatot hoztál értem - mormolta együtt érzően az asszony. – És őszintén sajnálom. Talán, ha hamarabb felismerjük a hibát, megakadályozhattuk volna az egészet.
- Emiatt felesleges lenne magadat okolnod – bíztatta a férfi, óvatosan végigsimítva didergő kislánya homlokán, ezzel kisöpörve az izzadt vörös hajtincseket. – Nem tehetsz róla. Én is sejtettem, hogy bajba keveredett, de egyértelműen nem Luciferre gondoltam. Amikor elvettelek, vállaltam mindent, ami veled kapcsolatos.
A nő bólintott.
- Tudom. – Az ajkába harapott. Buta szokás, már megszokta. – Azt is tudom, hogy nem fogsz többé könyörületes lenni vele szemben. Nem is kell. Megtette, amit tett. Megérdemli a következményeit is.
- Nem tudom, mit tegyek a kislánnyal – bukott ki a férfiből. Susogva beszélgettek, nehogy a lányuk felébredjen. Szemlátomást a hosszú percek múlásával sem hatott a gyógyszer. – A fiai nem rendelkeznek akkora varázserővel, ami ne lenne könnyen kezelhető. De a kislány túl erős. Vagy saját magát fogja elpusztítani, vagy mindenki mást.
- És Lucifer pontosan ezt szeretné.
Fonseca bólintott.
- Valószínűleg várja a végeredményt – ismerte el. – Nem engedhetem, hogy a szánalom irányítson, sem engem, sem akárki mást. Próbálom elfelejteni, hogy a testvéred, s a lányunk körülbelül egy idős lehet vele.
- Tudom, hogy mennyire nehéz, szerelmem. – Megérintette az arcát. – Nem haragszom. Én sosem fogok haragudni rád, bármit is teszel. Azonban figyelembe kell venned, hogy Sindra alapvetően sosem volt rossz lány, egyszerűen csak rosszul viselte az apánkat.
- Az apósom elleni lázadás elég kézenfekvő indok az árulásra is? – A válasz egyértelmű nem volt. – A legnagyobb probléma az, hogy a meggyilkolásomat tervezgették. Sőt, nem csak az enyémet, hanem a tiédet, és Rubynét is. Hogy lehetnék elnéző vele szemben? Amikor ugyanazokat az érveket tudom felhozni ellene, mint mellette? Ő vajon könyörületes lett volna a lányommal szemben?
- Valószínűtlennek tartom, pontosan ez aggaszt. Én nem tudok úgy nézni a nővéremre, mintha egy leendő gyilkos lenne. Nem tudom elítélni, holott tudom, hogy amit tett, az megbocsáthatatlan. Azt kívánom, bárcsak tisztábban láthatnék. Hogy a szeretet ne takarja a szemem.
Idő közben Fonseca ismét előre nyúlt, a faliórára pillantott, majd ismét a lánya homlokára tapasztotta hatalmas tenyerét.
- Nem megy le a láza, hívatom Zorát. – Azzal fel is állt, hogy szóljon szolgálójának, aztán kezeit tördelve visszaült az ágy szélére. A kislánya betegségét még nehezebben viselte, mint általában, tekintetbe véve a helyzetet.
Lassan úgy kezdett érezni, a csomó az ő nyaka köré tekeredett.
* * *
- Mit ért azon, hogy átok? – kiabálta az uralkodó, a megszeppent gyógyító nyilvánvaló félelmét. Jelenleg az udvariatlanság izgatta a legkevésbé. – Miféle átok ez?
- Nem értek a sötét mágiához uram – védekezett Zora. – Egy biztos, a kislány szervezete nem fogja sokáig bírni a megterhelést. Hamarosan gyógymódot kell találnunk rá.
- Lucifer? – Fonseca tekintete elsötétedett. – Hogy képes valaki megátkozni valakit úgy, hogy még csak a közelében sem jut?
Zora felnézett rá, komoly, zöld szemekkel.
- Nézze, uram, mint említettem, ez fekete mágia – szólt a gyógyító, aztán egy pillanatra elhallgatott, mintha nem tudná, hogyan közölje a nyilvánvalót. – Őméltósága?
- Tessék?
- Ha nem is igazán értek a fekete mágiához, a konzekvenciát még így is le tudjuk vonni – itt sötétebb hangszínre váltott, – és szerintem ezt ön is jól tudja.
- Ultimátumot adott. – A tudat fájdalmasan hasított belé. Tudta, hogy Luciferben nincs könyörület. Sem gyermekei anyja felé, sem feléjük. Miért lenne? – Ha életben hagyom a lányát nem mozdul, de megöli a lányomat. Ha én ölöm meg az ő lányát, az enyém életben marad, s akkor háború lesz. Mindent megtesz majd, hogy a lehető legnagyobb fájdalmat okozza nekem, és… megpróbálja majd leigázni mindent és mindenkit.
- Háború lesz?
- Előbb vagy utóbb.
* * *
A sötét sereg, démonok és arkangyalok diadalra éhesen meredtek fel vezetőjükre. Lucifer kihúzta magát, hatalmas szárnyait kinyitotta, és felemelte az egyik kezét.
- Készen álltok követni engem? – Nem emberi nyelven beszélt, hajazott kígyók és macskák sziszegéséhez. Ezt nevezték túlvilági nyelvnek. – Visszaszerezzük, amit megérdemlünk, testvéreim!
Egyetértés moraja visszhangzott az Alvilág kapujában.
* * *
- Hogy irányíthatja a gyermek erejét? Tényleg nem tehetünk semmit? – Aurora kétségbeesetten járkált fel s alá, cipőjének kopogása volt az egyetlen hangforrás a szobában a lányuk egyenletes szuszogása mellett. Egy pillanatra sem hagyta el a kiságyat, s mikor Rubyn nyűgösen felkelt, ő altatta vissza. A férfi gyomra összezsugorodott a látványtól.
- Nem tudom megtörni az átkot, ha a vérük egyforma – suttogta alig halhatóan. – Ez egy nagyon régi varázslat és ezt jól tudta. Már lassan öt éve, hogy trónra léptem, fel kellett volna készülnöm hasonlókra, de én… nem tettem. Öntelt voltam, önző, amiért azt hittem, hasonló meg sem történhet, míg én vagyok hatalmon, és most nézd meg!
Aurora felállt, hogy megközelítse a férjét, majd két kezébe fogta annak arcát, és szomorkásan rámosolygott.
- Nem számít, mi történik – mondta gyászosan. – Nem számít, mi történik velünk. Ha szükség lesz rá, hát harcolni fogunk. De Rubyn annyira kicsit még…
- Tudom szerelmem – vonta magához közelebb az asszonyt, hosszú vörös hajába fúrva az arcát. – Gondolkodtam…
- Avass be – kérte a nő, s finom könnyek csordultak le angyali arcán.
* * *
Sindra tudta, hogy valami történt – zsigereiben érezte, már az ajtó kinyitódásának pillanatában. A kishúga megjelenése csak fokozta ezt a sejtését.
Lágy szellő lengte körül őt, ezúttal egy mélyvörös ruhát viselt, apró gyémántokkal a nyakrésznél. Haját feltűzve hordta, elegánsan, nem úgy, mint ő, akinek csapzott haját már évek óta nem látta fésű.
A legnagyobb meglepetésére a zárkát is kinyitották, ezúttal már nem a rácsok között beszéltek egymáshoz. Futó pillantást lőtt gyermekeire, akik egy az óta beszállított matracon aludtak. Olyan békésen, mintha nem lennének veszélyben. Szerencsések voltak – ők nem tudták.
- Sin?
A nő vett egy mély lélegzetet, majd a nővére legnagyobb megdöbbenésére letérdelt elé, és két kezébe fogta az arcát. Sindra a szeme sarkából látta, hogy az őrök megmoccannak.
Szándékosan nem nézett rá – ugyan nem tudta meg, végül milyen képességeket örökölt a kishúga, amikor hivatalosan is isten lett, de valahogy sejtette, hogy ebből nem jöhet ki jól.  Átkozta, amiért olyan átkozottul legyengítették az események. Nem tudott védekezni.
- Kérlek, ne tedd ezt velem – nyekeregte.
Aurora felnyögött.
- Annyira sajnálom – susogta, majd kissé erőszakosabban maga felé fordította testvére arcát. Még sohasem manipulált senkit, valahogy nem tartotta az ő asztalának. Meglepetten érte a hirtelen vákuumszerű érzés.
Egy másodperc törtrésze alatt cselekedett, mielőtt még Sindra megkapta volna az esélyt, hogy lehunyhassa a szemét.
- Kérlek, maradj így – parancsolta gyengéden. – Beszélnem kell veled.
A nővére gépiesen bólintott.
- Lilithnek meg kell halnia – jelentette ki keservesen. – Nem engedhetjük meg, hogy az ereje felemésszen mindent. Tudom, hogy mennyire fáj ez most neked, és azt kívánom, bárcsak tehetnék valamit. Akármit. Bárcsak feláldozhatnám magam, hogy senkinek se fájjon. Választanom kellett, és tudnod kell, hogy kínoz. Nekem is fáj. Nem számít ki az apja, Lilith az unokahúgom. Fonseca megpróbálta elszívni az erejét, de kapocs közte és Lucifer között túl erős… Lehetetlen megtörni ezt az átkot. A lányom életébe kerülne.
Sindra nyöszörgött.
- De neked nem kell ezzel a fájdalommal élned – folytatta egy perccel később. – Ez a gyötrelem számodra nem valós többé. Elfelejted Lucifert, elfelejted a lányodat, elfelejted a gyerekkorod, engem, és mindenkit, akivel valaha találkoztál. A gyermekeiddel Midgard földjére visznek, és… a kislányom tart veled. Sajátodként lesz nálad. Azt fogod hinni, hogy ő a tiéd. – Magába véste Sindra gyönyörű szürke szemeinek emlékét. Szinte már zokogott. A lányra gondolt, akivel kiskorában térdig gázoltak a hóban, tavasszal a madarakat nézték és fogócskáztak, nyáron a nagy tónál pancsoltak, s ősszel a falevelekkel dobálták egymást. Akivel együtt hallgatták az esti meséket, védték és végtelenül szerették egymást. Egy kicsit magát is megölte, amiért ezt kellett tennie. Ez nem volt helyes. Nem volt jó. Nem volt őszinte és a legkevésbé sem szép. Hogy tehette ezt vele? Melyik lett volna nehezebb? Megöletni a lányát? Nem. Rubyn halálára gondolni sem mert. Hát miért érezte úgy, hogy saját magát lőtte fejbe azzal, hogy engedélyezze Lilith életének kioltását? Hiszen tulajdonképpen ugyanazt tette testvérével, mint ami vele történt volna. Egy gyermek elvesztése a legnagyobb tragédia a világon. Nem tudta megérteni Lucifert. Tudta, hogy Fonseca nem fogja engedni, hogy a lányának akár egy haja szála is meggörbüljön. Szándékosan áldozta fel a kislányát, hogy utána háborút indíthasson? – Mert nem védhetjük meg többé őt. Nem így. Lucifer nem fog rád találni, megígérem. Sikeres leszel, gazdag, és soha többé nem lesznek problémáid.
Egy kissé félt attól, hogy a varázslata nem lesz tartós. Ám remélte, hogy működni fog.
Sindra bólintott.
- Amint megérkeztek, találsz magadnak egy midgardi nevet. – Megcsókolta a homlokát. – Aztán pedig megházasodsz, és éled az életed úgy, hogy minderről nem tudsz. Megpróbálsz majd boldog lenni, és megkapod az életed, amiben reménykedtél. Fonseca megköti a gyermekeid erejét, nem lesz vele bajuk. – Aurora sóhajtott, a hangja remegett. – Boldognak kell lenned, Sindra. Meg tudod nekem ígérni?
Egy gépies igenlés után a nő felállt. Abban a pillanatban a királyné rádöbbent: hálás volt, hogy a nővére többé nem fog rá emlékezni.
Újra megcsókolta Sindra homlokát.
- Ég veled, soror. Szeretlek.
* * *
- Nem tudom, hogy tényleg képes leszek-e feladni őt – bukott ki a királynéból hosszú percekkel később. – Úgy érzem, minden, amit teszünk rossz és gonosz.
- Mert az – értett egyet a férje.
- Mi tesz minket jobbnak nála? – Aurora idegességtől reszketően belemarkolt a hajába. – Megöljük a gyerekét, hogy a miénk életben maradjon. Lehet ebből jó döntést hozni? Mi tesz minket különbbé?
Fonseca sóhajtott.
- Az, hogy ez foglalkoztat téged.
* * *
Megtették.
Ahogy a kislány homlokára tette a kezét, hogy elmormolja a szavakat, Fonseca mocskosabbnak látta magát, mint valaha.
* * *
Válaszul leigázták Cariellit.
A vár, az emlékek, mind, mind, mind tűz martalékává váltak.
Aurora szülei meghaltak – csatában, de végül elvesztek.
Egy kérdés maradt fent: hogyan erősödött meg ennyire Lucifer?
Sok ideig nem lelte a választ.
* * *
- Anya szeret téged – suttogta Rubyn fülébe az édesanyja, beleszagolva a kislánya rövid hajába. Iszonytató fájdalmat érzett, amiért fel kellett adnia őt, de megértette, hogy a legjobb dolog, ami történhet a gyermekkel a háború nélküli felcseperedés.
Bántotta Sindrát. Megölette a gyermekét. Rubynért.
Talán, ha a lánya egyszer istennővé válik, és meghallja a történetét, szégyellni fogja őt – teljesen jogosan. Egyelőre azonban nyugtatta a tudat, hogy Rubyn biztonságban lesz.
A manipulált nővérével – úristen.
- Ha felnősz, így vagy úgy, de megváltod a világot – susogta a lányka fülébe. Válaszul ő kinyújtózott, és megérintette édesanyja egyik szabad fürtjét. Meghúzta és angyalian kacagott. Aurora torka összeszorult. – Te vagy a legszebb dolog, ami valaha történt velem, kicsi Rubyn. És tudom, hogy bárhol is leszel, akárhova sodor az élet, megtalálod majd a helyed.
A kislány ártatlanul pislogott.
- Spes autem vivificat – mormolta Aurora. – Reménykedj, kicsikém.
* * *
Fonseca nem tudott elbúcsúzni – a háború hamarabb elkezdődött, szükség volt rá.
Sindra elvitte a kislányt is.
Vége volt.
* * *
Nem érezte jól magát a lány közelében.
Miranda nem tudta, miért és egy ideig egy ponton szégyellte is magát, de ezt az érzést már régen maga mögött hagyta.
Ütötte, hogy csendben maradjon. Ütötte, mert összezavarta.
Szidalmazta, mert nem volt elég.
De soha, soha sem sajnálta.
Megérdemelte – bárcsak tudta volna, miért!
* * *
A fiatalabb kisfia kiállt a lány mellett – oda állt elé, és azt kiabálta, hogy bántsa inkább őt.
Megtette.
Másnap nem nézett tükörbe. Mégis milyen anya lett belőle?
* * *
Általában nem sokat emlékezett a múltjából.
Többnyire semmi sem derengett, hiába kérdezték, nem tudta a választ.
Néha azonban hangokat hallott, ha megrezdült egy fa levele. Olyankor hazament, s keresett egy indokot, hogy megverje a gyermekeit.
Kivéve Benjamint – őt sosem tudta bántani.
A szeme emlékeztette valamire – valakire.
Nem tudta megtenni.
* * *
Évek múltán mintha egyre többször hallotta volna a hangokat, látta a szépet és a rosszat, az érzékit, a megmagyarázhatatlant.
De nem tudta hova tenni.
Rossz álmok, mondta magának.
* * *
Nathaniel elment, nem bánta.
A lány elment, az érem megfordult.
Az a része, ami irányítani akarta őt, most előjött.
* * *
Az űrlények támadása sok mindent megváltoztatott benne.
Furcsa mód, normálisnak kezdte érezni a látomásait.
Olyan megszokottnak.
Ettől dühösebb lett.
* * *
Ahogy a haragja fokozódott, valami megváltozott.
Lehetséges, hogy az erő, ami a tenyereiben gyülemlett valós volt? Az a fájdalmasan levezetésre vágyó mágia…
* * *
Lilith. Lilith. Ki az a Lilith?
* * *
Már tudta, ki ő.
* * *
Chealsea.
Che-al-sea.  Carielli nyelvén a jelentése: az áruló gyermeke.
Tudta. Érezte. A tudatalattija működött.
Emlékezett.
* * *
Mi változott?
A válasz egyszerű volt: ahogy a düh növekedett, ő erősödött.
Az ereje elnyomta a manipulációt.
Felnevelte Aurora gyermekét.
Míg ő megölte az övét.
Lilith.
Che-al-sea.
* * *
Nem bírta visszatartani a haragját. Aznap majdnem megölte a kölyköt.
Beállított azzal a Kapitánnyal. Hiába is, ő és Aurora is mindig keresték a vezető személyiségeket – nevezd apakomplexusnak.
A fiát pedig egy életre megsebezte.
Akkor tudatosult benne – nincs könyörület. Meg fogja ölni a lányt.
Aurora megérdemelte. A büdös kurva.
* * *
Olyan erős volt!
Embereket ölhetett, manipulálhatott, és olyan, annyira sötét volt.
Bosszút esküdött – úgy akarta véghezvinni, hogy a lehető legnagyobb fájdalmat okozza. Megérdemelték. Mindannyian.
Luciferrel kezdett.
* * *
Nem kellett megtalálnia.
Csak hívta, és jött. Undorító
Nem léphetett ki a fényre – ezek szerint nem ölték meg Fonseca-t. Még élt.
Egy pillanatra azt hitte, csak ennyit akart tudni. Nem.
Megtalálta őt, valahol Dél-Amerikában. A maják területén. Jól érezhette ott magát.
- Szóval emlékszel rám? – kérdezte megbúvó mosollyal Miranda, mikor a finom árny kibontakozott a sötétségből. Sindra. – Érdekes módon, mégsem kerestél sohasem.
- Az elején megmondtam, hogy nem akarok tőled semmit a testiségen kívül. – Hogy merészelt ilyen jól mulatni? Ezek szerint tényleg nem számított neki Lilith? – Nem emlékeztél rám, mi hasznom lett volna belőled?
Nem. Semmit.
A jobb tenyere bizsergett.
Azt hitte, még mindig olyan gyenge, mint volt. Édes kicsi, kicsi Sindra.
Megközelítette őt, s tenyerét a mellkasára simította. Istennek érezte magát. Újra. Azért lett az, mert azt választotta. Ilyen egyszerű.
- És most, mi hasznod lenne belőlem? – A tudatalattija nevetett. Egy kérdést skandált: nekem mi hasznom lenne belőled?
Közelebb hajolt.
- Manipulálni kívánsz, asszony? – Lucifer kacagott. – Olyan vagy, mint egy nyitott könyv. Be akartad vetni a csáberődet, hogy aztán kitaszíthass a fényre? Annyira hasonlítasz a testvéredre. Foggal-körömmel harcolt ellenem.
Miranda megmerevedett, aztán egész testében rázkódni kezdett.
- Én. Nem. Vagyok. Aurora. – És akkor megragadta a nyakát. Kinőttek a karmai.
Milyen karmok ezek? Már régebben is használta őket, amikor bántotta Nathaniel-t.
Erre nem emlékezett.
Nem tudta, mit használt – csak az érzések irányították. Elfeketedett a keze, az erek rajta ezüstszínben világítottak a sötétben. Szavak gyűltek a fejében. Az. Áruló. Gyermeke. Lilith. Hazugság. Szeretlek. Soror. Vége. Fonseca. Aurora. Rubyn. Lilith. Chealsea. Che. Al. Sea.
Lucifer megkiáltott, keservesen, pupillái a meglepettségtől tágultak ki.
És akkor megértette: elszívta az erejét. Az övé lett.
Mind. Mind. Mind.
Gyűlölte. Úgy gyűlölte. Mindenkit. Mindenkit.
Aztán már csak egy por hamu lett belőle.
És Miranda felkiáltott.
* * *
Elpusztított. Mindent.
A hegyeket. A barlangot.
Felégette. Égett.
Lucifer. Lucifer meghalt. Az ereje az övé lett.
Elvette. Olyan egyszerűen. Olyan simán.
Mindent és mindenkit leigáz majd, esküdött meg ott, a megmaradt hamut és romhalmazt kémlelve, és a végén kamatostul visszakapják.
* * *
E/1
A nevem Sindra.
Carielliben születtem, régebben, mint hinnéd.
Beleszerettem a gonoszba. Asszonya lettem.
Gyermekeink születtek. Két fiam és egy lányom.
Benjamin – a Ben-jam-in, azaz dicsőséges –, Nathaniel – Na-tha-ni-el, azaz ravasz – és Lilith, mint Lucifer első asszonya.
A lányom túl erős volt. Veszélyeztette a nyamvadt trónörökösüket. Az unokahúgomat.
Megölték. Kegyetlenül.
Engem pedig manipuláltak. Elfelejtették velem. Megaláztak. A sárba tiportak. A saját testvérem.
Felneveltem a lányát, a Che-al-sea-át.
De kamatostul visszakapják.

Készüljenek.

11 megjegyzés:

  1. Te jó ég! Húúúh na most én érzem úgy hogy összeomlott a rendszer. Miranda/Sindra szó szerint el fogja szabadítani a poklot ahogy elnézem nekem nem tűnik bonyolultnak. Kamasz fejjel belezúg Luciferbe, összehoznak 3 gyereket, összehoznak 3 gyereket, aztán elfogják. Lucifer. A Lilith és Chealsea közti vérségi kapcson át megátkozza Chealseat,ez Lilith megölésével megtörik,de hogy biztonságban tudják a Földön rejtik el. Auróra bűbája valamiért nem volt elég erős és megszűnt,felkutatta a"férjét",megölte,elvette az erejét és most a nagy leszámolásra készül. Hm ha az erők 23 éves korban jelentkeznek, elméletileg Chealsea is hamarosan elkezd átalakulni,és ha csak fele olyan erős lesz mint amilyennek a szülei tűnnek... hát jól fognak jönni azok a képességek. Natenél ez szintén fel vet pár érdekes kérdést:) Valahogy túl jó fej Lucifer fiának:) Úgy tűnik nem örökölt mást,csak a nők iránti vágyat de már abból is kinőtt:) Lehet meg kellene fontolni hogy az ő erejét feloldják,az eddigiek alapján soha nem fordulna Chealsea ellen,és ha Sindra olyan erős lett amilyennek tűnik,minél több mágus van ellene annál jobb. Ha Thor és Fonesca ismerik egymást,akkor Thor vajon arra is rájött hogy Chealsea Fonesca lánya? hát alaposan felpörgetted és új szintre emelted a dolgokat Kíváncsian várom a folytatást:) Viktor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Reggel hajnali öt óra van, most álltam neki válaszolni a kommentekre, mert este már lefekvés közben derengett, hogy trehány voltam és nem csináltam meg. Szégyenszemre itt vagyok.:P
      Igyekeztem úgy írni, hogy azért érthető és logikus legyen. Te tulajdonképpen jól összefoglaltad, hogy mi történt.
      Nathanielről egyelőre nem beszélek. Szegénykém.
      Ha olvasod a következő fejezetet - ami már fent van -, akkor tudod majd, hogy ez a legkevesebb problémája. Az öröklésről sem mondok semmit.
      Egyáltalán mikor írtam, hogy lekötötték bármijét is?
      Honnan jött volna rá? Igen, hasonlítanak. De Thor nem igazán gondolt erre.
      :) :)

      Törlés
  2. Szia!
    Hát azt hittem, hogy Chealsea egy egyszerű ember, na most megdöbbentett.
    Összegezve, akkor ők most Lucifer gyermekei?
    Hát a másik sokk, amikor megjelenet Lucifer. Pont a leggonoszabb angyalt kellett. Na de így lesz izgalmas a történet, ügyes vagy :D
    Jó volt ez a kis áttekintés és hogy kiderüljenek a dolgok.
    Várom a következőt is.
    Az Osborn szálhoz is visszafogsz térni?
    üdv: crucio

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Mondtam, hogy Osbornnak ne tulajdonítsatok különösebb jelentőséget. Ő csak azért van benne, hogy kötődjünk a Marvel Universe-hez.
      Tudtam, hogy ti ugrani fogtok amúgy Luciferre, mert azt hiszem az SPN-ben is benne van -- nem mernék megesküdni rá.
      Örülök, hogy megdöbbentettelek. Célom volt.
      Puszi.

      Törlés
  3. Szia!
    Már 10 perce ülök itt a laptomom előtt és próbálom feldolgozni ezt a részt. De valahogy nem akar sikerülni. Hirtelen nagyon sok információt adtál ki és rendesen leterhelted ezzel a softwaremet. De ahogy kezdem feldolgozni az adatokat minden a helyére kerül. Sindra mint, ahogy te is említetted a végén nagyon labilis személyiség főként érzelmileg. Ha idejében foglalkoztak volna vele akkor ezt meg lehetett volna akadályozni, mert csak elismerésre és szeretetre volt éhes. Na de ennyi lélektani feltárás elég is volt. Egy dologra én is nagyon kíváncsi lennék úgy mint az előttem szóló kommentátor (Viktor), hogy Thor felismerte-e vagy egyáltalán pedzegeti-e azt, hogy Cheals egyáltalán kicsoda is valójában? Tudod mire vagyok még kíváncsi? Mi lesz Cheals ereje? Bár ez úgy ki fog derülni. Gondolkodtam... Most, hogy egy jó pár dolog kiderült másképp látom egy kicsit a dolgokat... Cheals lassan megjelenő erejének nem lehet-e köze a rémálmaihoz.
    Asszem most csak ennyi lesz ez a kommentem. Még mindig dolgozza fel a software a megtudott adatokat. :) Légy pajkos.
    Szandra voltam

    P.S.: Szerintem ez a rész is nagyon jó lett, ugyanolyan jó, mint az eddigiek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Azért is vártam két hetet, mire kiposztoltam az új fejezetet, mert: egyrészt sok sok sok munka volt vele, másodrészt tudtam, hogy szükség lesz egy kis időre, hogy megemésszétek a hallottakat.
      Azért remélem sikerült megtalálnod az álladat. :D :D :D
      Te vagy az egyetlen - Abbey mellett -, aki kiemelte, hogy Sindra mennyire labilis lett. Pirospont érte, köszönöm a figyelmedet.
      Thor NEM ismerte fel. Határozottan nem.
      Azt hiszem, nem igazán bámulhatta Fonseca-t.
      Hm.Hm.Hm. Következő fejezet
      Hát, nem tudom.
      Szerintem rakd fel újra azt a software-t.
      Puszillak! :D

      Törlés
  4. Nahhhhh.... először is; nem utállak. Már miért tenném? Egy ilyen áldozat kellett ahogy a töménytelen érzéshez és bosszúhoz, ami tombol Sindra/Mirandában.

    Hát neh. Mikor elkezdtem olvasni, és olvastam, és olvastam, és olvastam... az ötlött fel bennem – de persze még csak a közepénél jártam –, hogy akár nyithattál volna egy nagy, második fejezetet ennek a frissnek, annyira merőben eltér ez a fejezet a többitől. És persze eleinte semmit sem értettem. WTH?! Mert alapból egy érdekes sztorinak indult, csak nem sok köze volt az alaphoz, amibe bedobtad. Olvasom, és nem akarok hinni a szememnek.... Mikor jutottunk el addig, hogy egy Marvel ffc-ben angyalok, démonok és Luci is megjelenik, főszerepben.... Basszus, majdnem leestem a székről... El sem akartam hinni.

    Nagyon izgalmas és érdekes előéletet teremtettél... egyszerűen eszembe nem jutott volna ilyesmi. Vagy hogy Neked eszedbe jut ilyesmi! Ez egy hihetetlenül váratlan lépés volt, le a kalappal! Még most se nagyon tértem magamhoz (lehet, köze van hozzá annak a 12 órás alvásnak is, amiből most keltem... :D ), de nagyon szép munka! Teljesen érthető volt (a végére) és jól levezetett.

    Arról nem is beszélek, hogy milyen hosszú lett... :D Úgy érzem az asszonykának akad némi aggódnivalója, és már türelmetlenül várom az összecsapást, meg a szembesítést. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. MAJD FOGSZ ÉDESEM. MAJD FOGSZ.
      KI MONDTA, HOGY NEM FOGSZ. Ha. Ha. Ha
      Szar volt megölni egy gyereket.
      Mondtam, hogy miért nem raktam külön. És yessss. Ezt akartam. Székleesést. Fasza.

      Ha egy valamire büszke vagyok, az mindenképpen a képzelőerőm. Arról még én is elismerem, hogy jó. *le a kalappal, ladies and gentlemen*. Örülök, hogy érthető volt. Tudod, hogy mennyit panaszkodtam amiatt, hogy félek, nem elég érthető a számotokra. Ez egy nagyon fontos kritérium volt, és örülök neki, hogy sikerült megértetnem veletek. :D

      Hát. Nem tudom.
      Új fejezet?!
      Puszi.

      Törlés
  5. Elsőnek is kedves Soror, szeretném kihangsúlyozni mennyire tetszik a kitalált nyelvezeted!!! ( szótárt fogok hozzá vezetni) Olyan különlegessé teszi az egészet, egy teljesen más szintre emeli.
    Amikor elsőnek szembe találtam magam két főhősnőnkkel Aurorával és Sindrával -díjazom a nevet-, éreztem, hogy két legnagyobb és legelterjedtebb ellentét fog bennük megtestesülni. Az egyik oldalon ott van apu pici lánya, aki mindig mindent megtesz, hogy mások kedvében járjon; másrészt ott van Sindra -lemerem fogadni, hogy ő a kedveltebb mindenki számára-, aki az igazi lázadó, szinte már-már erős férfias vezéregyéniség és látszólag határozottabb. Olyas valaki, aki szeret bemutatni a meghatározott normáknak. Kedvelem!
    Lucifer felbukkanása afféle kedves meglepetés, midőn hogy kedvenc angyalomról beszélünk. Külön jár a keksz azért, hogy helyesen ábrázoltad, mivel sokan átesnek arra a tévhitre, hogy Lucikánk csúnya, denevérszárnyas, rohadtó bőrű figura. Megfeledkeznek róla, hogy Ő is valaha egy gyönyörűséges Arkangyal volt!
    Elég gyanús volt, hogy Sindra úgy beleesik Luciferbe, mint vakló a gödörbe(hahaha..) és ezzel magára vállalva minden vele járó következményt, azt hogy kitagadják, megutálják és őt is egy kalap alá veszik a "gonosszal". Egész végig arra voltam kíváncsi milyen színben fogod Lucifert feltűntetni, nem csalódtam! Egy kicsit eleinte féltem, hogy Edward Cullen lesz belőle, aki hősiesen vágtat majd csatába szíve választottjáért, de imádom, hogy Igazi Gonoszt csináltál belőle.
    És a gyerekek! Sindra mélységesen ragaszkodik hozzájuk, hiszen talán ők testesítik meg mind azt, amire valaha is vágyott. Ártatlan kicsiny lelküket látja csak, akik nem tehetnek arról ki is az apjuk. De, az emberek félnek az új dolgoktól, nyilvánvaló volt, hogy nem fogják annyiban hagyni. Elsőnek arra számítottam, hogy Fonseca hihetetlenül kegyetlen lesz majd a lurkókkal, meglepő volt, hogy milyen könyörületes is valójában. Aurora aggódik testvéréért, de a szíve két felé húzza. Egyik irányban a királynői kötelesség és az, amit elvárnak tőle, a másik oldalon ott van az, hogy még is csak az édes testvére Sindra és nem tehet ily szörnyű dolgot vele. De sem Aurora sem Fonseca nem moshatja bűnét a kezeiről, borzasztó amit Sindrával és a kicsi Lilith-tel tettek. Eleinte picit reménykedtem, hogy talán lesz egy kis attack, és Sindra azért megpróbál küzdeni a börtönben bár nyilvánvalóan a sok menekülés elvette minden erejét és lélekjelenlétét. Mikor megláttam Aurora kislányának nevét Rubynt, azonnal tudtam ki is lesz ő (egy régebbi beszélgetésünkben elhangzott ez a név Cheals mellett, szóval azonnal kapcsoltam! :D) A végére két személyt sajnáltam igazán, Sindrát és Chealst. Mindkettőjüktől elvették azt az életet, amit valójában megérdemeltek volna. Reméljük, méltóképp fogják ezt megbosszulni!
    Huh, remélem elég érthetően fogalmaztam, nézd el ha mégsem. Keep it up Honey, jó vagy :D!!
    -Abbey voltam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Soror.
      Hát, amikor megláttam a kommentedet, azt hittem, hogy ÉN esek le a székről. Nagy dolog!
      Fúúúú, nagyon köszönöm, hogy írtál.
      Pont azért ábrázoltam így, mert te azt mondtad, hogy ugyanúgy néz ki. :D:D:D:D Szóval szerintem inkább fordítsd vissza azt a kekszet, és tömb a saját szádba.
      A GYEREKEK HIBÁJA MINDEN. Egyik ismerősöm erre csak annyit mondott, hogy "ha nem basszák el az elején a dolgokat...". Jaj. Időbe tellett, hogy rájöjjek, mi van.
      Elvették az életét. Lel.
      Te tudod, hogy miről van szó.
      Keep it up, szeretlek!

      Ui: He? XD

      Törlés
  6. No matter if some one searches for his necessary thing, thus he/she needs to be available that in detail, thus that thing is maintained over here.

    VálaszTörlés