2014. március 15., szombat

25. Fejezet - Családi iszonyok


Sziasztok!
Köszönöm szépen a kedves kommenteket, nagyon jól estek, bébik! Itt az újabb fejezet.:)

- Nagyon fogsz hiányozni – nyafogott Lydia a vasárnapi ebéd felett. Együtt összekotyvasztottunk egy egyszerűbb olasz húsgombócos makarónit, miközben olyan dolgokról csacsogtunk, amikre az elmúlt néhány hétben nagyon nem akadt időnk. Elmeséltem neki, hogy hamarosan számítson a kikötözésemre, mert Steve és én még karácsony előtt összeköltözünk, és a nyilvánvaló elkámpicsorodása ellenére viszonylag nyugodtan fogadta. Valószínűnek tartottam, hogy biztosan nem telik bele sok időbe az új partner keresése, hiszen Noah és ő tulajdonképpen minden éjszakát együtt töltöttüket az elmúlt három hónapban. Ő majd biztosan betölti a helyemet, ezzel nyugtattam magam, és Lydia nem lesz állandóan egyedül. Odanyújtottam a ketchupot, miközben a másik kezemmel már a saját tésztámat kevergettem. Rendszerint csak utána szórtam rá sajtot, mivel buta szokásommá rögzült, hogy a ráolvadt réteget körbeeszem, és csak a legvégén fogyasztom el. Halovány mosollyal konstatáltam, hogy noha Lydia nem evett két falatnál többet, a jelei máris ott mutatkoztak maszatos arcán. Teli szájjal beszélt, így alig értettem mondandóját. Kettőnk között fittyet hánytunk az etikett szabályokra, eleget hallottuk szüleinket papolni az ilyesmikről. Lekísérte adagját egy korty kólával, aztán mutatóujját felemelve, hogy még van hozzáfűznivalója, lenyelte. – Ez a lakás nem lesz ugyanaz nélküled. A mi kis zugunk kiüresedik! Komolyan mondom, ez olyan, mintha egy madáranya lennék, és a fiókám kirepülne a fészekből. Boldog vagyok, viszont úgy fogsz hiáááányozni! Elsírom magam.

- Nem kell a dráma, nem a világ végére megyek, csak néhány háztömbnyire arrébb – heherésztem, ugyanakkor összeszorult a torkom. – Ugyanúgy te leszel a legjobb barátnőm. Nem leszek messze, mindig átjöhetsz, ha szükséged lesz rám.

- Én? – csillantak fel szemei, mintha nem is értené, miről hadoválok. – A Bosszúállók toronyba? Na, nem, kétlem, hogy azt szeretnéd, hogy beálljon a napi fangörcsöm, miközben ti összecuppantok a Kapitánnyal.

- Nem értem, miért kell ez a hajcihő – jegyeztem meg kisvártatva. – Tegnap is úgy bámultad szegénykémet, mintha nem egy férfi lenne, hanem legalábbis unikornis.

- Amerika Kapitánnyal jársz – motyogta, s a telefonját kereste a zsebében. –  Ez nem olyan nehéz. Egész végig itt volt közöttünk, megnéztük a Harry Pottert, és… Jézusom, filmet néztem Amerika Kapitánnyal! Kiposztolhatom a Twitterre?

Már-már anyáskodó – furcsa, hogy ő is ugyanezzel a szólással élt, mert ugyan ő volt az idősebb, én viselkedtem komolyabban – dorgálással pislogtam a lányra, aki már a beizzította az egyik leghíresebb közösségi portált.

- Lydia…

- Jól van, na! – Felhúzta az orrát, de néhány másodperc múlva már egy teljesen más dologról kérdezett. – Szóval mit gondolsz, tud ma nélkülözni téged néhány órára este? Elmehetnénk bulizni, hogy méltóképp elbúcsúztassuk a közös életünket.

- Nem fogsz felhagyni ezzel a butasággal, ugye?

- Nem butaság, mert tényleg elköltözöl – nézett rám kiskutyaszemekkel, amíg végül a már üres tányérom eltolásával és egy beleegyező sóhajjal meg nem adtam magam. A legtöbb esetben képtelen voltam nemet mondani neki, nem tudtam, vajon a remek meggyőzőképessége, vagy az iránta való testvéries szeretetem miatt. Elégedetten húzta ki magát, és töltött magunknak egy újabb pohár diétás kólát.

***
- Figyelj, mi lenne, ha megvárnál otthon? – kérdeztem a telefont a fülemhez szorítva. Lydia a sarokban válogatta a lehetséges egyedeket a ruhakollekciójából. Megkértem, adjon kölcsön valami szebb darabot, hiszen a sajátjaim nagy részét már átvittem hozzánk. (A nyelvemre érdekesen állt a szó, még mindig olyan idegennek csengett. Nem rossz értelemben – egyszerűen újnak.) Éppen vele beszéltem telefonon, hogy lefixáljam, ne várjon haza korán. – Nem kell eljönnöd értem, nem fognak megtámadni.

- De nagyon vigyázz magadra! – Haloványan elmosolyodtam az aggodalomtól csengő hangját hallva. Szemem sarkából elcsíptem legjobb barátnőm fejcsóválását.

- Ez egy csajos buli lesz, Steve – próbálkoztam megnyugtatni. – Nem sorozatgyilkos találkozó. Különben is, van paprika spray a táskámban, nem emlékszel?

- Ott alszol?

- Nem, hazamegyek taxival. – Jól megnyomtam a „haza” szót, s örömmel konstatáltam a háttérből szűrődő elégedett sóhajtással. Mindig tudta, mit kell csinálni a megpuhításom érdekében, ám ugyanez fordítva is igaznak bizonyult. – Ugye nem baj?

- Miért lenne baj? – értetlenkedett, és magamban elképzeltem, ahogy szemöldökét magasra emeli. Lydia mutogatni kezdett, hogy fejezzem már be a trécselést és segítsek neki. – Mondd meg Miss Northwellnek, hogy üdvözlöm.

- Dehogy mondom, még a végén fangirl kómával hívhatok mentőt neki.

Lydia felszisszent – tudta, hogy róla beszélek.

- Egyébként tudtad, hogy ma átjön a bátyád? – kérdezte Steve. – Megbeszéltük, hogy megnézünk egy meccset.

Összeráncoltam a homlokomat, sejtve, hogy Nate nem csupán „jó pofizni” megy a barátomhoz. Amióta megtudta, hogy összeköltözünk, azóta tervezgeti a „nagy beszélgetést”. Ez röviden a tipikus „ha bántod, megöllek” dumát taglalja magában. Steve és Nate – legalábbis a jelenlétemben – nagyon jól kijöttek, bár egy kicsit féltem. Reméltem, Steve kiigazodik majd kedvenc bátyám sajátos humorérzéken. (Bár, a fociban és bennem rendkívül jól megegyezett a véleményük.)

- Tényleg?

- A Seattle Seahawks és a New England Patriots játszanak, a házigazda a Seattle – újságolta, tudván, hogy nagyjából értek a sporthoz. A legutóbbi alkalommal, amikor a Washington Redskins játszottak két sör, s egy rakás popcorn társaságában ültünk le megnézni.

- Remélem, egyben hagyjátok a nappalit – incselkedtem. – És beszéld le róla, ha mégis ivóversenyt szeretne tartani. Nem hinném, hogy tudja, nem igazán tudsz berúgni.

- Igyekszem. Na, jó szórakozást – szólalt meg végül, aztán szinte hallottam, hogy elmosolyodik. – Szeretlek, kicsim.

- Én is szeretlek, bébi. – Az elmúlt napokban kezdtem „bébinek” szólítani, és imádtam, ez mennyire zavarba hozza. Természetesen Tony azonnal kiparodizálta a becézgetésünket, Nate pedig levetette zoknijait lábáról, és minket imitálva „bábjátékozni” kezdett. A zavartságunk ellenére mulatságos volt a szituáció. – Később találkozunk.
- Tényleg nagyon vigyázz magadra.

- Túl sok híradást néztél mostanában.

Ahogy lenyomtam a készüléket, Lydia belém karolt és türelmetlenül a kanapéhoz ráncigált, ahol három számomra kiterített alsóöltözet várt engem. Választhattam egy sötétkék farmerszoknya, fekete bőrnadrág, és egy híres divattervező elsőkiadású fehér farmerja között. Az utolsót rögtön visszaadtam, révén, hogy fehérben menni egy partira nem igazán jó ötlet. Szinte azonnal követte a szoknya is, mert mínuszok repkedtek odakint. Mindig is bolondultam a bőrcuccokért, így összehozva a kellemest a hasznossal az ölembe kaptam a kemény anyagú darabot.  Gondolkodás nélkül a kezembe nyomta kedvenc v alakra kivágott felsőjét. A mélykék színe jól passzolt szememéhez.

- Kikenlek, megcsinálom a hajad, és kezdődhet a parti – csiripelte lelkesen. Nem bántam meg, hogy igent mondtam az ötletére. Jól esett látni a féktelen örömöt arcán. Persze a megrögzött, mániákus pörgése néha megfájdította a fejem.

- Ja – mormoltam kizárólag magamnak. Nem szándékoztam megbántani őt. – Kezdődhet a parti.

***

Steve szemszöge:

- Ha elmondod neki, hogy belementem ebbe, megkeserülöd – ugratott Chealsea bátyja, és ledobta magát a kanapéra. – Négy nap múlva karácsony, ember, és még mindig nem találtál neki semmit?

- Nem azt mondtam, hogy nem találtam neki semmit – javítottam ki rögtön, már a gondolattól is megsértve, hogy nem ismerem a nőt, aki szerettem. – Csak szükségem van a segítségedre. Mindent elhoztál?

- Egy rakás van otthon, a régi padláson – mesélte, és a kanapéra helyezte a hatalmas, régi dobozt. Kinyitotta a fedelét, s azután a megbeszélt munkánkon foglalatoskodtunk. A háttérben a meccs szólt, válogatás közben néha-néha odasandítottunk. – Anyáék a szokásos partit szervezik, szóval fel sem tűnt nekik, hogy ott jártam.

- Szerinted keresni fogják?

- Biztosan nem – vágta rá gondolkodás nélkül. – Nálunk nincs se család, se hagyományok, se semmi. A legkevésbé sem hiszem, hogy Mirandának majd nosztalgiázni akadna kedve, főleg, hogy a legtöbb esetben nem is volt ott.

- Nem akartam Chealsea-t kérdezni erről – kezdtem bele vonakodva, -, de mi ez a családi viszály köztetek?

- Ez tetszik, „családi viszály”. Mintha valami spanyol szappanopera leírása lenne. – Beletúrt a hatalmas kép tömegbe, és kiszedett egy nagyobb adagot. A vörös hajú, mosolygós kislány képe rögtön jobb kedvre derített. Nate ugyanazt a fotót nézte, tekintete olyan lágy, hogy senki sem vonhatta kétségbe őszinte testvéri szeretetét. Farkasok elé vetette volna magát, csak a húga épségéért. Kedveltem őt, hova tovább automatikusan tiszteltem. Még a néhol komolytalan, Starkhoz hasonló megjegyzései sem vették el a kedvem. – Viccet félretéve, ez sokkal összetettebb dolog.

- Elárulod?

Közepesen hosszú, bronz hajába túrt. Szeméből láttam, mennyire gyötrődik, megbízhat-e bennem, holott tudta, bármit megtennék a húga boldogságának érdekében. Ehhez pedig – kellemetlen vagy sem – tudom kellett, pontosan miért ódzkodik annyira az anyjától. Nagyon ritkán mesélt róla, nem is hozta szóba önkéntesen. Tisztában voltam vele, nem csak a csúnya szavak okozta lelki fájdalmat rejtegeti. A bátyja megadhatta azokat a válaszokat, amiket szükségesnek láttam tudni.

Az asztalra kikészített söréért nyúlt, és nagyot húzott belőle. Nem voltam az apja, hogy megmondjam, mit csináljon, ezért nem figyelmeztettem, vigyázzon a kanadai sörrel. Kizárólag remélni tudtam, nem issza taccsra magát és nem kell majd magyarázkodnom húgának, miért hagytam lerészegedni.

- Chealsea mindig megbocsájtott neki, pedig sohasem érdemelte meg – fogott bele a mesélésbe. – Utálom már magát a gondolatát is, hogy Miranda közelébe legyek. Egy karácsonyt, születésnapot, vagy bármi más ünnepet nem tudok felsorolni, ahol emberi lényként kezelt minket. Kiabált, ütött, mindent, amit el tudsz képzelni. Sosem volt elég. Mindig Benjaminnal… állandóan vele dobálózott… Ő a mintagyerek, s te sosem leszel hozzá hasonló. Valahányszor hallottam őt üvölteni a húgommal, mindig „fattyúnak” nevezte. Engem egy idő után már békén hagyott, mert sosem hagytam magam. De Chealsea… Chealsea szerette őt. Minden pofon után, a lelki sértések utána sérülések ellenére is. Egy idő után megelégeltem. Annyira igyekeztem megvédeni őt tőle, és rendszerint mégis elbuktam. A saját csődöm után menekültem el Párizsba, itthon is maradhattam volna, de már nem bírtam nézni, ahogy teljesen a bőre alá jut. Még most sem értem, hogyan képes olyan könnyen megnyílni másoknak, különösen neked, mikor olyan sokszor bántotta őt.

Bizseregni kezdtek az ujjaim, olyan erősen szorítottam őket össze. Fogaim között préseltem ki a kérdést:

- Fizikailag is bántotta őt?

- Állandóan – lélegezte ki. – Miranda Roth hideg, számító, és alattomos. Ezért gyűlölte annyira, hogy Chealsea elköltözött. Nem irányíthatta többé, kicsúszott a kezei közül, pedig annyira… imádja a mások feletti uralkodást, hogy szinte már ijesztő.

A nyálam méregként égett a számban, hallgatva azokat a szavakat, amikre noha számítottam, mégis sokkoltak. Nem akartam arra gondolni, min mehetett keresztül. A kezemben lapuló gyerekkori képet néztem, ahol Nate és Chealsea egymásba karolva vigyorogtak a kamerába. Nem is látszott, mennyire sérültek voltak valójában. Végighúztam mutatóujjam az arcán, miközben bátyja szavai visszhangoztak a fejemben. A saját sörömbe kortyoltam, mielőtt megkérdeztem:

- Hogy értetted az, hogy nem érted, miért nyitott felém?

- Mert veszélyes vagy – válaszolta. – Nem te magad, hanem az élet, amit élsz. Talán nem értetted, miért fél annyira, valahányszor elmész. Lehet nem vagy tisztában, mennyi erőfeszítést tesz csak azért, hogy veled lehessen.

- Tudom, mennyire fél, és megpróbálom a lehető legkevesebbnek kitenni. Már azt mondtam neki, hogy túl veszélyes ez neki, és kértem, könyörögtem, hogy szóljon ki. De nem akar. És én csak…

Nate megrázta a fejét.

- Nem erről van szó, nem magát félti. Láttam, amit láttam. – Értetlen tekintetem láttán, magyarázni kezdte. – Tudod milyen érzés kijönni egy erőszakos közegből? Nyilván tudod, a háborúban nőttél fel, nem?

Nem akartam a régi életemre gondolni. Hiányoztak a régi barátaim, az otthonom, a legjobb barátom, de Chealsea közelében teljesnek éreztem magam. Reményt adott abban, hogy újrakezdhetem. Nincs minden veszve. Ő volt minden, amit kedvesnek hittem, amitől igaznak éreztem magam. Az összetartó kapocs.

- Igazából a két időszak között…

- Mindegy – vágott közbe. – Ha sok körülötted a… a félelmet kiváltó inger, nehezebben szokod meg más társaságát. De… ha megtalálod magad körül a biztonságot, azt a pontot, ahol teljes békében érzed magad… automatikusan vonzódsz hozzá.

Az időszakon merengtem, ahol még nem tudta, ki vagyok valójában. Biztonságot érezhetett mellettem? Ezért maradt velem?

- Ő megbízott benned, és biztos talajt talált. Amikor elmondtad ki vagy, ő már nem magát féltette. Láttam rajta, valahányszor beszéltünk. Éreztem a hangján. Közöttünk olyan kapocs van, amit sohasem fogsz megérteni teljesen. Néha mi magunk sem értjük, csak érezzük. Tudom, milyen lehetett neki, pontosan érzem, Rogers. Ami aznap történt, amikor hazajöttem… a reakciója alapján kizárólag téged féltett.

Lesütöttem a szemem, és még egy képet raktam a kiválogatottak közé.

- Engem?

- Egy bizonyos rész bennem gyűlöl téged – mondta komolyan, visszanyerve a figyelmem. – Szerintem egy rendes pasas vagy, de olyan gyorsan összetörhetnéd őt. És, ha megtudom, hogy megbántottad őt bármilyen módon, megtalállak.

- Nem fogom – ígértem. Soha. Önmagam bántottam volna vele.

- Helyes – bólintott. – Tudom. Látom, ahogy egymásra néztek. Lehet, azt hiszed, nem értek a szerelemhez, de azt még én is tudom, hogy az ilyet nem öli meg semmi.

Biccentettem – igaza volt. Teljes mértékben. Látványosan a vállamba bokszolt.

- És ne merd elmondani neki azt sem, hogy belementem az „emocionális traccspartiba”.

Megforgattam a szemem.

- Számon pecsét.

***

Chealsea szemszöge:

Jócskán szédelegtem, de nem voltam berúgva, amikor hazafelé mentem. A kellemes hűs levegő és a hóesés nagyjából kitisztította a fejem.

Lydiát letettem otthon, gondoskodva arról, nehogy bármi baja essen, és egy levél aszpirin társaságában egy pohár vizet is raktam a mellette lévő éjjeliszekrényre. Szegénykém rendesen elbánt magával, de összességében sikeresen zárult az este. Elégedett voltam.

Viszonylag hamar elértem az – akkor már – otthonom. Ledobtam a kabátomat, és a holdfényben fürdő barátomat néztem, aki az a hatalmas ablaknál álldogált. Bátyám már elmehetett, s gondosan kidobta az üvegeket. Lágyan rámosolyogtam, levéve a sapkámat, a kabátommal együtt.

- Na, milyen volt az este?

- Győzött a Seahawks – mondta rekedtes hangon. Odalibbentem hozzá, kissé spiccesen, de melegen tekintve fel rá.

- Hiányoztam? – fontam át karjaimat nyaka körül. – Meglepett, hogy fent vagy, elmúlt három óra. Nem kellett volna megvárnod.

- Mindig – lehelte a homlokomba. – De nem tudtam aludni, amíg itthon nem vagy. Nem igazán… tudok jól aludni nélküled.

- Akkor gyere, menjünk, bébi. – Fogtam meg ingje gallérját. – Holnap befejezzük a pakolást.


- Amit csak parancsol, Roth tábornok, amit csak parancsol.

10 megjegyzés:

  1. Tetszett Lydia pörgése:) Vajon meódig tart neki amíg ráveszi magát hogy elmenjen a Toronyba?:) Nate és Steve beszélgetése érdekes volt. Hihetetlen hogy Miranda ekkora dög! Fattyú? Ez durva. Hihetetlen hogy Nate meg tudta állni hogy ne tépje meg Mirandát Jó hogy végül nyugisan zárult az este. Kíváncsian várom a folytatást:) Viktor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Lydia mindig pörög. Duracel nyuszi, fangirl. (Kicsit olyan, mint én.:D)
      Miranda, a dög! hahahahhahaa. :D
      Nate gyűlöli őt, és számtalanszor keresztbe tett már neki, csak, hogy idegesítse.
      :D

      Törlés
  2. Mondják, hogy három a magyar igazság. Három csapás. Ez most is így történt.

    Második. (nem, nem írtam el. És a kavintont se felejtettem el bevenni. Hol is lehet......?)
    AZTAQVA O.O Hát ez nem semmi. Jézus. Ez most annyira lesokkolt a Mirandás rész miatt. Őszintén? Chealsea ostoba. Ne haragudj, de az. Most BÁR mondhatnám, hogy ilyen mazochista, ostoba ember nincs is, de sajnos pontosan tudom, hogy van; többel személyesen találkoztam már. Ez akaratgyengeség. Valakihez húzódsz, mikor az egész életedben bánt, bánt és csak bánt. És hinni benne, hogy többé nem teszi meg, pedig pontosan tudod, hogy meg fogja tenni. Odadobni magad büszkeség, kiállás és ellenállás nélkül. Megadás. Önmagad feladása, minden méltóság nélkül. Szörnyű ezt olvasni, átélni, pedig nem egyszer volt már balszerencsém az ilyen esetekbe belekerülni és átlátni őket. Először nem értettem egyáltalán, hogy lehetséges ez a fajta önkínzás. Aztán a kollégám csak ennyit szólt "Akaratgyengeség." és akkor lassan minden a helyére került. Megértettem. De elfogadni nem tudom, nem akarom és nem is fogom soha.
    Még most sem akarom elhinni, nem akarom elfogadni, hogy vannak ilyen emberek, akik így bánnak a családjukkal. De kénytelen vagyok. Tudom. Láttam. És az ilyen genetikai hulladékokkal inkább nem is írom le, hogy mit tennék, mert azt mind a törvény büntetni rendeli....

    Evezzünk vidámabb vizekre.... így.
    http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/19393/torres-daniel/bonts-vitorlat-zeneszoveg.html

    Első.
    "Na, nem, kétlem, hogy azt szeretnéd, hogy beálljon a napi fangörcsöm, miközben ti összecuppantok a Kapitánnyal." Hát ezen meghaltam. Annyira életszerű, hogy láttam magam előtt. XD

    Második.
    "- Egy bizonyos rész bennem gyűlöl téged – mondta komolyan, visszanyerve a figyelmem. – Szerintem egy rendes pasas vagy, de olyan gyorsan összetörhetnéd őt. És, ha megtudom, hogy megbántottad őt bármilyen módon, megtalállak." Ezen pedig MEG-HAL-TAM! XD IMÁÁÁÁÁDOM! Ez annyira ahwwwghhrrrrrrrrrrrrrrrr, hogy erre más szót nem is tudnék találni.

    Ez egy nagyon súlyos fejezet lett. De szép munka, le a kalappal előtted!

    Béke - Szeretet - Harmónia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia bébi!
      Lydia a legnagyobb fangirl a világon, szerintem sírna és közben mutogatna rájuk, miközben azt kiabálja, hogy "ÚRISTEN, ÚRISTEN! VALAKI RAKJA FEL TUMBLRE, TALÁLKOZTAM AZ OTP-MMEL!" (Az OTP náluk nem a bank, hanem a kedvenc párosuk. Nekem most igazából nincsen OTP-m, de régen Klaus és Caroline volt. XD)

      EY! CHEALSEA NEM AKARAT GYENGE. CHEALSEA ROTH POKOLI ERŐS. Valaki nem azért marad az anyjával, mert akarat gyenge, hanem mert szereti és még mindig hisz benne, hogy megjavul. Ne keverjük a vert nőkkel.

      Törlés
  3. U.i.: Mivel a kedvenced Nate, ezért inkább nem véleményezném. De szerintem pontosan tudod, mit gondolok egy olyan testvérről, aki hátrahagyja a saját vérét a bajban, abban a terrorban, ami ellen csakis ő védhetné meg. Hátrahagyni annyi, mint lemondani róla. Mondhatsz bármit, de ez megbocsájthatatlan. Olyan súlyos seb, amely soha de soha nem gyógyul be.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Húúúú! Nagyon jó volt. Köszi, hogy beláthattunk egy kicsit Chealsea családjába. Nem semmi egy anya. De legalább van egy testvére aki mellette áll. Kíváncsi vagyok milyen ajándékot készít neki Steve.
    Sajnálom, hogy megint csak heti 1x sikerült frissítened, de nagyon örülök az új fejezetnek. Köszi és várom a folytatást.
    üdv: crucio

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Fú, hát muszáj volt, hogy nagyjából azért értsétek, miért van gáz nála és miért lázadt fel. Képek kellenek az ajándékhoz, vajon mi lehet?
      Nem tudom, hogy mikor frissítek. Remélem, hogy holnap.!
      Puszi!

      Törlés
  5. Szia!
    Húúúhaaa.... asszem egy kicsit nagyon le voltam ezzel a résszel maradva, lassan már a kövi fejezetet hozod, én meg még ezt sem olvastam el... Ha fellapozom a lexikont a pörgés szónál csak annyit találok, hogy Lydia :P :) És sajnos megint csak ismételni tudom magamat azzal, hogy mennyire is cuki a mi kapitányunk. Miket meg nem tudunk Chealsearől (ezt veheted szó szerint két értelműen), annyira mondjuk nem lepett meg amit az anyjukról elmondott Nate, mivel elég szépen éreztetted eddig is a történetben a felállásokat és az egymáshoz való hozzáállást. De asszem tudom, mi lesz Cheals ajándéka... :P már ha az lesz amire gondolok. Egyébként meg Nate már csak Nate marad. :D Nagyon tetszett a fejezet utolsó mondata "Amit csak parancsol, Roth tábornok, amit csak parancsol." :P Pont oda illett. Na de szerintem ennyi bőven elég is volt belőlem meg a hülyeségeimből. :P Légy pajkos.
    Szandra voltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.:D
      Na, hát végre ide jutottam, hogy válaszolhassak a kommentekre. Tegnap olvastam a véleményedet, és még egyszer köszönöm, hogy annak ellenére, hogy csak tegnap vetted észre, írtál nekem. Nagyon aranyos vagyok, mint azt már mondtam.:D
      Gondolom egészen nyilvánvaló, mi lesz az ajándéka, és Chealsea pontosan ezt szereti benne. Tudod, ő egy szuperhős, de képes ugyanolyan egyszerű lenni.:D
      Az édesanyjuk durva személyiség. Sárkány. Kígyó. Mindegy.
      Nate pedig a személyes kedvencem.:D
      Puszi!

      Törlés