2013. november 7., csütörtök

2. fejezet - Röpke harminc perc.

Sohasem panaszkodtam kedvenc metropoliszom hátrányos időjárásával kapcsolatosan, de abban a pillanatban mégis elmormoltam egy-egy - még az én fülemnek is sértő – káromkodást, mikor végre fáradtságtól meggyötörten, sajgó lábbal ledobtam az átázott tornacipőmet annak kijelölt helyére. A nyári időszakban különösen sokszor esett az eső, ennek következtében a héten már másodszorra értem haza olyan csapzottan, hogy a tükörbe sem mertem belenézni.

Lehámoztam magamról a pólómat, s valami alkalmasabb ruházatra váltottam csurom vizes viseletemet. Halkan sóhajtozva rohantam a konyhába – hiszen a gyomrom már az úton is panaszos korgásokkal adta tudtomra, itt van az ideje, hogy valami étellel csillapítsam –, s készítettem elő a hozzávalókat a vacsorához. Mivel nem voltam tisztában esetleg barátnőm is csatlakozik-e – hiszen lassan több időt töltött barátjával, mint otthon -, ezért jobbnak láttam két főre főzni, hogy ne érje szó a ház elejét, ha esetleg a nemleges opció teljesül.


Miközben elmélyültem kavargattam a forró tejet, nem tudtam kiverni a fejemből a találkozásunk emlékét. Steve és én nem beszélgettünk többet mindössze fél óránál, az időintervallum csak addig terjed ki, míg hazakísért engem és unokaöcsémet. Mondván, hogy nem igazán voltam a helyzet magaslatán – részben a fáradtságtól –, úgy döntöttem abban nincs semmi baj, ha megengedem neki a csatlakozást. Jöttem neki eggyel, nem igaz?

- Ilyesmi nem gyakran fordul elő velem – magyaráztam sietve, ahogy szorosabban fontam karjaimat alvó unokaöcsém köré. Ő békésen szuszogott a nyakamba, jelét sem adva annak, hogy zavarja a ricsaj. – Elég hosszú napok volt.

- Megértem – legyintett sietve, megmosolyogva a szétszórtságomat. – Egyébként is az a dolgom, hogy segítsek az embereknek.

Akkor még nem is sejthettem, hogy ez mennyire igaz volt, még ha nem is úgy, ahogy én azt értettem.

 - Rendőr vagy? – a szabad kezemmel sietve eltűrtem egy tincset az arcomból, hátrasimítva azt a fülem mögé.

- Mondhatjuk úgy is – válaszolta.

- Érdekes – vettem egy mély lélegzetet, majd kérdő tekintetét látva folytattam. – Én is szerettem volna rendőr lenni, még kislány koromban, azonban szerintem az adottságaim nem igazán előnyösek.

- Semmi baj az adottságaiddal – vágta rá gyorsan, és miután látta zavartságtól kipirult arcomat, az övén is megjelent két aprócska folt. Az utcai lámpák fénye tökéletes megvilágította jóképű külsejét, nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Annak ellenére sem, hogy ez mennyire rózsaszín-szemüveges effektusnak tűnt, a felhőkön járkáltam. Mély iróniával gondoltam vissza a beszélgetésünkre Lydiaval aznap reggel.  – Úgy értem, szerintem tökéletes lennél rendőrnek.

- Valójában én a hátterek embere vagyok – tudattam vele, magamat is meglepve mennyire nyíltan fordultam felé. – Újságírónak készülök, bár apukám azt mondta, protekció nélkül maximum horoszkópokig jutok.

- Apukád téved – köszörülte meg a torkát. – Már elnézést.

- Ő üzletember – suttogtam és utólag visszagondolva lelki szemeim előtt naivnak tűntem. Mégis micsoda bolond lányként viselkedtem előtte? A fiatal felnőtt, aki kizárólag apuciról beszél, holott magának csak azt szeretné bebizonyítani, hogy önállóan képes megállni a lábán. – Eléggé jártas. Az övé a Roth Industries.

- Roth Industries? Sohasem hallottam róla, bár hazudnék, ha azt mondanám, értek az ilyesmikhez. – A homlokai között megjelenő kis ráncok arra késztették ajkaimat, hogy felfelé görbüljenek.

- Állíthatom, hogy elég sok dologgal foglalkoznak odabent. Tudod, meglepődnél mennyi mindenből képesek az emberek pénzt csinálni. Ezt megtanulja az ember, ha a világ egyik legnagyobb kávézójának dolgozik.

- Azt meghiszem –bólintott, továbbra sem mozdulva a karomtól néhány centivel messzebbre. Nem is tudom, talán attól tartott, hogy leejtem a csöppségem. – Dolgozol? Miért?

- Gondoltam, hogy rá fogunk térni erre – vágtam rá, bugyuta magatartásomért legszívesebben lekeverve magamnak egy hatalmas maflást. – Pontosan ezért.

- Nem értem az összefüggést. Az édesapád gazdag, nemde?

- Nem szeretnék a szüleim árnyékában élni – ismertem el, lehajtott fejjel fürkészve a járdát. – Egész eddigi életem során megmondták, hogyan egyek, öltözködjek és viselkedjek. Őszintén megvallva elegem lett a folyamatos pesztrálásból, valahogy sohasem éreztem magamat otthon közöttük és az utolsó néhány évben már sokkal inkább éreztem magamat egy cirkuszi majomnak, mint egy felnőtt nőnek.

Mégis mi vett rá, hogy kiteregessem a szennyest neki? Alig ismertem – most így belegondolva – tíz perce, de megértő arckifejezése azt sugallta: benne megbízhatsz. Így hát, akarva-akaratlanul is feltártam előtte az életemet.

- Tudom, milyen… Amikor nincs más lehetőség, a kiút pedig zárva van.

- Így van – bólogattam hevesen. – Annyira kétségbeesetten próbáltam kiutat találni, hogy egyszerűen még inkább szorult körülöttem a hurok. Ne értsd félre, szeretem a családomat, hiszen a vér kötelez, mégsem bírtam tovább.

- És most kivel laksz? – emelte fel a szemöldökét kérdően.

- A barátnőmmel élünk együtt – vontam meg a vállamat. – Nem annyira kellemes, mint a lakosztályom az otthonomban, de sokkal inkább a magamé.

- Megleptél – ismerte el néhány perc hallgatás után. – Másmilyen a gondolkodásmódod.

- Tudom, gyakran vádolnak vele – nevettem fel halkan, bár nem tudtam, hogyan értelmezzem az elhangzottakat.

- Ez nem rossz tulajdonság, Chealsea – mormolta halkan, megérintve a karomat. Nem volt benne semmi rossz szándék, vagy szimplán nyomuló célkitűzés, mégis megborzongtam tőle. Mi történt velem? Égszakadás, földindulás! – Legalább tartogatsz meglepetéseket.

Megharaptam az alsó ajkamat.

- Előfordulhat – álltam meg az épület bejárati ajtaja előtt. – Itt lakom.

- Rendben – bólintott, bár láttam tekintetében az enyhe csalódottságot. Talán csak túl félénk volt, hogy elhívjon randevúra. – Jóéjszakát és vigyázz magadra!

- Jóéjszakát, Steve – mosolyogtam rá még akkor is, amikor becsuktam magam mögött az bejáratot.

Leültem az asztalhoz, hogy végre táplálkozhassak, miközben hol belekortyoltam a tányér melletti vízbe, hol pedig a műsorújságot böngésztem. Nem terveztem semmit aznap estére, azonban mégsem szerettem volna a plafon bámulásával foglalatoskodni.

- Szia Cheals – üdvözölt legjobb barátnőm és meglepett kifejezésemet látva elnevette magát. – Nem számítottál rám, igaz?

- Nem – megráztam a fejemet. – Hogy vagy?

- Remekül – válaszolta a szokásos vigyori arculatát felöltve. – Ma nem találkozom Noahval, gondoltam tarthatnánk egy csajos estét. Kibeszéljük a pasikat, miegymás.

- Jól hangzik – ujjaim gyorsan végigfutottak hosszú, vörös hajamon. A loknik rakoncátlanul visszahullottak a helyükre.

- Történt valami tegnap?

- Tizenegy körül, miért?

Elpirult.

- Reménykedtem, hogy nem láttál semmit – újságolta hevesen. – Tegnap együtt ettünk, és… nos, élményekkel teli volt a folytatás. Egész nap nem mertem a szemedbe nézni, mert nem tudtam…

-… láttam-e? Megnyugodhatsz. Viszont legközelebb vagy próbáljatok meg a szobádban egymásnak esni, vagy nem is tudom… fékezzétek le magatokat, rendben? Megkönnyítené az együtt élést, ha nem esnék el a bugyidban.

Hangosan felnevetett.

- Ígérem, asszonyom – szalutált, egy kacsintással megtoldva. – Történt valami tegnap?

- Nem, nem igazán. Bár…

- Bár? Na, mesélj! – Tudtam, hogy rá fog csapni! Minek reményében kezdtem el a mondatot? Biztos nem az isteni csodában bíztam. - Ez érdekesnek hangzik.

- Találkoztam valakivel – mielőtt még szememre vághatta volna, mennyire igaznak bizonyult a múltkori kijelentése. – Nem történt semmi fontos, és ettől egy kicsit furcsán érzem magam.

- Nem kérte el a számodat? – Végigmutatott rajtam. – De hiszen bomba vagy!

- Nem mindenkinek tetszhetek – rángattam meg a vállaimat. – Különben sem volt ráírva a homlokra, hogy „Hé, hívj el, mert tetszel!”.
- De nincs ínyedre a dolog, ezt ne is tagadd – kuncogott, jót mulatva a nyomoromon. Barátnők… - Sebaj, majd legközelebb találsz valakit. Csak nem olyan nehéz!

- Noah-t is anyukád szervezte be neked – léptem be én is játékba. – Nem panaszkodom. Mint mondtam, nincs semmi baj azzal, ha Ámor nem szándékozik bekopogtatni az ajtómon mostanában.

- Apropó kopogás – összeráncolta a szemöldökét. – Szerintem valaki kopogott.

Felálltam a székről és a mosogató felé haladtam, intve neki, hogy legyen szíves és nyissa ki a vendégünknek. Hallottam a magas sarkú cipője kopogását – most komolyan, hogy képes benne járni? – és az albérletünk ajtajának nyikorgását.

- Cheals? – Dugta be a fejét a konyhába, a szeme közti kis ráncok jelentek meg. – Szerintem ezt látnod kellene.

- Hm? Mi az? – Emeltem tekintetemet arra, amit a kezében tartott.

- Szerintem neked jött – nyújtotta nekem a papírlapot és elvigyorodott. – Kitől kaptad?

A szám is nyitva maradt a csodálkozástól, erre egyáltalán nem számítottam. Ilyen ajándékot még sohasem kaptam senkitől sem, és azonnal érdekelni kezdett, vajon kitől érkezhetett. Végighúztam ujjaimat az arcom tökéletesen megrajzolt másán, válaszra egyáltalán nem készen.

A készítő nem aprózta el a kidolgozás – hajam pontosan olyan formában omlott vállaimra, egy-két fürt pedig súrolta a majdnem porcelán kinézetű arcomat. Szemeim tökéletes megértést és ártatlanságot sugároztak, ajkaim kecseken találkoztak apró orrom alatt.

Elmosolyodtam, keresve valamilyen nyomot a rejtély megoldására.

A sarokban azonban csak annyi állt: S. R.



10 megjegyzés:

  1. Már az első fejezet után éreztem, ez szerelem lesz első olvasásra :D. Nagyon megfogott az egész, ez a "mindennapi-nem mindennapi történet". Lehetőséget adsz az embernek átélni, a karakterek tetteit, könnyen letudják festeni "lelki szemeikkel" a történéseket. Én még most is látom, a finom, aprólékos titokzatos rajzot, amin a börtönéből szabadulni vágyó Cheals szerepel. Mindent bele csajszi, imádom, várom a folytatást!
    Abbey~

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ez annyira jó volt, hogy semmi hiba nem volt benne fogalmazásilag. Na, ez értelmes volt. :) Nagyon tetszett, és rettenetesen várom a harmadik fejezetet. :D
    Üdv,
    Car_ry
    UI.: nagyon jó a történet, és a szereplők is jól kivannak dolgozva. :D

    VálaszTörlés
  3. Annyira nem vagyok Amerika Kapitány-fan, inkább a Vasember utána meg Thor jön be, de ezzel a sztori tetszik, és kíváncsi vagyok a következő részre. Ha megengeded, hogy némi negaítvumot is írjak, számomra néhány helyen furcsának tűnik a szóhasználat, túlzott kissé. Úgy érzem magam tőle, mintha egy Jane Eyre-kori történetben lennék, miközben autók suhannak el mellettem és mobilos emberkék szaladgálnak. Ez Steve-nél annyira nem meglepő, de a leírásban megakadt rajta a szemem. két napja olvastam el a sztorit és nem tudnám hirtelen megmondani melyik az a szó, csak gondoltam szólok. Viszont ezen egy-két kivételtől eltekintve (nem azt mondom, hogy azok rosszak, csak kicsit nem a korhoz illők) nagyon szépen és jól fogalmazol. Sőt még irigyellek is érte. Néha túlvállalom magam, és túlmagyarázok dolgokat, de szerencsére a bétám, mindig kijavít :D De te pont a megfelelő mennyiségben adagolsz. Kicsit meglepődtem, hogy Cheals már az első találkozás alkalmával engedte, hogy egy ismeretlen hazakísérje, ráadásul minden-félét elfecsegjen a pasasnak. Lehetne akár egy sorozatgyilkos is, vagy betörő. De kivágtad magad azzal, hogy megbízhatónak tituláltad a tekintetét :D Szóval, így talán már nem is olyan furcsa. Legalább gyorsan peregnek az események :) Kíváncsi lennék, kb milyen hosszúságúra tervezed, de remélem minél előbb lesz folytatás. Ha lesz hozzá ihletem, szerintem még kapsz tőlem hasonló mélyre szántó hozzászólást. Ez inkább ilyen első benyomás-féleség volt, de ki tudja :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha túlságosan beleadom magam, és igen, akkor előfordul, hogy ilyen az összehatás. Próbálok erre ügyelni.
      Annyira jó egy ilyen hosszú, tartalmas kommentárt olvasni, nagyon ritkán kapok ilyet. Bevallom őszintén, nem hittem volna, hogy valaha is tetszeni fog bárkinek is ez a történt, főképpen azért, mert nem hinném, hogy ebben az országban annyira híres a Marvel.:D
      Nos, igen, Chealsea többször is rajtakapta magát, hogy "hé, ezt nem kéne", de aztán mégis elbeszélgetett vele. Steve egy kicsit össze is zavarodott, ő mindig.:D

      Alig várom, hogy halljak rólad újra.:)

      Törlés
  4. De jó ilyen jó sztorit olvasni elalvás előtt... így tovább, nem tudok várnia kövi részre :D

    VálaszTörlés
  5. Gondolom még Loki támadása előtt vagyunk. Jó kis sztori folytatást gyorsan:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Loki támadása után vagyunk.:) Köszönöm, és sietek!

      Törlés