37. fejezet - Képzelet

Sziasztok!  

FIGYELEM!  

2013. Október 31-én megnyitott a magyar nyelvű Amerika Kapitányos blogom -- azaz ma egy éve. Hihetetlenül fantasztikus érzés, hogy már egy éve az életemben van a blog, és ti is. Ezért úgy döntöttem, hogy egy ilyen ajándékkal ünneplem meg a blog születésnapját. Egy fejezettel. :) 

Remélem, hogy a további fejezeteken keresztül is velem tartotok. Csodálatos dolog ez, és most én vagyok a legboldogabb, hogy veletek lehetek.

Jó olvasást.

 3 és fél hónappal később:

Egyik reggel három magabiztos kopogás ébresztette.

Steve lassan nyitotta ki szemeit, s döbbent rá, hogy nem az ágyában feküdt. A háta a hideg falnak dőlt, s teste minden centimétere zsibbadt a mozdulatlanságtól. Teste úszott a verejtékben, az előző esti rémálmaitól még zsibbadt az agya. Ahogy a látása lassan kiélesedett és a napfényben úszó világ újra magába fogadta, a fájdalom valóssággal visszakúszott a mellkasába. Vajon minden reggel így fog menni?

A kezébe fogta az arcát, és mélyen beszívta a levegőt. Nem szabadna így lennie. Tenned kellene valamit Chealseaért. Tulajdonképpen mindenki ezt teszi rajtad kívül.

Ekkor újra kopogtattak.

- Figyelmeztetlek – fenyegette Tony mély torokhangon –, ha nem nyitod ki az ajtót, esküszöm, bemegyek és magam rángatlak ki onnan. Nem leszek tekintettel sem a korodra, sem a fájós hátadra!

Igazán jól esett neki, hogy a többiek törődtek vele – Pepper például már a hetedik napja vitte neki az ételt, és vágott csalódott grimaszt valahányszor csupán félig üresen találta a tányért, miután visszanézett hozzá – és szívükön viselték a sorsát, de egy idő után már kezdett fullasztóvá válni. Talán arra akarták sarkallni, hogy tegyen végre valamit és visszaálljon a régi rutin: vezesse őket. Csakhogy mozgatórugó és gusztus nélkül nem sikerült újra összekovácsolódniuk. Chealsea halálával valami távozott, és a többiek attól tartottak, hogy az a valami inkább valaki volt.

- Nyisd ki az ajtót, kérlek – nyöszörögte képzelet-Chealsea, és játékosan eltakarta az arcát. – Különben megfájdul a fejem! Ja, mégsem.

Az elmúlt hónapokban azzal töltötte az idejét, hogy odaképzelte maga mellé. Ez könnyebbé tette a helyzetét és valószínűleg vehette rá, hogy emberek közé menjen. Nevezzétek szánalmasnak, az egyetlen mentsvára az volt, hogy Chealsea valamilyen formában „vigyázott” rá. Még nem állt készen arra, hogy elengedje, és amíg ezt senki sem tudta, addig nem bánta.

- Megyek – szólt sötéten, és feltápászkodott, véletlen mozdulattal belerúgva az egyik sörös üvegbe.

Tony összeszűkített szemekkel mérte végig, s mellkasa előtt körbefont karokkal lépett be a szobába.

- Nem fogok anyáskodni feletted – szögezte le higgadtan –, de ne mondd nekem, hogy eszedbe sem jutott mondjuk… ablakot nyitni. Vagy esetleg lefürödni, és kitakarítani.

- Ahhoz képest, hogy nem akarsz anyáskodó lenni, eléggé annak hangzol – jegyezte meg képzelet-Chealsea. – Szerintem igaza van. Kitakaríthatnál.

Kétoldalas támadás? Ráadásul az egyik fél tulajdonképpen már nem is létezett.

- Jól állna a mosogatórongy a kezedben – kacagott képzelet-Chealsea, és kinyújtotta a nyelvét.

- Rogers, hozzád beszélek. – Tony ingerülten legyintett az arca előtt, mire a szuperkatona automatikusan hátra lépett. – Azt mondom, most menj, és látogasd meg a fürdőszobádat, aztán lemegyünk, és megbeszéljük a részleteket. Szerintem ráakadtam Benjamin Rothra, ami majdnem olyan jó, mintha egyenesen az anyját csíptük volna el. Már csak arra kell várnunk, hogy elvezessen hozzá.

- Családi összejövetel – csicseregte szarkasztikusan képzelet-Chealsea. – A múltkori is milyen jól sült el!

Steve szó nélkül vállat vont. Megtanulta már, hogy nem érdemes veszekedni a milliárdossal, mert noha ő különösebben nem hatott rá, a Pepper nevű hurrikán akármikor a rendelkezésére állt.

Magára zárta az ajtót, de képzelet-Chealsea természetesen követte. Nem kezdett vetkőzni, hanem a radiátorra ugrott, és a homlokát ráncolva a falat bámulta.

- Tudod, sosem tetszett ez a szín – mondta laposan. – Átfesthettük volna. Talán narancssárgára. Vagyis nem, az nem illik egy fürdőszobához. Talán valami szebb, lágyabb színre. Mindenkinek kék fürdőszobája van. De az is lehet, hogy itt már meghagytam volna, és az új házunkban szép, új színnel kezdtünk volna.

Megnyitotta a vizet, és alá állt. Most az egyszer igazat adott Tonynak, a zuhany kétségtelenül jó hatással volt a szervezetére. Kilazította a hátában keletkezett csomókat és felfrissítette.
Képzelet-Chealsea eközben minduntalan énekelt, főként a Kishableányból a „Ringat a víz” című dalt.

Percekkel később már Tony – és képzelet-Chealsea – társaságában a tárgyalóteremben voltak, és a hatalmas képernyőről nézték a keresés eredményeit.

- Rendben, Jarvis, most élesítsd, aztán feszítsd ki a képet – utasította az AI rendszerét Tony. – Nem sokszor láttam a gyereket, általában csak „fontos” eseményeken, de azt hiszem, hogy ő az.

Igazság szerint, Steve sem találkozott vele túl gyakran. Chealsea mindig azzal magyarázta, hogy ő egy fontos üzletember, de már akkor is furcsállta a másik férfi személyiségét. Teljesen világos, hogy vaj van a füle mögött, csak túl vak voltál, hogy lásd.

- Ő az – mutogatott a képernyő felé képzelet-Chealsea. – Nézd meg a karját, még a tetoválása is látszik! Nem olyan, mint az anyjáé, de ugyanott van.

- Ő az – ismételte meg Steve. – A karján ott van a tetoválás. Nem ugyanolyan mintájú, mint az anyjáé, de ugyanott van.

Tony bólintott.

- Szerintem jobb, ha személyesen megyünk el érte – mondta Tony. – Az a legbiztosabb, ha a kezünkben van.

- Mindjárt megyek – értettet egyet Steve. – A hangárban találkozunk, legyen a páncél magánál.

- Értettem. Hívjam a többieket?

Normális esetben mindenképpen Seregélyt hívta volna, de a nő már hónapok óta sejtelmes válaszokat adott a hívásaira, és Nathaniel sem volt hajlandó beszélni vele. Kezdte azt érezni, azok ketten mesterkednek valamiben, ám bízott annyira bennük, hogy ne kutakodjon utánuk. Tudta, hogy Nate mindenkinél jobban gyűlölte az anyját, és ezért eszébe sem jutott csatlakozni hozzá.

- Szólj Natashának – adta ki a parancsot.

- Biztos vagy benne, hogy ő a legjobb megoldás? – kérdezte a milliárdos. – Azt mondta, ilyen ügyekben nem szívesen venne részt. Ha anyacica megtudja, hogy elkaptuk a kis bocsát, tényleg dühbe gurul.

Képzelet-Chealsea felemelte a pólóját, és hasa feletti lyukat bámulta.

- Szelíd teremtéssé válik, ha mérges. – Aztán elcsodálkozva felnézett. – Tudod, ilyet sokszor láttam horrorfilmekben.

Tennie kellett valamit. Nem várhatott.

 - Akkor ne hívj senkit.

Tony bólintott.

- Tíz perc múlva a hangárban.

- Hullámhosszon vagytok, amióta elmentem – jegyezte meg megszeppenve képzelet-Chealsea.

- Mégsem tudok továbblépni – suttogta komoran Steve. 

* * *

Barbara Morse ismét a vizes edényért nyúlt, hogy belemártogathassa a szivacsát, s végigmossa a férfi hátát. Az eredménye egy jóleső sóhaj lett, majd a megfáradt férfi test lassan ellazult az érintése alatt. Fájdalmak kínozták, tudta jól, és emiatt különösen aggódott. Vajon meddig bírhatja valaki morfium nélkül, hogy átalakul a gerince? Gabriel azt mondta, hogy belehalhat – de csak akkor csatlakozhat hozzájuk, ha túléli.

Az már az első nap kiderült, hogy kőkemény harcosok, hiszen Barbara látta az edzésüket. Minden mozdulatuk szabályos, kecses, mégis halálos – angyallá válásuk előtt és után is arra tanítják őket, hogy a saját életük kockáztatásával védjék meg társaikat és az uralkodót. Szellemiségük akaratlanul is a szamurájokéra emlékeztette, ám mégis, a kiképzésükben volt valami spártai.

Pontosan ezért rettenetesen féltette őt. Nem tudta, mennyit fog kibírni, ha egyáltalán túléli az átalakulást.

Ha túléli.

Bobbi határozottan elutasította a gondolatot. Kiűzte a fejéből, és egy olyan fiókban tuszkolta, amit sosem szándékozott kinyitni. Inkább arra koncentrált, hogy megkönnyítse a dolgát, és tovább simogatta a nedves szivaccsal.

- Ugye nem bántanak téged odakint? – kérdezte Nate gyengéden, lassan felé fordítva a fejét. Minden mozdulat izom összehúzódással, ebből eredően lüktető kínnal járt. A nő tudta, hogy Nate próbálja leplezni, nehogy aggódjon érte.

Késő.

- Nem igazán szólnak hozzám – válaszolta sejtelmesen Barbara. – Embernő vagyok, a legrosszabb fajtából.

- A „legrosszabb fajtából”. – Halk kuncogást hallatott, amitől megremegett a teste. – Amikor behúztál Michaelnek, merevedésem lett.

Bobbi lágyan elmosolyodott, mire a férfi felemelte a kezét és az arcára simította azt. A füle mögé tömött egy szőke tincset, aztán felhúzta a takaróját.

- Csatlakozol hozzám, Morse ügynök?

- Nem lehet – sóhajtotta. – Dolgom van. Donovan megkért valamire… egyáltalán ki hitte volna, hogy értékeli a női segítséget? Különösen azok után, amit a katonáknál… bocsánat, angyaloknál láttam.

- Megpróbálnál vigyázni magadra? – kérte szinte már-már könyörgően Nathaniel. – Te vagy az egyetlen személy, aki még fontos nekem.

Bobbi lehajolt hozzá, és a fülébe suttogta:

- De csak azért, mert néha csókolózom veled, igaz?

- Nyilván. – Megforgatta a szemeit. Annak ellenére, hogy a nő az egyik legjobb ügynöknőként volt számon tartva, elégé pocsékul terelte a témát. Vagy talán szimplán azért látott át a szitán, mert az angyali képessége közé beletartozhatott a hazugságok megérzése is? – Merre mentek?

- Moszkvába. A bátyád nyomott hagyott maga után.

- Nem lehet, hogy csapda? Bobbi, kérlek, ne keveredj bajba.

Barbara megrázta a fejét.

- Nagylány vagyok. – Miért érzi minden férfi kötelességének, hogy tájékoztasson a veszélyhelyzetekről? Amikor beleegyeztem ebbe, vállaltam a kockázatot. Ennyire gyenge nőszemélynek tűnök? – Emiatt igazán nem kellene aggodalmaskodnod. Koncentrálj inkább arra, hogy életben maradj.

- Nathaniel arkangyal leszek – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Kékesszürke lélektükrei fáradtsággal vegyes elszántsággal csillogtak. – Túlélem ezt, mint sok minden mást is. Miután átalakultam, nem szeretném, ha több hasonló akcióra mennél. Szeretnélek életben tudni, és nem megy, ha nincs nálam minimális irányítás sem. Gyűlölöm ezt a helyzetet, meg ezt az egész „szárnyas problémát”. Nem akarok tollakat.

A nő nem válaszolt – jobbnak látta ráhagyni és nem dacolni vele –, csupán lehajolt és egy finom csókot nyomott az ajkaira. A tarkójára helyezve jobb kezét, a férfi ott tartotta őt, és a nyelvével elmélyítette a „csatát”.

Amikor elválltak, élvezettel itta magába Bobbi rózsaszín arcának látványát. Kipirult. Az eufória finom gyógyírként szaladt végig a testében. A szerelem eufória – micsoda egy elcseszett dolog ez!

 - Vigyázz magadra, Seregély – lehelte a szájába.

- Rendben, angyalfiú.

* * *

- Sosem voltam még veled küldetésen - merengett képzelet-Chealsea összehúzott szemöldökökkel. Most a kedvenc pólóját viselte, haja kiegyenesítve hullott le a vállaira, és a legédesebb arckifejezéssel szemlélte Tony páncélját.

Steve komolyan kezdte azt hinni, hogy megőrült, mert a képzelgései egyre intenzívebbek lettek.

- Megmondtam, hogy nem őrültél meg – csicseregte nem-valós szerelme. – Csak nem vagy hajlandó elengedni, ezért elképzelsz magad mellett. Nem hinném, hogy ez egy normális reakció, főleg, hogy milyen valósnak tűnök, de láttál már durvább dolgokat is.

A milliárdos eközben igyekezett nem rá nézni, bár ő is észlelte Steve változását. Jobbnak látta nem megjegyezni, noha a fejébe vette, hogy beszélni fog erről Pepperrel.

- Hamarosan elérjük a célt – értesítette Tony, kirángatva az álomvilágból. – Gondolom, nem várod meg, amíg Jarvis landol.

Képzelet-Chealsea játékosan kihúzta magát, és közben valami olyasmiről csacsogott, hogy „sosem ugrott ki repülőből”.

A Kapitány bólintott, szorosabban tartva magánál a pajzsát. Tony egy gombnyomással kinyitotta a Stark-kopter hatalmas bejárati nyílását. Szemforgatva nézte végig, ahogy Steve egy határozott mozdulattal kiugrik, alávetve magát az októbervégi csípős időjárásnak.

- Fiatalok – motyogta az orra alatt, aztán felvette a sisakját. – Jarvis, landolj egy biztonságos helyen. Apuci megy vadászni.

- Értettem, uram.

* * *

Az angyalok midgardi bázisa egy meglehetősen eldugott helyen terült el és vastag hóréteg fedte, ennek ellenére egyáltalán nem fáztak.

A falakat mindenhol egységesen hófehér-sötétkék kombinációban festették. Nem aprózták el a technológiát – ki hitte volna, hogy az angyalok a legmodernebb csúcstechnológiával rendelkeztek? –, bár a harcosok többsége határozottan elutasította a telekommunikációs eszközöket.

Donovan szerint általában nem is tartottak mást a szobájukban, mint egy ágyat, és néhány harci eszközt. Általában lándzsákat, és kardot hordtak magukkal, ám nemigen használták. Az arkangyalok testében a szárnyukkal együtt kialakult egy bizonyos – lefordítva – „fehér energia”, mely segített tartani a kapcsolatot a társaikkal – Gabriel így érezte meg Nate jelenlétét – és fizikálisan remek támadóeszközként is szolgált.

A bázison kizárólag entris – „a főangyalok elit alakulata”, ahogy Nate csúfolta őket – tagjai éltek. Az entris Fonseca hét arkangyalvezetőjéből állt: Michael, Gabriel, Rafael, Uriel, Sariel, Raguel és Ramiel. Az utóbbi kettő az Astrumban maradt, a királynőt védték.

Más angyalok csak engedéllyel tartózkodhattak a bázison.

Azt senki sem kötötte az orrára, hogy Donovan pontosan milyen szerepet töltött be, viszont a fontosságát már messziről látta. Ő volt az egyetlen ember, akire Gabriel nem mert felnézni.

- Miért minket küld?

- Ha több angyal is lenne a közelben, valószínűleg megérezné. Önnek semmilyen mágikus hatalma sincs, tehát nem feltétlenül vonja magára a figyelmet. Gabriel a legfőbb bizalmason. Teljes mértékben megbízhat benne.

Gabriel és a bizalom. A bizalom és Gabriel. Nos, a legkevésbé sem győzte meg, de voltak ennél sokkal fontosabb dolgok is.

Nate bátyja Moszkvában terpeszkedett.

- Ő is angyal lesz? – kérdezte Barbara, miközben a bőrcsizmájába tuszkolta a harci botjait. Gabriel kedvtelve, majdhogynem szemtelen arckifejezéssel nézte végig a mozdulatsort, Donovan azonban passzívan meredt vissza rá. Szemeiben megbújt valami ismerősség, mintha már látta volna valahol. Habár naphosszakat gondolkodott rajta, vajon miért furcsállta ennyire a szinte emésztő de ja vu-t, nem jutott dűlőre.

- Erősen kétlem – válaszolta Gabriel komoran. – Ő Lucifer legidősebb fia. Ha valóban örökölte volna az angyali géneket, már látnánk. Általában huszonnégy-huszonöt éves korban jelentkezik. Persze, akadnak kivételek.

Bobbi hátrasimította arany haját, várakozásteljesen felemelve egyik szépen ívelt szemöldökét.

- Tehát akkor isten? Az mennyivel rosszabb?

Az angyal vállat vont.

- Valószínűnek tartom, hogy hajlamosabb lett Sindra isteni hovatartozására. Bár nem gyakran látni ilyesfajta félvéreket, mint a két testvér. Mennyivel rosszabb? Meglátjuk.

- Mindenképpen fel kell mérni, pontosan milyen képességekkel rendelkezik, s melyik elem választotta sajátjának. – A kérdő pillantásra Donovan magyarázni kezdett. – Nem ők választják az erejüket. Ez egy nagyon bonyolult folyamat.

- Thor sosem mesélt ilyesmiről.

- Fonseca határozottan nem Thor hatásköre – mosolygott kedvesen Donovan. – Az uralkodó család olyan hatalommal rendelkezik, amiről álmodni sem mernek. Most, hogy Sindra úgy döntött, leigázza az univerzumot és az uralma alá helyezi, minden veszélyben forog.

- Miért lehetséges az, hogy most ugyanolyan erős, mint Fonseca?

- A saját erejével már régebben is veszélyes volt, most azonban, hogy megkaparintotta Lucifer erejét, sötétebb erőket is felsorakoztathat. Úgy gondoljuk, Benjamin lenne a trónörököse, hiszen a kisebbik fia a mi oldalunkon áll.

- Ezért kell megnéznünk őt.

Gabriel megköszörülte a torkát.

- Most pedig indulunk.

Donovan bólintott, Gabriel pedig egy határozott mozdulattal megfogta a nő karját és kieresztette szárnyait. Barbara automatikusan megpróbált kibújni a szorítás alól, ám az angyal immáron szárnyait csattogtatta.

- Nem használunk repülőgépet, de repülni fogunk – mondta Gabriel, és még közelebb húzta. – Hamarosan odaérünk, próbáljon meg nem megfagyni az út alatt.

Barbara lehunyta szemeit, és a lába elhagyta a földet…

* * *

A nyom Oroszország egyik legnagyobb kereskedelmi tévévállalatának székházához vezetett.

Steve gyanúsnak találta a választását – pontosan azért, mert rengeteg ember tartózkodott mind az épületben, mind a körülötte lévő utcákon. Elgondolkodott, vajon Benjamin terve pontosan az volt, hogy odacsalja őket.

Talán pusztítást akart – és szemtanúnak szánta őket.

Azt is számításba vette, hogy lehet, mindez csak félrevezetés, és a bolondját járatta velük.

Mindkét eshetőség megmagyarázta, miért nem gondolt a kamerákra. Egy biztos: nem véletlenül ment Oroszországba.

- Stark? Hall engem?

A válasz azonnal érkezet:

- Kristálytisztán.

- Meg tudja mondani a kamera felvételek alapján, hogy pontosan hol lehet?

- Még mindig annyira nem értesz az ilyesmihez – gúnyolódott nem-valós-Chealsea. – Szerintem olyan, mint Loki. Valószínűleg az egóját akarja építeni, és idejött demonstrálni. Az is lehet, hogy szimplán szórakozni akar, és így nem figyeltek a lényegre.

- Az épületben van, mert a térfigyelő kamerák nem mutattak távozást. A benti kamerák felvételei még feldolgozás alatt állnak. Ezek a ruszkik nagyon értenek a kódoláshoz, az ember azt hinné, rejtegetnek valamit.

Nem a diplomáciai botrányokért jöttünk.

- Lát valami gyanúsat?

- Nem.

- Bemegyek. Jelezzen, ha változást észlel.

- Hé, Kapitány – hallotta Stark zavart hangját a készülékében –, azt hiszem madarak is csatlakoznak hozzánk.

Tessék?

* * *

- Mit gondol, mit keres itt?

- Fogalmam sincs – válaszolta Gabriel a legőszintébben. – De megtaláljuk, és akkor rájövünk.

Micsoda logika! „Milyen lehet meghalni? Nem tudom, de ha rájövök, megmondom.”

Gabriel berúgta a tető ajtaját, így könnyűszerrel behatolhattak az épületbe.

- Menjen jobbra, és jelezzen, ha talál valamit. – Az utasítás világos volt, tisztán érthető és meglehetősen fegyelmezett. – Én bal oldalt megyek.

Bobbi felemelte egyik szemöldökét, kihalászta harci botjait.

- Hogyan jelezzek, ha megtaláltam?

 - Kiabáljon, sikítson. Magára bízom.

Barbara megforgatta a szemét – faszkalap, gondolta összeszorított ajkakkal –, majd elindult a kiadott irányba. Senki sem próbálta megállítani, néha hallott kiabálásokat, de összességében nem talált semmi gyanúsat.

A feszült csendet egy hangos női sikoltás szakított félbe, s Seregély automatikusan abba az irányba rohant.

Benjamin állt ott, szinte várakozás teljesen bámulva az ajtót, amit Barbara rúgott be másodpercekkel azelőtt. Őrök álltak körülötte, inkább védelmezően, mintsem támadóan. Bobbi agyán átfutott, hogy megbűvölhette őket, akárcsak Sindra a Stark torony teljes személyzetét.

Nagyszerű, hogy megtaláltad, dicsérte magát gunyorosan, hogyan tovább?

Alig akadt ideje végigmérni a férfi hirtelenszőke haját, és a meglepően világoskék szemeit, már támadott is. A nő a pillanat törtrésze alatt cselekedett, nekipréselődött a falnak, így elkerülte a felé száguldó fekete, füstlabdaszerűséget.

Füstlabda?

Megremegett a föld.

- Mit hitt Gabriel? – szólt fennhangon Benjamin. – Egy olyan satnya kis emberfajzat, mint amilyen maga, képes lehet legyőzni engem?

- A pasim mégsem olyan furcsa, mint a családja – mormolta alig halhatóan, újra kitérve a férfi játéka elől. – Nem házasodom ebbe a családba!

Barbara az ajkába harapott, ám egy lélegzetvételnyi szünete sem akadt. Látszólag Benjamin viccesnek találta, hogy bolhaként ugrál a hatalma elől. Hirtelen azonban valami elvonta a figyelmét.

- Nocsak, Gabriel, micsoda öröm újra látni magát – köszöntötte megjátszott kedvességgel a férfi.

Az angyal lágyan a nő vállára helyezte a kezét, és a háta mögé tolta.

- Kapjátok el a nőt – parancsolta a katonáinak Lucifer legidősebb fia. – Én elintézem a galambot.

- Meglesz egyedül? – suttogta Gabriel a nőnek, mire az halványan elmosolyodik.

- Lesz segítségük – szakította félbe a beszélgetésüket egy határozott férfihang.

Benjamin oldalra fordította a fejét, majd megnyalta az ajkait, és a tenyerében ezüstös fény villant.

- Nocsak, hát nem az ex-sógorom?

Ekkor Amerika Kapitány eldobta a pajzsát.

* * *

Levegő. Levegő.

Forróság. Forróság.

Annyira fájt a mellkasa, hogy jóformán alig juthatott a kellemetlenül meleg oxigénhez – a molekulák szinte felrobbantak a tüdejében olyan sebességgel itta magába.

Görcsös köhögő rohammal „tért vissza” a józan gondolkodása, végül megmozdult, és szertenézett.

Egy nő állt felette, már-már túlzottan vöröses árnyalatú ajkán elbűvölő mosollyal.  Gyönyörű, szőke haja lágy csigákban ölelte körbe porcelánszerű, fakó arcát. Szeme egészen érdekes színben pompázott, az egyik pillanatban aranynak, a másodikban már világoskéknek látta. Volt benne valami sötét és hideg, számítóan vadnak tűnt.

Letérdelt mellé, aztán egy meleg szempilla rebegtetéssel a szájához hajolt, és a legnagyobb döbbenetére finoman az ajkaira simította a sajátját.

- Szia Rubyn – csicseregte negédesen a lány. – A nevem Lilith. Én vagyok a halottak őrzője. Üdv a Purgatóriumban. 

Szeretném ezúttal a gyönyörű fejezetbefejezésemhez és az eddigi legnagyobb függővégemhez - remélem - harsogó, durva, nagybetűkkel hozzáfűzni, hogy: MUHAHAHHAHAHAHHAHAHAHHAHAHAHAHAHAHHAHAHAHAHHAHAHAHAHAHHA